2016. december 17.

Ti választottátok #22 - Komédia vagy paródia blog, vagy a ló túlsó oldalán?

Bonjour!
Elnézést, amiért csak ma jött, tegnap egy évfolyam szalagavatóját igyekeztünk tökéletessé tenni, ma pedig rokonoztam, viszont már itt is van a bejegyzés!

Előszó
Mindenki találkozott már olyan bloggal, ahol próbáltak, esetleg sikeresen parodizáltak ki embereket, helyzeteket. Azonban vannak történetek, amik már túlzottan viccesek akarnak lenni, túlságosan kiemelnek hibákat, ami egy idő után idegesítővé válik. A reakció erre eltérő, van, akit még ez sem zavar, esetleg pont ezt szereti.



Az eredmény
"A komédia vagy vígjáték olyan drámai műfaj, amelyben a világot komikusan ábrázolják, ezzel a nézőt nevetésre ösztönözve. Ellentétekre épül: valóság-látszat, értékes-értéktelen. Az ilyen művekben gyakori egy-egy élethelyzet humoros ábrázolása, emellett a félreértések is fontos szerepet kapnak."
"Mai értelmében egy többnyire közismert mű, műfaj, zenemű, előadó komikus hatású utánzása, ironizálása szórakoztató céllal. És lehet parodizálni jelenségeket, eseményeket is. Továbbá a szerző akár önmagát is parodizálhatja. A paródia alkotója az eredeti formai karakterjegyeit elemzi, felismeri és utánozza, de annak tartalmát komolytalanná teszi, rámutatva ezzel jellegzetességeire."
  1. Szereted az ilyen paródia/ komédia blogokat, történeteket vagy nagy ívben elkerülöd őket? 
    • Igen, szeretem. - 2 válasz
    • Semleges, ha tetszik, elolvasom. - 4 válasz
    • Nem, nem szeretem. - 6 válasz
  2. Ha tetszik az ilyen történet, úgy ahogy van, meg tudnád fogalmazni, miért? 
    • "A helyesírás jó, a fogalmazás élvezhető, a viccek nem erőidegesítő, és tudnak bele valami pluszt csempészni."
    • "Szeretem a normális, szépen fogalmazott történeteket, de olykor-olykor nem árt elolvasni egy paródiablogot amin rengeteget tudunk nevetni. Én éppen ezert szeretem a paródiablogokat."
    • "Mert a humora egyedi és nem erőltetett."
    • "Mert nagyon vicces valaki olyan írását olvasni, aki átlátja a parodizált mű hibáit, és az ellenkezőjére fordítja azokat. Ártatlan, de mókás írások ezek, amik tulajdonképpen görbe tükröt mutatnak. Tanulni és nevetni is lehet rajtuk. Alapvetően elengedhetetlen műfaja az írásnak. Ilyen szempontból minden korban, műfajban előfordul, a zenétől a költészetig. Mi sem viccesebb, mint Kosztolányitól azt olvasni, hogy ,,Nyald ki a seggem Karinthy.""
  3. Ez a fajta írás téged mennyire zavar? Eleve passzívan állsz hozzá?
    • "Amikor a huszadik ugyanolyant olvasom, és kivétel nélkül mindegyiken olyan szörnyű a helyesírás, hogy az első pár sornál tovább képtelen vagyok elolvasni, az roppant idegesítő."
    • "Utálom! Engem zavarnak az ilyen fajta blogok."
    • "Nem igazan zavar. Addig nem gond, ameddig nem sokasodnak el. Hiszen mégiscsak ennek is van határa!"
    • "Vannak jó paródia blogok, de ezek a mai összecsapott firkálmányok nagyon idegesítőek."
    • "Eleve ott kezdődik, hogy egy paródia blog nem attól lesz jó, ha olvashatatlan a szándékosan írt rossz helyesírástól. Illetve egy szánalmasan szar semmit mondó sztori sem éppen lendít a dolgon. Egy jó paródia blog, attól lesz jó, ha humorosan felnagyítja az adott művet. Ennek hiányában nem vagyok hajlandó az előzőleg említett szennyeket megnyitni, nem hogy elolvasni."
    • "Amennyiben nem erőltetett, nem zavar."
    • "Ha jól meg van írva, és túlmutat a hahaha nem írunk helyesen de vicces kategórián, ha igazából szórakoztató, akkor a legkevésbé sem zavar talán még el is kezdem olvasni. Hogyha valami rettenetes humortalan, szennybe botlok bele akkor is a legtöbb amit teszek egy fejcsóválás és továbbpörgetek. Nem látom értelmét belefolyni ezekbe"
    • "Engem kegyetlenül idegesítenek, ugyanis nem "vicces", amit csinálnak, sokkal inkább mondanám, hogy lesüllyednek. Csak amíg a parodizált blogok írói tapasztalatlanok, vagy éppen nagyon fiatalok, addig ők szándékosan csinálnak idiótát magukból, mintha ez valami rohadtnagy fun lenne."
    • "Nagyon szerintem nem szép dolog, sőt, egészen megalázó más munkájáról paródiát készíteni."
    • "Mint a legfelső pontban bejelöltem, ha jó akkor elolvasom. Csak akkor zavar, ha ízléstelen és látszik mennyire trehány munka."
  4.  Mit utálsz egy ilyen blogban?  
    • "Pocsék helyesírás (nem érdekel, hogy direkt, vagy véletlen), értelmetlen mondatok, erőltetett ,,viccek''."
    • "Azt amikor direkt tele van helyesírási hibákkal meg értelmetlenül van írva."
    • "Az igénytelenséget. Azt hogy egy képernyőre hányt betűhalomnál az ilyen blogok többsége nem több. Azt, hogy alapvetően szerintem kevesebb energiát fektetnek bele, mint a "kiparodizált" blogok írói. Azt is utálom bennük, hogy a többség azért indult, hogy egy erőteljes hype-hullámot lovagoljanak meg, és így az egész nem több népszerűséghajhászásnál. És azt is utálom, hogy ez nem humor, legfőképp nem paródia. Mert a paródia a wikipédia szerint: egy többnyire közismert mű (...) komikus hatású utánzása, ironizálása szórakoztató céllal. Épp ezért mint olyan, az adott blog konkrét lemásolása nem számít paródiának. Az arányok eltúlzása, túlgesztikulálása az lenne, de ez pusztán másolás, és éppen olyan igénytelen, mint az eredeti mű."
    • "A paródia blognak, rettenetesen jól kell ismernie a műfajt amit kifiguráz, és nem csak, olvastam egy tiszta hibás 1d ficet egyszer én mostmár tudom mit parodizálok és a világ legviccesebb embere vagyok típusúnak kell lennie. Ezek nem csak a visszajelzés vadászat, hanem a valószínűleg belevetett energiaszint miatt is irritálóak."
    • "Amint már kifejtettem, azt, hogy direkt igénytelenek. Másrészt, ugyan nem az a cél, hogy minél nehezebb cél legyen kitűzve, de alaposan megkönnyítik a saját dolgukat. Most gondoljunk bele, mi egy paródiablog általános esszenciája: sablonnév (rosszul leírva, általában fonetikusan), választott híresség (szintén fonetikusan, bár én még ilyet "eredeti blogban egyszer sem láttam), fejezetenként kb. százötven-kétszáz szó, persze ennek nyolcvan százaláka helyesírási hibákkal, jellegtelen történetnek csúfolt, összehányt valami."
    • "Mindannyian tudjuk, hogy az a legnépszerűbb - főleg a neten - ha valami felkapottat szidunk. Így van ez blogger földön is. Sok kislány fog egy nagyon ismert blogot, vagy stílust és ír, ír és ír.. semmi másért csak, hogy őt is vállon veregessék, mint azt aki mondjuk órákat ült azért a gép előtt, hogy egy jó bejegyzést állítson össze. Érted, ezek az emberek a blogos ingyen élők."
  5. Mit gondolsz, minden író(nő) képes egy normális paródia/komédia blogot írni, vagy sokan túloznak? 
    • "Nagyon sokan túlzásba esnek. Egy jó paródia blog alapja a jó humorérzék. Vagy minimum egy adag természetből fakadó, nem magára erőltetett szarkazmus."
    • "Nem, mert mostanság a blog tulajok nagy része még csak véletlenül sem nevezhető írónőnek/írónak, persze sok tehetséges ember van, de azok általában nem írnak paródiablogot, de ha mégis, azt szívesen olvasnám. (a mai blogger világ el van korcsosulva és tele van figyelemhiányos kislányokkal. Visszasírom 2010-et mikor még újdonsságnak és nagy számnak számított egy JB egy vámpír ff)"
    • "Nehéz paródia blogot írni, ami megüti a mércét, hiszen nem mindenkiből áradnak a jó poénok, ami értékelhető is. A többi csak szánalmas próbálkozás."
    • "Nem. Ahhoz, hogy valaki jó paródiát vagy komédiát írjon, szükséges humorérzék, és bármennyire fáj is ezt tudomásul venni, sokaknak nincs. Nincsen annál fájóbb, mint erőltetett, cinikusnak szánt megjegyzéseket olvasni, amikről tudom, hogy viccesnek lettek szánva, csak valahol kegyetlenül félresiklottak. Ámbár a hatás így is teljes - nevetek, csak épp könnyek közt, kínomban. Fel kell hát dolgozni, hogy a humorhoz vagy van valakinek érzéke, vagy nincs. Hogy valaki vagy tud ironizálni, vagy nem."
    • "Szerintem abból van kevés/egy se, aki képes jót alkotni. Egyszer láttam egyet, ami az abszurd történetre helyezte a hangsúlyt, a fejezetek hossza és a helyesírás azonban rendben volt. Na, azon mosolyogtam."
  6. Mit érzel túlzásnak benne? Min kéne változtatni, hogy jobb legyen? 
    • "Általában valószerűtlen, undorító dolgokkal ,,dobják fel'', a viccek erőltetettek, és már ezer évesek, és sokszor annyira rágyúrnak a helytelen írásra, hogy a fél szöveg értelmetlen."
    • "Nem kell görcsösen törekedni arra, hogy vicces legyen. Tehát hanyagoljuk a péniszvicceket, ezerszer elcsépelt szóvicceket, az írói stílus túlzott kifigurázását! Olyan ez, mint a kakaó. Ha két kanállal teszel a tejbe, akkor valami nagyon finom lesz belőle. Ha beleöntesz egy teljes dobozzal, akkor hasmenés."
    • "Amikor konkrétan kiragadnak részeket egy blogból. oKé, ha sablon, de lehet ez egy első szárny próbálgatás és ha az illető észreveszi lehet, hogy soha többet nem fog írni. Az ilyeneket nem szabadna megengedniük maguknak az ilyen blogok szerzőinek."
    • "A helyesírási hibák kiemelése oké, ha pl szembetűnő gyakori hibákat ír le a szerző, de nem kell minden szót hibásan írni. "
  7. Sok komédia, paródia blogot olvasol?  
    • Hát, akad egy-kettő. - 2 válasz
    • Van pár, de ezeken kívül más műfajban is olvasok. - 6 válasz
    • Igen, rengeteget, meg sem tudom számolni. - 0 válasz
Remélem tetszett a bejegyzés, 
xo Peetagey Smile

4 megjegyzés:

  1. Nekem annyira más kép jelenik meg a paródia szó olvasatán/hallatán, minthogy valaki direkt hibásan ír... hozzá se tudok igazán szólni ehhez, csupán hálát adni azért mert rövid blogmoly életem alatt még nem akadtam össze egy ilyennel sem :D
    Eddig abban a hiszemben éltem, hogy amit én művelek Zoknival, az egy fantazy paródia próbálkozás (már tervezem az egész újraírását, bővítését, mert eléggé... hm... töményre sikeredett xd ) a most olvasottak szerint azonban már úgy érzem, én már egyel magasabb fokon lehetek xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, én már belefutottam egybe, még mielőtt blogom lett volna, vagy talán pont így egyidőben. Hát te jó ég! Annyi hibát!
      Szerintem van az kettő... Három...:D

      Törlés
    2. Sajnos én is belebotlottam már ilyen so-called "paródiablogba". Guh. Azóta is próbálom elfelejteni, de egyszerűen nem megy. xd A linkre már nem emlékszem, szóval bízom benne, hogy egyszer a többi is feledésbe merül. xd

      Törlés