2016. május 21.

41. kritika - Végjáték

Bonjour!
Új feliratkozó, új feliratkozó, új feliratkozóóó! :3 Köszönöm neki is, illetve mindenkinek, aki tett a 14.769 megtekintésért! :3 Meg sem érdemellek titeket!
Ui.: Ha akad pár percetek hétfőn, gondoljatok rám, és kívánjatok sok sikert a matek vizsgához! :3 ♥ 

Előszó
Hogy mivel gyűlt meg leginkább a bajom? Az író nevével! Ugyanis a nevében a modulsávban 'K.', a bejegyzéseket pedig 'N.' szerepel, így fogalmam sincs, melyiket tüntessem fel. Hát lett a részek szerint 'N.'. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a negyedik volt!

Fejléc
Anyám, hogy én mennyit veszekedtem és szidtam a lopás gátlót, mire ki tudtam másolni a képet! A szín nagyon tetszik, ezek a kék-fehér-fekete árnyalatok tökéletesen passzolnak. A srácról készült képek közül csak a hátsót említeném meg; ha az egész kék körvonalat kapott volna, nem lenne bajom vele, viszont így, hogy csak a fejénél van, elég furcsán hat. A címnél tetszik, hogy van egy elegánsabb és egy nyersebb változat, így akarva-akaratlanul baromi ellentétet kapunk, ráadásul idézi az eseményeket. A háttérben húzódó képeket hagytam utoljára, mert nehezen kivehetőek. Vannak ott faágak, egy épület, lépcsősor, fények. Így leírva nem is gondolná az ember, hogy passzolnak, de csak a képre kell nézni; egyáltalán nem tűnik katyvasznak, nagyon jól összeillenek, kiemelve a szöveget és a karaktert.
Értékelés: 5/5*
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhO_7HeL76V_9yKe_nk_ybcmOpinxbsXRQ_tNqBkvZxTGGxYnkMNo1-ZCzSKFkA1obk921fYIxFwK0Opl8484AIbHVOm8BXmy0qChI_sMCGQcCKEAiQ4iy1Su3D67UcWVgQn979yJTcAw/s1600-r/0000000000000000000000000000000000000000000.abababa.png

Design
Az első a fülszöveg, ezzel nincs problémám, azonban az 'Akták'-kal annál inkább. Lehet, hogy csak én vagyok ízlésficamos, mégsem jön be a kódolás második része. Mármint értitek; az elején halványkék a háttér és sötétkék csíkok vannak alul, felül. Aztán ráviszi az ember az egeret és összemegy, begömbölyödik a széle, a háttér pedig besötétül. Nekem ez a része nem igazán tetszik, a háttér színét meghagytam volna. Ezután jön az 'Ártatlanok', az 'Üzenetrögzítő', a 'Járókelők', az 'Új vagy itt?', az 'I love my followers'. Ezekhez csak annyit fűznék hozzá, hogy nehéz olyan betűtípust találni, amiben az 'ő, ű' betűk átalakulnak, így vagy áldozatot hozunk és vállaljuk, hogy az elüt a többiről, vagy másikat választunk. Esetleg lesztek olyan kis szemetek, mint én a jövendőbeli blogomon, hogy olyan betűtípust választotok, ami nem jeleníti meg, viszont ti meg nem írtok bele olyan betűt, hanem kikerülitek. :$ A 'Töredék'-ben leírt nagyon tetszik, jó ötlet volt odatenni. A 'Tudakozó'-val az a nagy problémám, hogy az író neve más, mint amilyen néven kikerülnek a bejegyzések, így nehéz eldönteni, melyik a helyes. Így azonban kellemetlen helyzet alakulhat ki, ha rossz mellett döntünk, ha esetleg írnánk Madilynnek. Nos, folytatódik a modulsáv az 'Elérhetősség'-gel, a 'Boldogságosat!'-tal, a 'Könyvborítóval' -erre mindjárt visszatérek, csak befejezem-, az 'Illetékes'-sel, a 'Célpontok'-kal, a 'Prológus'-sal és a 'Gyanúsítottak'-kal. Számomra furcsa, hogy így ki van helyezve a prológus, hiszen eddig nem is igazán volt nagy szerepe a történetben, csak -és akármennyire is szemét ez a mondat-, megmagyarázza, miképp lehet a családot újra "feltölteni". A könyvborító nincsen túlbonyolítva, egyszerűen rákerült a főszereplőnket megalkotó emberke, a cím, ahol ismét ellentétet állított fel a készítője, illetve rajta van az író neve is. Szerintem ez így tökéletes. A sorrendet azonban néhány helyen cserélném az oldalsávon belül. Vannak kevésbé fontos modulok, és azok alapján, amik kikerültek, lehet felállítani egy sorrendet, hogy mit mennyire tartunk fontosnak. Ez persze mindenkinél eltérő, de nem hinném, hogy a prológusnál fontosabb lenne a blogarchívum.
Értékelés: 5/5,

Történet
Hűha; elég össze-visszaság van jelenleg a fejemben, úgyhogy próbálok számotokra is emberien fogalmazni. Elég vegyesek az érzéseim a történettel kapcsolatban. Az egyik részem azt mondja, hogy ez tök jó, gyerünk, folytassuk, kérem a következőt! A másik viszont még mindig leragadt Ben halálánál, és tudni akarja, ez mégis mi a büdös franc volt? Igen, tudom, még csak a negyedik fejezet, de ezért elég régóta Bill-lel van már főhősünk ahhoz, hogy ezt a kis 'apróságot' kiderítse. Mert ha az én barátomat megölik, a minimum, hogy nekiesek a gyilkosnak, és addig verem, amíg mozog, vagy amíg meg nem öl. Az én felfogásom szerint ez a normális, ez van; a barátaim és a családom elsőbbséget élvez, mint az én testi épségem. Na akkor kezdjük az elején, mert sok a felvetni valóm. Bocsánat, de aki nem akar spoilereket, az itt most álljon is le, számára véget ért a kritika, ennek a kis részértékelésnek a végén pedig ott van a blogra vezető link. SPOILER. Tehát az első fejezetben hív a legjobb barátom, találkozunk. Útközben egy csaj orrba vág, aztán eltűnik, de még csak utána se szólok, pedig utána tipródok ezen. Aztán a barátomat lelövik előttem, elrohanok, viszont nem a rendőrségre megyek, hanem kóficálok. Szerintem ez elég érdekes logika egy ennyi idős gyerektől. Aztán ugorjunk; ott vagyok a gyilkossal, ő meg beszélget egy olyan emberrel, akit ismerek. Hát úgy orrba vágnám, hogy csak na! Kit érdekel a gyilkos, ha tudom, hogy ő most épp nem bánt, az a barom meg egy címeres rohadék? Igaz, hogy utána Jason sokkal később tényleg rátámad, de na! SPOILER VÉGE. Összességében nem olyan rossz ez a történet, csak az ilyen nagyon sokkoló eseményeket azért nehéz szerintem leírni, mert biztosan lesz olyan, aki beleköt. Mindenki máshogy reagál ezekre az eseményekre, így a vélemények is eltérőek ezekről. Ennek ellenére a Benes részt mindenképp kideríteném, beleszőném a történetbe, mert mindenki érdemel annyit halál után, hogy a családja, barátai megtudják, mi is történt vele. Ha érdekel a történet, nézz be a blogra.
Értékelés: 10/8

Miért pont ez? "This is survival of the fittest / This is do or die"


Interjú Madilyn N. Coltonnal

Ben haláláról nem sokat tudtunk meg eddig. A történet haladtával világossá válik ez?
"Mint említettem a kritika alá írt kommentemben a történetet nem írtam át így a történet megrekedt, ezért az első, második kérdésre nem tudok válaszolni. Persze a történetnek még szeretnék jövőt:)"

Rögtön bedobtál pár fordulatot -legalábbis azok számára, akik nem olvasták el a fülszöveget, egyet biztosan. Tartogatsz még párat, vagy az a bizonyos bárban történt hozza majd az izgalmakat?
"Mint említettem a kritika alá írt kommentemben a történetet nem írtam át így a történet megrekedt, ezért az első, második kérdésre nem tudok válaszolni. Persze a történetnek még szeretnék jövőt:)"

Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címük?
"Májusban volt kerek egy éve, hogy rátaláltam a bloggerre. Igen, Hetedik Szövetség:)"

Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

2 megjegyzés:

  1. szia!
    nagyon köszönöm, hogy szántál időt a blogomra!:)igaz, a történet átírása, amiről még télen e-mailban beszéltünk sajnos nem történt meg, mert nem igazán jött az ihlet és talán túl nagy falatnak éreztem. viszont a kritikát elgondolkodtatott, hogy nyáron talán mégis érdemes lenne foglalkozni a történettel a jelenlegi történetem mellett is.
    és igen, a "K" / "N"-el sokáig nekem is meggyűlt a bajom, hiszen nagyon sokára vettem észre hogy a betű a nevemben nagyon különbözik Facebookon és bloggeren:D
    nagyon szépen köszönöm, még 1x!<3
    Ölel, Mady

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Igazán nincs mit, örülök, hogy segítettem, főleg, ha ösztönöztelek:D :3
      Majd csak kialakul, a végén még egy harmadik betűre cseréled :$ :DD

      Törlés