2017. július 5.

71. kritika - A holnap soha nem ér véget

Bonjour!
Én akkora egy idióta vagyok! Mondogattam nektek, meg elhitettem magammal is, hogy múlt héten három bejegyzést is hozok, miközben még a naptáramban is benne volt, hogy a kötelező 50 óra utolsó napjait teljesítem. Hát normális vagyok én? Nem. Úgyhogy igen, tudom, szörnyű vagyok! Ti viszont csodálatosak, mert ennek ellenére többen lettünk és már 52 (!!!) feliratkozója van a blognak! Köszönöm! ♥

Előszó
Azért nem csak a programjaim, a lustaságomon álltak a bejegyzés útjába. Nem is tudom, mikor próbálkoztam először, akkor két fejezetet elolvastam, aztán úgy döntöttem, én erre még nem állok készen. A japán és az ehhez hasonló nyelvekben lévő nevek a halálom. Egyszerűen ódzkodom tőlük, mert tudom, hogy egy, úgysem tudom kiejteni őket, kettő, ez majd ki fog zökkenteni. Úgyhogy kellett idő, mire felszívtam magam és nekiálltam újra a sztorinak. Pocsék kifogás, de tényleg nagyon kiborító, becsszó. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az az Gyertyafény első része volt!

Fejléc
A fejléc egyszerű, nekem mégis tetszik. Szerettem volna még olvasás előtt leírni a véleményemet, hogy ezzel is előrébb legyek, de voltak észrevételek, dolgok, amikben nem voltam biztos. Az, hogy csak az első két fejezetet olvastam el, éppen elég ahhoz, hogy bezavarjanak és esetleg téves következtetéseket vonjak le a történettel kapcsolatban. Így, a történeten túl már nem csak felvetéseim vannak, hogy mi, mi lehet. Az óra teljesen olyan, mintha Ryosuke hátralévő idejét mutatná, vagy verseny a halállal. Tetszik, hogy nem csak a főszereplő van rajta, hanem Hikarival is ott vannak, hiszen fontos része a történetnek. A kis háromszögek furcsák, viszont nélküle elég üres lenne. A cím nagyon tetszik, főleg az, hogy a 'soha' kiemelődik. Van még egy szöveg fent, ami a maga érdekes módján még passzol is a sztorihoz, de alig olvasható, közel kell hajolni ahhoz, hogy az ember lássa. [Többé nincs szükségem arra, hogy lássam a tegnapi álmom folytatását.]
Értékelés: 5/4,
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiB8Hs1Q6PzlnJY3hRg5hxfffFZISOPChPxN3BZeUHF02HkJ8F5jQ7Hd68gpTEOUVrPQ58NH_S1VY6viKIrdsBtJt5qcyogc8OYEJWmjAJvki2qJoESfBsLCDYFoq1TFUQS8jGgnz1QBQ/s1600/kesz.jpg

Design
Az oldalsáv első eleme a menü, aminél sajnos csak a szereplők vannak. Ennél is úgy érzem, egy kicsit hiányos, én odatennék még pár szereplőt. Viszont tetszik, hogy egy gif van, mellette pedig pár információ. Amit hiányolok a menüből, az egy oldal a fejezeteknek. Ha gépen akarja az ember olvasni, elég sokáig tart, mire a végére és egyáltalán el tudja kezdeni olvasni a történetet. Talán ez a legfontosabb dolog, aminek meg kell lennie. Ezután jön egy gif, amin egy dedikált labda van. Tudom, hogy eleme a foci a történetnek, de annyira a háttérbe szorul, hogy talán nem is fontos ez a része. A fülszöveggel nincs semmi gondom, lényegre törő, benne vannak a lényeges infók.Ezután vannak a 'Részek', a 'Feliratkozók' és a 'Látogatók'. Amit sajnálok, hogy nincs csevegő, megkönnyítené az emberek dolgát, ha el akarja érni valaki az írót. Aztán egy információkkal teli szövegdobozt is kitennék. Nem olyan fontos, de ki tudja, mikor, kinek, milyen infó kellhet onnan. Talán más nem is olyan lényeges.
Értékelés: 5/3

Történet
A történetben főleg az agydaganaton van a hangsúly, Ryo Hikarival való kapcsolatán, illetve a külvilághoz való viszonyán, hogy mennyit barátkozik, mennyire tudja feldolgozni ezt az egészet. És ez tetszik! Betegségek ritkán vannak főszerepben, legalábbis én nem olvasok gyakran ilyenekről, úgyhogy érdekelt a történet. A legnagyobb probléma nem is az alapötlettel van, hanem a kivitelezéssel. Úgy érzem, semmit nem tud meg az olvasó a betegségről. Kiderül, hogy Ryosuke-nak agydaganata van, és bár ezen van a hangsúly végig, mégis a háttérbe szorul a betegség. Annyi mindent lehetne beleírni róla, és igen, a kórházi életet nagyon hiányoltam. Úgy érzem, nem elég az, amit megtudunk a történetből. Mert én rengeteg mindennek utánanéztem a témája miatt, és ezek nagy része ki sem derül, ami azért gond, mert ez a központi téma. Hogy is mondjam, nincs élethűen bemutatva ez az egész, ami ront az élményen. Pedig ha ezekre odafigyel az ember, szerintem még jobb történet lehetne. Mivel esténként tudtam csak olvasni, na meg hajnalban, ezért egy füzetbe írtam le az észrevételeimet. A nagy része a kórházi életre vonatkozik, hiszen a történet nagy része ott játszódik. Ami tetszett, hogy Ryo néha azért rosszul lett az idő múlásával, ami kell, hiszen nem csak az elején vannak a tünetek, meg a mellékhatások, hanem folyamatosan. Ennek ellenére, kicsit többször kellett volna szerintem beletenni, főleg a vége felé. Amit sajnáltam, hogy nem derült ki, Ryosuke milyen betegségben szenved pontosan, hiszen az agydaganatnak is több fajtája van. Ez amúgy is fontos, de ott van a tény, hogy van, ami alapból gyógyíthatatlan. Éppen ezért volt furcsa az egész kezelés. Ahhoz, hogy el tudják kezdeni, tudniuk kell az orvosoknak, hogy milyen daganat, mekkora, hol helyezkedik el pontosan. Aztán ott van a tény, hogy jó-, vagy rosszindulatú a tény? Van egy csomó dolog, amit az orvosnak el kéne mondani, mégsem teszi. Pedig kötelező tájékoztatnia a páciensét, nem az, hogy biztos tudsz mindent. Főleg, mivel mindig vannak újabb kísérleti módszerek, amikbe akár bele is egyezhet a beteg, hogy teszteljék rajta, ebből persze akármikor kiszállhat. És igen, ezeket azért mondom, mert utánanéztem, és például azt írták, hogy a rosszindulatúnál kevesebb az esély a túlélésre. Ezt sem mondta a doki. Aztán mind a három módszert (műtétet, kemoterápiát, sugárkezelést) alkalmazhatják. Általában a műtéttel kezdenek, - már ha lehetséges -, hogy a lehető legtöbbet eltávolítsák, ezután jön a másik két kezelés egyike, akár mindkét módszer. Hiszen egy idő után az ember immunissá válhat a kezelés ellen, esetleg a rosszabbik eset, amikor alapból immunis rá az ember. De a kezelés kiválasztásának is vannak kritériumai: a daganat típusa, az elhelyezkedése, a stádiuma, a páciens általános egészségügyi állapota. Jesszus, kezdem úgy érezni, hogy túlzásba viszem, és szinte már hallom a kioktató hangsúlyt a sorok olvasása közben. Elnézést, Niki, tényleg nem az a célom, hogy azt érezd, valami rossz tanuló vagy, csak ha már utánanéztem egy-két dolognak, leírom, hátha a későbbiekben szükség lehet rá. Szóval csak ne vedd magadra! Úgy utálom, amikor tanárosnak érzem magam és a bejegyzést... Ami tetszett, hogy volt néhány orvosi módszer, ami alapból sehol nincs megemlítve az oldalakon. Ilyen például a beültetett katéter, vagy a gerinccsapolás. Ezeknél ugyan volt egy kis pontatlanság, de örülök, hogy belekerült! (Hogy mire gondolok: a katéternek különböző fajtái vannak, mind másfajta odafigyelést igényel, ráadásul vannak veszélyei és könnyen kaphat fertőzést az illető. A gerinccsapolásnál pedig van egy kis papírmunka, alá kell írni egy beleegyező nyilatkozatot, ennek is vannak feltételei, például sokat kell inni, nem szabad éhgyomorral menni rá. Illetve fekve csinálják meg, és ha jól emlékszem, érzéstelenítőt kell adni a betegnek, mert elég fájdalmas procedúra.) A betegségről ennyit szerettem volna, remélem, nem lett vészesen hosszú és unalmas. Ami nem tetszett, hogy magát a világot nem ismerjük meg, illetve a a szereplőket is csak képekről, gifekről ismerjük. Egyedül Ryosuke a kivétel, akinek néha-néha említik, hogy festett a haja, vagy épp parókát vesz fel. Apropó, paróka. Örülök, hogy a hajhullás is belekerült, mert lássuk be az elsők között van, ami eszünkbe jut a rákról. Őszintén szólva Ryot nem igazán kedveltem. Olyan zavaros volt a személyisége, egyszer így beszél és gondolkodik, másszor pedig teljesen máshogy. Folyton érdekesen reagálta le a helyzeteket, amivel még nem is lenne gond. De sosem voltak úgy igazán gondolatai, soha nem gondolt végig semmit, csak egyszer csak váltott és máshogy vélekedett dolgokról. Úgy éreztem végig, hogy csak mondja, mit gondol, de nem mutatja ki. És rengetegszer mondja, hogy számára fontos a családja, de ez nem derül ki, mert hol bunkó velük, hol túl kedves. Ami plusz pont lett volna a szememben, hisz ez lehet a betegség amolyan mellékhatása, ha lettek volna részek, amikor átgondolja ezeket a helyzeteket. Oké, részben azért tetszett, hogy hol ilyen, hol olyan, hiszen kemény lehet egy ilyen betegség, valahogy fel kell dolgoznia. De ha ezt figyelmen kívül hagyja az ember, akkor nagyon idegesítő tud lenni, hogy hol hisztizik, hol pedig azt állítja, ő nagyon erős, és senkit nem terhel a problémáival. Ezen akkor akadtam ki, amikor azt mondta veszekedés közben, hogy ő nem siránkozik ennyit, meg nem szabad dobálózni a halállal, ő sem teszi. Itt azért a szarkasztikus énemet nem tudtam visszafogni és a füzetben van egy-két érdekes lereagálás. És igazán akkor értetlenkedtem Ryo viselkedésén, amikor össze akarta hozni a testvérét valakivel, de utána ki volt akadva, mikor együtt látta őket. Ryo szüleit sem értem, akik szinte be sem járnak a kórházba, de azért azt mondják, észre sem vették, hogy a fiukat mennyire megviseli a kezelés. Volt néhány érdekes, zavaros jelenet. Például amikor egyik pillanatról a másikra Ryosuke bekattant és azt akarta, hogy járjon Hikari mással. Vagy amikor szakít vele, mert az mindkettejüknek jobb, de azért még elmondja, hogy szereti. Ezt úgy nem értettem, mert ha külön mennek is, akkor is szeretni fogják a másikat, annyi, hogy nem csinálhatnak bizonyos dolgokat, mert csak 'barátok'. Azt sem értettem, hogy miért egy kórházi dolgozó veszi meg Ryonak a cuccokat. Még akkor is, ha ismeri a családot, ez nem hiszem, hogy az ő kötelezettsége lenne. Meg az is érdekes volt, mikor Ryosuke sétálgat, mert neki most erre van szüksége  Most az nem is lényeges, hogy azért valaki megállítaná, hanem az, hogy a hullaházban koporsókat lát. Voltak azért ellentmondások is, még ha nem is sok. Az egyik helyen még az volt írva, hogy Ryosuke feljebb lakik, a másik helyen meg az, hogy szemben egymással. Meg az elején még Ryo azt mondja, a családja nem ért a focihoz, később meg, hogy nagy focirajongó az egész pereputty. Térjünk rá Chinenre, akit kezdetben kedveltem. Végig tisztában voltam vele, hogy hány éves, mégis a viselkedése alapján mindig egy kisgyereket képzeltem magam elé. Egyszerűen olyan volt mindenki vele szemben, hogy nem tudtam máshogy elképzelni. És ha tizenhét évesként kezeltem volna, akkor Ryo tűnt volt egy meleg barát és féltestvér keverékének. Ráadásul időrendileg sem stimmelt valami, mert egyik pillanatban még arról van szó, hogy a bál x nap múlva lesz, a következőben meg már este van és meg van szervezve a buli a kórházba. Ami akkor sem tűnik esélyesnek, ha rokona vagy az egyik nagykutyának. Viszont pozitívum, ami itt Chinennel történik. Mármint, ami utána történik. Én teljesen abban a hitben voltam, hogy kész, vége, tuti kinyírta az olvasó, és amikor olvastam, kicsit csalódott voltam, hogy tényleg így történt. Aztán kiderült, hogy csak álom, ami szintén lehetne klisés, de így valahogy helyesnek tűnt és nem zavar. Ryosuke-on mondjuk akkor is kiakadtam, amikor a féltestvér dolgot csak úgy felvetette. Mármint persze, aranyos dolog a részéről, de azért a szülőket megkérdezhette volna. Róluk meg nem is beszélve! Az esküvő több okból is furcsán jött ki, nekem ez a rész nem tetszett. Nem csak azért, mert a menyasszony szülei nem is voltak ott, hanem mert fiatalok, későbbre tervezték, és én sem arra akarnék emlékezni, hogy azért házasodtunk meg, mert senki nem hitt abban, hogy a vőlegényem túléli. Ráadásul Ryosuke elvileg jóban van Hikari szüleivel, de ők egyszer sem látogatták meg. A barátaival ellentétben, ami nagyon tetszett, hiszen ha jól kijöttek, akkor ez a minimum. Helyesírási hibák azért akadtak, de a legtöbb gond a veszők hiányával, vagy a rossz helyen való használatával volt. És egyéni gond, hogy a nevüket csak nagy nehezen tudtam megjegyezni, az elején meg nem tudtam, ki fiú és ki lány. A lezárás pedig elég  nem is tudom... érdekes. Nem hiszem, hogy így győzi le valaki a rákot, de... Nem tudom, azt hiszem, ezt el kell fogadnom. Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikeredett, főleg, mert így úgy érzem, a többi van összecsapva, ez meg túlvesézve... Ha érdekel a történet, olvass bele, vagy olvasd el!
Értékelés: 10/3

Ha egy zenével akarnám jellemezni a történetet... x x
Miért pont ez? "What doesn't kill you makes you stronger / Stand a little taller / Doesn't mean I'm lonely when I'm alone / What doesn't kill you makes a fire / Put that thing on ligher"


Interjú Varga Nikolett-tel

Bár Ryo életéről szólt ez a történet, főleg a betegségére korlátozódott a sztori. Mi ennek az oka, miért pont az agydaganattal való küzdéséről írtál?
"Igazából a betegség téma egy film kapcsán vetődött fel bennem. Ryosuke, egyébként valós személyről van mintázva, egy énekes színészről és az ő filmje ihletett meg, amiben szintén daganata volt."

Tervezel még novellákat, esetleg egy újabb történetet, ami Hikariék életéről szól, hogy hogyan folytatták ezután a mindennapjaikat, vagy egyelőre más főszereplőkkel dolgozol? (Gondolok itt például a Gyertyafényre.)
"A gyertyafényt tervezem folytatni, ott két szemszögből fognak menni a részek, vagyis minden részt két szemszögből fogok ábrázolni. Tervbe van véve, majd egy másik történet is, amiben a férfi főszereplőnek az a feladata, hogy különböző párokat hozzon össze, ezért időről időre különböző szerepekre bújik bele, mint a rendőr vagy pincér."

Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címe?
"Igazság szerint nem olyan régóta írok blogokat. A Wattpadon írok jelenleg egy történetet, amiben egy középiskolás fiú old meg gyilkosságokat, amiket a halottnak hitt bátya tervez meg."

Köszönöm a válaszokat,
Peetagey Smile

4 megjegyzés:

  1. Szia remélem nem gond, hogy itt írom meg a válaszokat.
    Igazából a betegség téma egy film kapcsán vetődött fel bennem. Ryosuke, egyébként valós személyről van mintázva, egy énekes színészről és az ő filmje ihletett meg, amiben szintén daganata volt.
    A gyertyafényt tervezem folytatni, ott két szemszögből fognak menni a részek, vagyis minden részt két szemszögből fogok ábrázolni. Tervbe van véve, majd egy másik történet is, amiben a férfi főszereplőnek az a feladata, hogy különböző párokat hozzon össze, ezért időről időre különböző szerepekre bújik bele, mint a rendőr vagy pincér.
    Igazság szerint nem olyan régóta írok blogokat. A Wattpadon írok jelenleg egy történetet, amiben egy középiskolás fiú old meg gyilkosságokat, amiket a halottnak hitt bátya tervez meg.
    Köszi az értékelést és igyekszek ezekre odafigyelni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. :)
      Semmi gond, bővítettem is a bejegyzést. :)
      Szívesen, remélem, hasznos volt. :)

      Törlés
    2. Persze, sok olyan dolgot írtál le, amit én pl észre sem vettem, miközben írtam :D

      Törlés