2016. szeptember 30.

54. kritika - My Pack

Bonjour!
A legutóbbi bejegyzésben mondhatni sirattam a leiratkozó tagokat, erre jött egy újabb, most pedig még egy! Nagyon, nagyon köszönöm a bizalmat! ♥

Előszó
Igaz, hogy a határidőhöz képest csúsztam, de azt kell mondanom, büszke vagyok magamra, amiért a hét közepén sikerült hoznom a bejegyzést és nem csak hétvégén. Tudom, sokszor használtam az 'i' betűs szót, azonban ismét csak azt tudom mondani, hogy igyekezni fogok, próbálom tartani a határidőket. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a kilencedik volt!

Fejléc
A kép szerintem egyszerűen lenyűgöző, szerelem volt első pillantásra! Persze a blogon megtekintve, úgy egészében nyújt maradandó élményt, így nem jön át az a varázslatos hatás. Mivel a fejléc elég egyszerű, ez az értékelés sem lesz túlbonyolítva. A szigeten/dombon ülő lány jelképezi a főszereplő magányát, ami nekem iszonyatosan tetszik! Eltávolodik mindenkitől, egyrészt, mert nem akar bántani senkit, másrészt, ő más, így nem érzi közéjük valónak magát. Legalábbis nekem a farkas-ember-kép alapján ez a következtetés jött le. A csillagos égbolt nagyon tetszett, kiemeli az illusztrációt, illetve a holdat, ami a farkasokra utal. Az 'Alone in darkness' szöveg nekem olyan semmitmondó, nem tesz semmit a képhez, azonban el sem vesz belőle, mert tökéletesen illik a betűtípus hozzá. A címet azonban rátettem volna, hiszen az lemaradt. Mivel a fejlécnél már ott is van a menü, szerintem ugorjunk is a következő szakaszhoz.
Értékelés: 5/5
http://3.bp.blogspot.com/-QDSqDVDaU3s/VMLR_KjSzFI/AAAAAAAAAsk/eEyjJ5PzMpQ/s1600/Obrazek1.png
Elnézést, amiért a képet csak így tudom megmutatni!

Design
Mindenek előtt muszáj megjegyeznem, hogy a legjobban a telefonos nézetet hiányolom! Komolyan! Az ember akkor jön rá, milyen fontos és hasznos, mikor nincs. Na, térjünk vissza! A hold körül ott van a menü, ami csak a főoldalt és a díjakat foglalja magába. Én hiányolom a szereplőket, a fejezeteket, esetleg versenyeket, kritikákat, cseréket. Utóbbi három persze nem létfontosságú, de az elsőként említetteket mindenképp pótolnám. Az oldalsáv krémszíne ugyan elfogadható a hold miatt, és talán jobb is ez, mert világosabb az egész, én mégis inkább kékre állítanám át. A modulsávba a fülszöveg, wattpados elérhetőség, blogarchívum, feliratkozók és közreműködők találhatóak, ezekről nem tudok mit mondai, úgyhogy ugorjunk! Muszáj megjegyeznem, hogy egy információkat tartalmazó modult is betennék, egy csevegővel együtt. Pár perc olvasás után elkezdtem sűrűn pislogni, lehet, hogy csak nekem irritálja a szememet a vastag betű, nem tudom, viszont sokkal könnyebb volt a későbbi részekbe a normál szöveget olvasni.
Értékelés: 5/4

Történet
Lenne egy apró megjegyzésem így rögtön az elején: mindennek illata van, kivéve a tudjuk minek. Még anya említette egyszer, mikor kisebb voltam, hogy a tanára mondogatta ezt, persze ő nem ilyen szépen megfogalmazva. Nekem is csak azért kellett, mert azért tűnjek egy kicsit normális embernek, na! A történet elején, pontosabban az első napon, Cherry tovább marad bent a töri miatt. Na most, lehet, hogy csak az én szüleim ilyenek, de ha nem a szokásos idő után egy-két órával megyek haza, akkor már hívnak. A sztoriban később párszor számon is kérik, de nem hívogatják, ami nekem furcsa, de az író a szülőkön keresztül megmagyarázza, úgy ahogy. Igen, lényegében tök feleslegesen írtam le és olvasástok el ezt a pár mondatot, viszont úgy éreztem, le kell írnom. A hazavezető rövidítés nagyon sokszor azt jelenti, hogy átvág a főszereplő az erdőn, hogy ott történhessen vele valami, ami kicsit unalmas, sablonos már, így felüdülés volt, hogy bár bele volt ez írva, nem átmegy rajta, hanem mellette sétál. Persze a baj nem kerüli el a főszereplőt, azonban jön a hős lovag, aki megmenti. Számomra kicsit furcsa volt a lány első reakciója, mert ha ilyet él át, szerintem minimum sírnia azért kéne, vagy ha erős idegzetű, akkor belegondolnia, mi történhetett volna és esetleg undorodhatott volna a srácoktól, vagy bármilyen reakció ezzel kapcsolatban, nem csak egy egyszerű gyomorgörccsel elintézni. Ezután a következő részekben mégis jöttek a borús gondolatok, ami számomra mindenképpen plusz pont! Az is nagyon tetszett, hogy a főszereplő nem azonnal nyáladzani kezdett és azon gondolkodni, mikor jönnek össze, hanem azért a gyanús oldalát is nézte az egész helyzetnek, hogy Alexszel is óvatos volt. Reménykedtem, hogy nem alakul ki egy szerelmi háromszög, eddig nagyon úgy tűnik, hogy imáim meghallgattattak, mivel én inkább úgy érzem, hogy Jasonhöz vonzódik főszereplőnk. A sulis jelenetek is kellenek bele, hiszen nem lehet állandóan a falkával valami, ráadásul ott is érik őt a konfliktusok, amik tetszettek. Számomra ugyan egy kicsit lassú és elképzelésem sincs, mi lesz még a sztoriban, mert a fülszöveg csak az első pár fejezetet foglalja össze nagyon-nagyon nagy vonalakban. A falkatagok között, a korukat illetően egy kicsit megkeveredtem. Arról volt szó, Lucas a legfiatalabb, aztán amikor Cherry szülinapja került elő, úgy jött le, mintha Maixem lenne a fiatalabb a fiúk közül. Bár a történet elején Cherry és Mary kissé bénáknak lettek beállítva a főszereplő jóvoltából, én nem éreztem ezt, inkább Eddie-re volt jellemző ez. Érdekes, hogy elvileg a lányok barátja, mégsem volt érezhető ez a történetben. Összességében egy jó történet ez, amiben van néhány elgépelés, helytelen szó vagy éppen mondat, illetve egy picikét lassú a cselekménye.
Értékelés: 10/7

Miért pont ez? Nem tudom megmondani, miért, de azonnal ez a szám jutott eszembe és egyszerűen képtelen voltam mást párosítani hozzá!


Interjú Cerry-vel

Érdekes ez a vérfarkasos szál, hogyan jött az ötlet?
"Igazából sosem kedveltem igazán a vérfarkasokat, történeteket, nem nagyon néztem filmeket ilyen témában. Talán a Teen wolf volt az a pont, mikor rájöttem: Na, a vérfarkasok nem is olyan bénák. De igazából nem inspirált semmi külső dolog. Természetfeletti erőt akartam a szereplőimnek, de nem egy steril, mágikus dolgot, hanem valami vadabbat, természetközelit."

A fülszövegből nem igazán derül ki, hogy mi várható a történetben; a falka életében, na meg Cherryében lesznek komolyabb fordulatok?
"Igen. :) Eddig elég lassan haladnak az események, de készülök ledobni pár "bombát", amivel kicsit felkavarom az állóvizet és megváltoztatom a történet hangulatát. "

Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címük?
"Hát, már alsóban írogattam rövid történeteket. Az első blogomat 13 évesen kezdtem, az alaptörténete még mindig tetszik, ezért egyszer újraírom. Jelenleg a történetes blogom mellett van egy Blogmagazinom, amit egy barátnőmmel közösen vezetünk. Critique a címe. "

Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

2 megjegyzés:

  1. Köszi a kritikát :D Igyekszem felpörgetni az eseményeket.
    (Kritikák menüpont azért nincs, mert tőled kaptam ez első hivatalos véleményt :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen :)
      Nem gond, de a fejezeteknek mindenképp csinálnék egyet! :)

      Törlés