Sziasztok!
Gondoltam, ha már tegnap bejelentettem a "nagy" visszatérésemet, nem húzom sokat az időt, és hozok is egy bejegyzést.
Előszó
Mostanában nagyon elhanyagoltam a blogot, ezért is lepett meg, amikor megláttam Vivi üzenetét, illetve Zsazsi oldalán a nevemet. Itt is szeretném megköszönni, mert nagyon hálás vagyok, hogy ennek ellenére mégis gondoltatok rám! ♥ És tudom, már régen ki kellett volna tennem ezt a bejegyzést, főleg, mivel még aznap elkészült mind a két bejegyzés, amint megláttam, hogy érintett vagyok. De, egyszerűen muszáj volt kivonnom magam a forgalomból. Szóval elnézést, és köszönöm!
Szabályok
1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1 Kívánj valami szépet az általad díjazott blogereknek.
Vivi kérdései
1. Mi az, amit mindenki más hülyeségnek és lehetetlennek tart, de te hiszel benne?
Érdekes kérdés, és először át is ugrottam, hogy a könnyebbeket válaszoljam meg. Sokat gondolkodtam ezen, de egyszerűen semmi nem jutott eszembe. Mondhatnék klisés dolgokat, mint az igaz szerelem, vagy a család, de ezeket sem érzem az igazinak. Lehetne valami a hobbim szintjén, de azok meg ostobaságnak tűnnek. Szóval maradok a Sorsnál. Én sem hiszek benne száz százalékosan, de léteznie kell valaminek, ami igazságot tesz. Egyszerűen nem tartom fairnek, hogy egyes emberekkel csak jó történik, másokkal csak rossz. Úgyhogy igen, hinni akarok abban, hogy ez kiegyenlítődik.
2. Van olyan tevékenység, amit nem tudsz zenehallgatás nélkül űzni (tanulás, blogolás, főzés, stb.)? Milyen zenét hallgatsz ilyenkor?
Ha a gépnél ülök, nekem muszáj zenét hallgatnom. Egyszerűen irritál a csönd, és az első mindig az, hogy a lejátszási listámat megnyissam. Mindig az aktuális kedvenceimet hallgatom, de egyszerűen képtelen vagyok a régi kedvencekhez nem visszatérni. Még a kétezres évek elejéről is vannak, mert szeretem őket, és ha jön egy fellángolás, hogy most újra ezt akarom hallgatni, akkor hetekig nem bírok megválni tőle. Lehet ez feldolgozás, bármilyen műfajú, ha tetszik, hallgatom.
3. Ha választanod kellene egy fiktív világot (lehet könyvbeli, filmbeli, stb.), amelyikben élned kellene, akkor melyiket választod, és miért?
Régen gondolkodás nélkül rávágtam volna a Pokoli Szerkezetekből ismert világot, de mára már az Üvegtrón univerzumába mennék. Egyszerűen Celaena olyan erős karakter, annyira erős, bátor, kitartó és harcias, hogy nincs olyan ember, akit ne motiválna. Engem legalábbis inspirál.
Ha viszont nem lehetnék Celaena közelében, akkor a Percy Jacksonban látott világba akarnék élni. Egyszerűen szeretem ezt a mitológiai világot, amit Rick Riordan felépített, és érdekelnének az istenek, istennők.
4. Van olyan dal, ami a legjobban jellemez téged? Melyik az, és miért?
Rengeteget gondolkodtam, hogy melyik lenne a megfelelő, de azt hiszem, megtaláltam a tökéleteset.
5. Mi az, amiben a legbüszkébb vagy a blogodban? Illetve mit gondolsz, mért olvassák a blogod, mi fogta meg az embereket benne?
Talán az, hogy igyekeztem sosem figyelni arra, hogy ki mennyire népszerű, csak elolvastam a történetet, és leírtam, mit gondolok róla. Lehet, hogy néha nyers vagyok, lehet, hogy a stílusom egyeseknek nem tetszik. Az is lehet, sőt biztos, hogy nem vagyok jó kritikus, mert nem tudom szakmai szemmel nézni a blogokat. De próbáltam mindig őszintén, és nem lenézően leírni a véleményemet, és szerintem a legtöbb esetben sikerült is. Nem mondom, hogy egy-két értékelésnél, főleg a régebbieknél nem akarom a fejemet verni az asztalba, mert még én is érzem, hogy akkor pocsék napom volt. De összességében mindig őszinte voltam, és erre büszke vagyok.
És halvány lila gőzöm sincs, mások miért olvassák. Komolyan. Nem érzem elég jónak a blogomat, hogy másoknak ajánljam, és érthetetlen, hogy miért van ennyi feliratkozóm, vagy épp olvasóm. Szóval mindenképp hálás vagyok, de az olvasóim éppen olyan őrültek, mint én, ha megnyitják, és végigfutják a véleményemet. :D
6. Mi az a dolog (akármi lehet), ami nagyon mély benyomást tett rád, s emiatt teljesen máshogy kezdted látni a dolgokat?
Fentebb már említettem a családi zűrt, amit nem fejtenék ki. De eléggé megváltozott a család véleménye egyes dolgokról, és szerintem ez így is marad.
7. Mi lenne az az extrém sport, amit szívesen kipróbálnál?
Jaj, van jó pár! A barátommal szeretnénk kipróbálni ilyen extrém dolgokat, mint a bungee jumping, az ejtőernyőzés, és hasonló dolgokat. Nem tudom, hogy mikor jutunk el odáig, vagy egyáltalán sor kerül-e rá, de remélem, minél több dolgot ki fogunk próbálni. :D Ezt a kettőt mindenképp szeretném, a többi meg majd kialakul.
8. Mit tartasz a legjobb tulajdonságodnak?
Őszintén? Fogalmam sincs. Talán azt, hogy sokszor tudok érzéketlen lenni. Tudom, ez furcsán hangzik, de nagyon, nagyon sokszor jól jön. És segít, hogy csak azok véleményét halljam meg, akik tényleg fontosak az életemben, és akiknek én is az vagyok.
Zsazsi kérdései
1. Ha bármi lehetséges lenne, hová nézne a szobád ablaka?
A Tardisra. De úgy, hogy ha szükségem van rá, akkor mindig legyen ott. Lehetőleg a David Tennant-féle Doctorral. Egye fene, Matt Smithnek is örülnék, de akkor kérem mellé Amyt, Roryt és Rivert. :3
2. Visszagondolva mi az az egy dolog, amit most másképp kezdenél/csinálnál, mint a blogod indulásánál?
Nem is tudom. Talán nem olyan rövid szüneteket tartottam volna. Őrült tempóban gyártottam a bejegyzéseket, mert azt akartam, hogy a többi blogger elfogadjon. Új voltam, be akartam illeszkedni, és gondoltam az a legjobb módja, hogy megmutatom, igenis 'elhivatott' vagyok. Visszagondolva hülyeség, mert szinte csak más blogokat olvastam, és akkoriban a könyvekre nem is jutott idő. Ez pedig visszafelé sült el, mert utána már az ellentéte volt igaz, annyira hiányoztak a könyvek. Ráadásul annyira érezni, hogy régen máshogy írtam. Mármint, visszaolvasok egy kritikát, és annyira... gagyinak tűnik. Úgy értve, hogy tisztában voltam vele, hogy nem igazi tanácsokat adok, csak leírom, mit gondolok, de nem is tudom. Néhány helyen írhattam volna többet, vagy nem is tudom. Mindig próbáltam mindent leírni, de néhány helyen olyan kevésnek tűnik. De mindegy is ebbe belemenni, mert én képes vagyok minden bejegyzésemben hibát találni, csak na. Érted. :D
3. Van kedvenc mitológiai alakod? Ki az és miért?
Óóó, hát persze, hogy van! A Percy Jackson miatt. :3 Dionüszosz például nagy kedvenc, de ott van még Artemisz, Hesztia, Hermész, Hádész, Poszeidón! És igaz, hogy a sorozatban nem volt olyan jó karakterek, viszont Pallasz Athénét mindig is kedveltem.
4. Nyaralásról, kirándulásokról milyen szuveníreket szoktál hazahozni?
Az igazság az, hogy semmilyeneket. Készülnek képek, megmaradnak az emlékek, de ennyi. A barátomnak, meg mamának szoktam venni valami kis apróságot, aztán kész. Én nem rajongok az effajta emlékekért.
5. Volt olyan könyv, amit (legalább) kétszer olvastál és mindkétszer teljesen benyomást tett rád?
Vicces, mert az idei nekem az újraolvasás éve. Szerintem egy, max két kezemen meg tudnám számolni az új olvasásokat. Na nézzük a molyt, és haladjunk sorban. A Vetkőzik a tanú, Éjsötét vágyak, Elválaszt az idő, Vérbe öltözött Anna, Testbérlők, Drew+Fable kevésbé tetszett, mint anno. Talán még a Tizenhárom okom volt...-ot emelném még ki, amit bár ugyanannyira szerettem, mégis volt, hogy teljesen más gondolatok jutottak eszembe egyes dolgokról.
6. Az év melyik napját várod leginkább?
December 26. Ez egy szent, és sérthetetlen hagyomány. Igazából volt már 25-én is, de teljesen mindegy, évek óta azon a napon tartjuk. A lényeg, hogy ilyenkor az egész család lemegy mamához, és még ha majdnem húszan vagyunk is, összehúzzuk magunkat, leülünk az összetolt asztalokhoz, és együtt ebédelünk. Mivel az unokahúgom dec. 20-án, az unokanővérem dec. 25-én, én pedig dec. 30-án születtem, azért erre is szoktunk koccintani, de ilyenkor igazából csakzabálunk eszünk, és hülyéskedünk. Az év legjobb napja.
7. Ha kiadnák egy történeted, melyik lenne és hogy képzeled el? (Borító, illusztráció stb)
Szerintem soha nem fog elkészülni egy sztorim se, de valószínűleg a Vörös köd lenne. Az teljesen független történet, ezen kívül csak egy Doctor Who, egy Éhezők viadala fanfiction ötletem van. Plusz van egy sorozatgyilkosos-nyomozós, de az még eléggé kezdetleges. Bár van még egy kalózos, amit szintén szívesen írnék meg, úgyhogy az is esélyes lenne. Az, hogy hogyan nézne ki... Nem tudom. Előbb jussunk el a megírásig. :D
8. Van olyan egyszervolt állatfaj, amelyet sajnálsz, hogy már élőben nem láthattál?
Az én kérdéseim
1. Ha tetszőleges időre bármilyen állattá változhatnál, mi szeretnél lenni, és mi ennek az oka?
2. Melyik a kedvenc évszakod?
3. Mi volt a kedvenc meséd gyerekkorodban, esetleg még most is?
4. Mi az álommunkád?
5. Ha egyetlen egy írásodat megjelentetné egy neves oldal, melyiket választanád ki?
6. Mi volt a legfurcsább dolog/szituáció, ami ihletet adott?
7. Mivel töltesz el több időt? A saját blogoddal, vagy más oldalak olvasásával? (Ha több blogod is van, akkor egyet válassz ki.)
8. Gondolkodtál valaha azon, mi lenne más, ha anno nem kezdtél volna el írni? Milyen lenne most?
Tudom, tudom, elég furcsa kérdéseket tettem fel, de hiszem, hogy meg tudjátok válaszolni. :3 Bella, Gabby, Jolt, Kate, Naomi, Netty, Rikki, Zsazsi. Azt hiszem, ti vagytok azok, akik a blogos "pályafutásom" során motiváltatok. A kitartásotokkal, a fantáziátokkal, a kreativitásotokkal, azzal, hogy másképpen látjátok a világot, mindannyian egyedien. Ez pedig a munkáitokon is látszik. Nem számít, ha egy időre eltűntetek, mert előbb-utóbb mindig visszatértetek, és ugyanolyan lelkesedéssel mentem fel a blogotokra, mint korábban. Szóval köszönöm! Ti olyat adtatok nekem, amit senki más, úgyhogy szerintem ti érdemlitek meg igazán ezt a díjat.
"Mindig azt bántjuk a legjobban, akit szeretünk."
Spirit Bliss: A jövő árnyai
Vivi kérdései
1. Mi az, amit mindenki más hülyeségnek és lehetetlennek tart, de te hiszel benne?
Érdekes kérdés, és először át is ugrottam, hogy a könnyebbeket válaszoljam meg. Sokat gondolkodtam ezen, de egyszerűen semmi nem jutott eszembe. Mondhatnék klisés dolgokat, mint az igaz szerelem, vagy a család, de ezeket sem érzem az igazinak. Lehetne valami a hobbim szintjén, de azok meg ostobaságnak tűnnek. Szóval maradok a Sorsnál. Én sem hiszek benne száz százalékosan, de léteznie kell valaminek, ami igazságot tesz. Egyszerűen nem tartom fairnek, hogy egyes emberekkel csak jó történik, másokkal csak rossz. Úgyhogy igen, hinni akarok abban, hogy ez kiegyenlítődik.
2. Van olyan tevékenység, amit nem tudsz zenehallgatás nélkül űzni (tanulás, blogolás, főzés, stb.)? Milyen zenét hallgatsz ilyenkor?
Ha a gépnél ülök, nekem muszáj zenét hallgatnom. Egyszerűen irritál a csönd, és az első mindig az, hogy a lejátszási listámat megnyissam. Mindig az aktuális kedvenceimet hallgatom, de egyszerűen képtelen vagyok a régi kedvencekhez nem visszatérni. Még a kétezres évek elejéről is vannak, mert szeretem őket, és ha jön egy fellángolás, hogy most újra ezt akarom hallgatni, akkor hetekig nem bírok megválni tőle. Lehet ez feldolgozás, bármilyen műfajú, ha tetszik, hallgatom.
3. Ha választanod kellene egy fiktív világot (lehet könyvbeli, filmbeli, stb.), amelyikben élned kellene, akkor melyiket választod, és miért?
Régen gondolkodás nélkül rávágtam volna a Pokoli Szerkezetekből ismert világot, de mára már az Üvegtrón univerzumába mennék. Egyszerűen Celaena olyan erős karakter, annyira erős, bátor, kitartó és harcias, hogy nincs olyan ember, akit ne motiválna. Engem legalábbis inspirál.
Ha viszont nem lehetnék Celaena közelében, akkor a Percy Jacksonban látott világba akarnék élni. Egyszerűen szeretem ezt a mitológiai világot, amit Rick Riordan felépített, és érdekelnének az istenek, istennők.
4. Van olyan dal, ami a legjobban jellemez téged? Melyik az, és miért?
Rengeteget gondolkodtam, hogy melyik lenne a megfelelő, de azt hiszem, megtaláltam a tökéleteset.
"I want to say I lived each day, until I die
And know that I meant something in, somebody's life
The hearts I have touched, will be the proof that I leave
That I made a difference, and this world will see
I was here
I lived, I loved"
And know that I meant something in, somebody's life
The hearts I have touched, will be the proof that I leave
That I made a difference, and this world will see
I was here
I lived, I loved"
5. Mi az, amiben a legbüszkébb vagy a blogodban? Illetve mit gondolsz, mért olvassák a blogod, mi fogta meg az embereket benne?
Talán az, hogy igyekeztem sosem figyelni arra, hogy ki mennyire népszerű, csak elolvastam a történetet, és leírtam, mit gondolok róla. Lehet, hogy néha nyers vagyok, lehet, hogy a stílusom egyeseknek nem tetszik. Az is lehet, sőt biztos, hogy nem vagyok jó kritikus, mert nem tudom szakmai szemmel nézni a blogokat. De próbáltam mindig őszintén, és nem lenézően leírni a véleményemet, és szerintem a legtöbb esetben sikerült is. Nem mondom, hogy egy-két értékelésnél, főleg a régebbieknél nem akarom a fejemet verni az asztalba, mert még én is érzem, hogy akkor pocsék napom volt. De összességében mindig őszinte voltam, és erre büszke vagyok.
És halvány lila gőzöm sincs, mások miért olvassák. Komolyan. Nem érzem elég jónak a blogomat, hogy másoknak ajánljam, és érthetetlen, hogy miért van ennyi feliratkozóm, vagy épp olvasóm. Szóval mindenképp hálás vagyok, de az olvasóim éppen olyan őrültek, mint én, ha megnyitják, és végigfutják a véleményemet. :D
6. Mi az a dolog (akármi lehet), ami nagyon mély benyomást tett rád, s emiatt teljesen máshogy kezdted látni a dolgokat?
Fentebb már említettem a családi zűrt, amit nem fejtenék ki. De eléggé megváltozott a család véleménye egyes dolgokról, és szerintem ez így is marad.
7. Mi lenne az az extrém sport, amit szívesen kipróbálnál?
Jaj, van jó pár! A barátommal szeretnénk kipróbálni ilyen extrém dolgokat, mint a bungee jumping, az ejtőernyőzés, és hasonló dolgokat. Nem tudom, hogy mikor jutunk el odáig, vagy egyáltalán sor kerül-e rá, de remélem, minél több dolgot ki fogunk próbálni. :D Ezt a kettőt mindenképp szeretném, a többi meg majd kialakul.
8. Mit tartasz a legjobb tulajdonságodnak?
Őszintén? Fogalmam sincs. Talán azt, hogy sokszor tudok érzéketlen lenni. Tudom, ez furcsán hangzik, de nagyon, nagyon sokszor jól jön. És segít, hogy csak azok véleményét halljam meg, akik tényleg fontosak az életemben, és akiknek én is az vagyok.
Zsazsi kérdései
1. Ha bármi lehetséges lenne, hová nézne a szobád ablaka?
A Tardisra. De úgy, hogy ha szükségem van rá, akkor mindig legyen ott. Lehetőleg a David Tennant-féle Doctorral. Egye fene, Matt Smithnek is örülnék, de akkor kérem mellé Amyt, Roryt és Rivert. :3
2. Visszagondolva mi az az egy dolog, amit most másképp kezdenél/csinálnál, mint a blogod indulásánál?
Nem is tudom. Talán nem olyan rövid szüneteket tartottam volna. Őrült tempóban gyártottam a bejegyzéseket, mert azt akartam, hogy a többi blogger elfogadjon. Új voltam, be akartam illeszkedni, és gondoltam az a legjobb módja, hogy megmutatom, igenis 'elhivatott' vagyok. Visszagondolva hülyeség, mert szinte csak más blogokat olvastam, és akkoriban a könyvekre nem is jutott idő. Ez pedig visszafelé sült el, mert utána már az ellentéte volt igaz, annyira hiányoztak a könyvek. Ráadásul annyira érezni, hogy régen máshogy írtam. Mármint, visszaolvasok egy kritikát, és annyira... gagyinak tűnik. Úgy értve, hogy tisztában voltam vele, hogy nem igazi tanácsokat adok, csak leírom, mit gondolok, de nem is tudom. Néhány helyen írhattam volna többet, vagy nem is tudom. Mindig próbáltam mindent leírni, de néhány helyen olyan kevésnek tűnik. De mindegy is ebbe belemenni, mert én képes vagyok minden bejegyzésemben hibát találni, csak na. Érted. :D
3. Van kedvenc mitológiai alakod? Ki az és miért?
Óóó, hát persze, hogy van! A Percy Jackson miatt. :3 Dionüszosz például nagy kedvenc, de ott van még Artemisz, Hesztia, Hermész, Hádész, Poszeidón! És igaz, hogy a sorozatban nem volt olyan jó karakterek, viszont Pallasz Athénét mindig is kedveltem.
4. Nyaralásról, kirándulásokról milyen szuveníreket szoktál hazahozni?
Az igazság az, hogy semmilyeneket. Készülnek képek, megmaradnak az emlékek, de ennyi. A barátomnak, meg mamának szoktam venni valami kis apróságot, aztán kész. Én nem rajongok az effajta emlékekért.
5. Volt olyan könyv, amit (legalább) kétszer olvastál és mindkétszer teljesen benyomást tett rád?
Vicces, mert az idei nekem az újraolvasás éve. Szerintem egy, max két kezemen meg tudnám számolni az új olvasásokat. Na nézzük a molyt, és haladjunk sorban. A Vetkőzik a tanú, Éjsötét vágyak, Elválaszt az idő, Vérbe öltözött Anna, Testbérlők, Drew+Fable kevésbé tetszett, mint anno. Talán még a Tizenhárom okom volt...-ot emelném még ki, amit bár ugyanannyira szerettem, mégis volt, hogy teljesen más gondolatok jutottak eszembe egyes dolgokról.
6. Az év melyik napját várod leginkább?
December 26. Ez egy szent, és sérthetetlen hagyomány. Igazából volt már 25-én is, de teljesen mindegy, évek óta azon a napon tartjuk. A lényeg, hogy ilyenkor az egész család lemegy mamához, és még ha majdnem húszan vagyunk is, összehúzzuk magunkat, leülünk az összetolt asztalokhoz, és együtt ebédelünk. Mivel az unokahúgom dec. 20-án, az unokanővérem dec. 25-én, én pedig dec. 30-án születtem, azért erre is szoktunk koccintani, de ilyenkor igazából csak
7. Ha kiadnák egy történeted, melyik lenne és hogy képzeled el? (Borító, illusztráció stb)
Szerintem soha nem fog elkészülni egy sztorim se, de valószínűleg a Vörös köd lenne. Az teljesen független történet, ezen kívül csak egy Doctor Who, egy Éhezők viadala fanfiction ötletem van. Plusz van egy sorozatgyilkosos-nyomozós, de az még eléggé kezdetleges. Bár van még egy kalózos, amit szintén szívesen írnék meg, úgyhogy az is esélyes lenne. Az, hogy hogyan nézne ki... Nem tudom. Előbb jussunk el a megírásig. :D
8. Van olyan egyszervolt állatfaj, amelyet sajnálsz, hogy már élőben nem láthattál?
Muszáj volt utána néznem, hogy miről beszélsz, mert egyszerűen nem tudtam, milyen állatfejről beszélsz. De rájöttem! ;) Szerintem egy sincs. :D
Az én kérdéseim
1. Ha tetszőleges időre bármilyen állattá változhatnál, mi szeretnél lenni, és mi ennek az oka?
2. Melyik a kedvenc évszakod?
3. Mi volt a kedvenc meséd gyerekkorodban, esetleg még most is?
4. Mi az álommunkád?
5. Ha egyetlen egy írásodat megjelentetné egy neves oldal, melyiket választanád ki?
6. Mi volt a legfurcsább dolog/szituáció, ami ihletet adott?
7. Mivel töltesz el több időt? A saját blogoddal, vagy más oldalak olvasásával? (Ha több blogod is van, akkor egyet válassz ki.)
8. Gondolkodtál valaha azon, mi lenne más, ha anno nem kezdtél volna el írni? Milyen lenne most?
Tudom, tudom, elég furcsa kérdéseket tettem fel, de hiszem, hogy meg tudjátok válaszolni. :3 Bella, Gabby, Jolt, Kate, Naomi, Netty, Rikki, Zsazsi. Azt hiszem, ti vagytok azok, akik a blogos "pályafutásom" során motiváltatok. A kitartásotokkal, a fantáziátokkal, a kreativitásotokkal, azzal, hogy másképpen látjátok a világot, mindannyian egyedien. Ez pedig a munkáitokon is látszik. Nem számít, ha egy időre eltűntetek, mert előbb-utóbb mindig visszatértetek, és ugyanolyan lelkesedéssel mentem fel a blogotokra, mint korábban. Szóval köszönöm! Ti olyat adtatok nekem, amit senki más, úgyhogy szerintem ti érdemlitek meg igazán ezt a díjat.
Kívánom, hogy ugyanolyan kreatívak, és lelkesek legyetek, mint eddig. És sose fogyjatok ki az ötletekből!
Peetagey
Drága Peetagey!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy gondoltál rám, nagy megtiszteltetés nekem! Emellett pedig azért is hálás vagyok, hogy lelkesen támogattál a hozzászólásaiddal a történet folyamán! Igyekszem majd kitölteni a kérdéseket, de jelenleg a versenyek lekötik minden időmet...
Neked azonban kitartást, lelkesedést, további jó blogolást! :)
Drága Kate!
TörlésNekem volt öröm olvasni a történetedet, még ha nem is kommenteltem mindenhová. Alig várom a válaszaidat, addig is sok sikert a versenyekhez, és köszönöm a jókívánságodat! :3
Drága Peetagey!
VálaszTörlésNagyon, nagyon szépen köszönöm, hogy rám gondoltál, és remélem, a jövőben sem fogok csalódást okozni!:)
Puszillak,
Gabby
Drága Gabby!
TörlésKétlem, hogy fogsz, de ezt bizonyítani is tudjuk egy újabb résszel. ;D
Halihó! :D
VálaszTörlésNagyon-nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám, a kedves szavakat meg pláne. :D
(Ejtőerőnyőzni én is akarok. :D)
xx Jolt
Sziaa! :D
TörlésUgyan, ezt nem kell köszönni. :D
(Ki nem? *.*)
Szia :)
VálaszTörlésFúúú jó későn láttam a kis üzenetedet. Nagyon szépen köszönöm a díjat! Rettentően jól esett, hogy még egy év kihagyás után is az eszedbe jutottam :D Eléggé eltűntem a sztorimmal együtt, de talán eljött az ideje a visszatérésemnek, ahogyan azt te is írtad. Engem is nagyban motivált minden egyes biztató szavad, és kommentjeid. Határozottan kijelenthetem, hogy feldobtad ezzel a kis aprósággal az egész napomat! <3
Millió puszi :*
Rikki
Szia! :)
TörlésSemmi gond.:D Örülök, hogy ezzel egy kis löketet adtam, és láttam ám az új részt! ;) Amint végre túl leszek az érettségin, pótolom az ottani hiányosságaimat is. :3