2016. október 11.

55. kritika - YouTube élet

Bonjour!
Itt is van a következő kritika, és gyorsan le is zárnám ezt az elő-előszót, hogy végre rátérhessetek a kritikára!

Előszó
A címet angolul, illetve magyarul is láttam, jelenleg előbbi van a fejlécen. Azonban, amikor én legutóbb láttam, még magyarul volt és máshol is így láttam a blogon, szóval ennél maradtam. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a hatodik volt!

Fejléc
Azt hiszem, egyszerűbb, ha a háttérrel kezdek. Bár kissé kaotikusnak tűnt elsőre, jobban megnézve nagyon megtetszett. Nehéz kivenni, pontosan mi szerepel rajta, de az óra jól látható, ami a hatodik fejezetből kiindulva nagyon jól passzol a sztorihoz. A srác mellett talán még egy hetest is látok, vagyis nagyon remélem, hogy az azt takarja, ez is jó választás volt, ugyanabból az okból, mint előbb. A srác nekem egyáltalán nem tetszik, szerintem rossz ötlet volt, elég elmebeteg külseje lett, ami egyáltalán nem passzol a megismert fiúhoz. A kés szintén érthetetlen, eddig semmi utalás nem volt, hogy gyilkolni fog majd. A cím betűtípusa sem tetszik, nagyon összefolynak a betűk.
Értékelés: 5/4.5
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhDZvIchuXda74Xceqs8i6wLgbFX5eY2Xr7CrI7l5a1C-yokoo0Yd5jUlBiKLTs-abskiXAQeQJR1PxfuD7KU2x8l6V_c4f0ZSWH4sFQVAvWykRtV8O3OaOF6kjGSwpkyOVCQ8sxwViFg/w1600/Untitled-3.png

Design
A fejléctől balra található a menü, így azzal kezdenék. Az első a 'Fejezetek', ahol pótolnám az elmaradást, hiszen felkerült a hatodik fejezet. Nem szokásom a címekbe beleszólni, de engem zavar a fejezeteké, egyszerűen nem tudom értelmezni. Ezt követi a 'Trailer', aminek ugyan jó a dalválasztása, rengeteg hiba van benne. A helyesíráson van mit csiszolni és néha egy kicsit össze-vissza voltak a 'vázlatpontok'. A képek/gifek sem hozták azt a hangulatot, amit a sztori alapján vártam, így nekem az előzetes csalódás volt. A 'Szereplők'-nél teljesen felesleg még a második évaddal foglalkozni, hiszen az még odébb van. A karakterekről van egy-egy kép, a nevük és a koruk. A történetből úgy jött le, hogy Ella a Bella rövidítése, ezért itt zárójelben írtam volna a becézését, ahogyan több helyen is látható. A 'Könyvborítók'-nál az első kissé furcsa, mégis illik a történet zord oldala miatt a történethez.  A következő három kép ugyanaz, csak más a színe, szerintem a barnás illik legjobban közülük a sztorihoz. Az utolsó előtti képet nem értem, mármint a címét. 'Angels city' szerepel rajta, ami még jó is lenne, ha kiderült volna a történetben, hogy van e valami jelentősége, vagy egyáltalán felbukkant volna. Az utolsó nekem egyáltalán nem tetszik, nagyon látszik rajta, hogy szerkesztett, nem lett szépen eldolgozva a határvonal. Jé, ez úgy hangzott, mintha mekkora szakértő lennék! A 'Díjak'-ról nem tudok mit mondani, szépen fel van tüntetve a díj, az 'Ahol még meg találtok'-nál pedig az elérhetőségek. Muszáj megjegyeznem, hogy a megtaláltok egybe van, ezt is mindenképp javítanám! A 'Kritikák a blogról' még felesleges, azt hiszem, addig semmi haszna, amíg egyet sem kap az író. A menü utolsó oldala a 'Versenyek melyre jelentkem', itt először is a nevet írnám ki teljesen, mivel hiányzik pár betű, aztán tennék egy vesszőt az első két szó közé. Aztán az oldalsáv jobbra található, aminek az első modulja a 'Infó box'; itt néhány információt tudhatunk meg a blogról. Ezt lejjebb helyezném, mivel az utána elhelyezkedő 'Fülszöveg' sokkal fontosabb. Nekem kicsit összevisszának tűnik a leírás, összeszedettebben jobb és érdekesebb lenne. Aztán jön egy zene, a 'Főcímdal', aztán ott van a 'Gondolatok', ezekkel különösebben nincs bajom. A 'Plakát' és a 'Wattpadon' modulokat eltávolítanám vagy innen, vagy a könyvborítóktól, felesleges lét helyen lennie. Az utolsó modulok a 'Rendszeres olvasók', a 'Múlt', a 'Léptek', a 'Másik történetem.' -ez felesleges, mert már fel volt egyszer tüntetve-, a 'Cserék' és az 'Író'. Utóbbinál átírnám a nevet, hiszen ketten is jelen vannak. Egy csevegőt pedig mindenképp betennék az oldalsávba!
Értékelés: 5/2

Történet
A prológust teljesen feleslegesnek tartom, előre elárul rengeteg információt, ami sokkal érdekesebb lenne, ha a sztori olvasása közben jönnénk rá. Ráadásul tele van hibákkal, túl sok tőmondattal, amit mindenképp javítanék, ha mégis megmaradna. Ebben az esetben kevesebbet árulnék el, illetve figyelnék a mostani számomra nagy hibára: kissé erőltetettnek hat szerintem. Valahogy... Túl soknak éreztem mindazt, amit odazsúfolt az író. A pontosságra is fontos figyelmet fordítani! A prológusban elvileg Bence már elkezdte a videózást, ehhez képest az első fejezetben még csak kezdi. Aztán ugyanebben a fejezetben arról van szó, hogy felkelt és nekiállt. Lehet, csak nekem nincs elég fantáziám és oda kellett volna képzelnem pár részletet, de én arra számítottam, hogy mondd pár szót arról, hogy elkészülődik, vagy nem tudom. Mégis rögtön videókat kezdett el nézni és csinálni, ami nekem furcsa volt, mert így úgy képzeltem el, mintha pizsamában forgatna. Később, azt hiszem, a rész végén Bence azt állította, egész este vágott. Ez ellentmond azzal, hogy elvileg reggel kezdett neki a videózásnak. Azt hiszem, talán most kéne megemlíteni, sokszor rendszertelenül jönnek az infók, teljesen váratlanul, és semmilyen érzelmet nem vált ki az olvasóból. Nos, akkor beszélek egy kicsit a furcsaságokról, amiket felírtam. Bence elvileg felmosolygott a barátnőjére, Lillára, ami azért furcsa, mert általában a lányok alacsonyabbak és melyik fiú nem említené meg, ha magasabb nála a csaja? Tetszett, hogy félve kérdezte meg a fiútól, hogy vele tart e a nyaralás során, mert ez valósághűbb, ha még csak egy hónapja vannak együtt. Bencétől viszont sokszor jön furcsa reakció, válasz. A kérdésre nem pont úgy válaszol, ahogy az természetes lenne, illetve videózna, miközben a barátnőjével van. Ami akkor lenne érhető, ha már évek óta gyártaná a videókat. Mesét is kért Lilla, na meg érdekes rövidítései vannak, ami nem jó ötlet, mivel sokkal gyerekesebbnek tűntek ettől a karakterek. Visszatérve, amikor a veszekedés után Lilla elrohant, Bence anyja bejött és tudott a közös nyaralásról, ami lehetetlen, mivel a fia is csak akkor tudta meg. Hajnali egy körül beállított a lány, ami kérdéseket vet fel, a legkézenfekvőbb, hogy ki engedte be? Aztán Ellával is összefut, aki az exe és annyira szerette, mégsem ismerték fel egymást, később pedig a lány megcsókolja, mintha mi sem történt volna. Oké, az tetszett, hogy Ella segített keresni Lillát, ha már elszúrta a dolgokat. Amikor elkezdték keresni őt, akkor előjöttek emlékek Lilláról csak úgy, ez szokatlan. Ha mondjuk meglát valamit, ahol történt, vagy valami hasonló, akkor oké, de így random nem. Pontosan nem derült ki, hogy mi volt Lillával, csak annyit tudtunk, kómába esett. Na most az orvos megszólalása, miszerint ne zaklassa fel Bence, egyáltalán nem logikus, hiszen egy kómában lévő embert nem igazán lehet felizgatni. Szinte semmilyen érzelem nem mutatkozik meg a történetben, ami itt látszott igazán. Egyrészről Ella megnyilvánulás mutatta ("Nagyon sajnáltam Bencét; olyan rossz volt látni ott, nagyon összetört. Próbáltam vigasztani, de nem sikerült."), akinek először is, lehetne bűntudata, ha már miatta ütötték el Lillát. Másodszor, miért nem próbál segíteni? Vagy esik kétségbe? Senki nem ilyen nyugodt ebben az esetben. A másik pedig Bence reakciója és cselekedetei; a barátnője kómában, de ő hazamegy aludni? Aztán egy évvel később már Ellával van, és a kórházba sem megy be, holott Lilla a barátja és egyben az exe is. Kicsit katyvasz volt az egy évvel későbbi időszak. Előbb tudta, hogy ki a látogató, minthogy csengettek volna, na meg nem tudja, miért baj, hogy az exével van? Az orvosok pedig nem értesítették, hogy felébredt? Nekem ezek furcsák, szokatlanok voltak, mert egy tizennyolc körüli srácnak nem így kéne viselkednie. Aztán az is ellentmondásos, hogy feldúlva megy haza, de azért énekelget. Arra sem kap válaszokat az olvasó, miért került kórházba Bence és Ella miért mond el ismeretlen embernek mindent? Egyáltalán, ha tudja, mi történt, akkor az ő szemszögén keresztül az olvasó miért nem tudja meg? Egy kicsit a rajongókról és a youtube-ról. Bence egy rajongókkal rendelkező, neves youtube-er, de senki nem 'zaklatta' még? Csak a 6. fejezetben? Aztán amikor a főszereplő elköltözik, megosztja a követőivel. Nekik nem mindegy, hogy hol fogja készíteni a videóit? Készül és kész. Max. megemlíti az egyik videójában. Persze lehet, csak nekem volt néhány dologgal problémám, de sok kérdés merült fel bennem, amire úgy érzem, nem kaptam válaszokat. Sokszor nem volt megfelelő a szóhasználat, és a jegyzeteimnél volt egy példa, szóval most azt is kaptok! Volt egy rész, amikor a mondatban feltétlenül szerepelt, pedig az egyáltalán illett oda, vagy épp a szinonimája. A vesszőhibákra, a tőmondatokra, a helyesírási hibákra is nagyon figyelni kell, mert bármennyire is szeretnék finoman fogalmazni, tele van helytelen szavakkal. Ami a legjobban zavart, hogy Lilla folyton egy 'l'-lel volt írva. Ha egy mondatot befejezünk, akkor vagy lezárjuk és naggyal kezdjük a kötőjel/gondolatjel utáni mondatot, vagy nem zárjuk le és kicsivel folytatjuk, remélem értitek, mit akarok kinyögni. Ha érdekel a blog, nézz be!
Értékelés: 10/1

Miért pont ez? Aztán másra sem tudtam gondolni, csak erre a párosításra!


Interjú Pioneer Bencével

Miért döntöttél úgy, hogy a prológusban felvázolod a történet néhány részletét?
"Hogy legyen egy kis előre látása az embereknek hogy mire számítsanak/várjanak."

Rövid ideig a főszereplőn kívül más karakterek szemszögéből is írsz, mi ennek az oka?
"Ez egyszerű meg akarom a többi szereplőt is szerettetni az olvasóimmal. Azon a módon hogy megismerik annak a szereplőnek világlátását akivel szimpatizál. Meg azoknak a momentumoknak még lesz szerepük."

Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címük?
"Egy éve írok. Van más blog is tervben. Most csak egyet sorolok fell ez a Forever Young mely a személyes blogom. :)"
Kiegészítésem: A blog egyik oldaláról szedve, Bence további blogjai: Read Design és Egy álom kezdete 2.

Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése