2016. január 31.

Interjú Babu Miriel-lel

Bonjour!
A verseny után itt is lennének azok az interjúk, de ne számítsatok nagy cuccra, hiszen fogalmam sincs, milyen kérdéseket szoktak ilyenkor feltenni, utána nézni pedig nem akartam, inkább csak mentem a fejem után. 

Előszó
Mielőtt belekezdenétek, egy kis tájékoztatás: a végétől az eleje felé fogok haladni, így először Babu-ét olvashatjátok, majd Cécile-ét és Kate-ét. A blogjaikat az oldalsávban találhatjátok meg, és változó időpontban tűnnek el a nyereménynek megfelelően. Mivel Kate blogjáról már készült értékelés, más blogja pedig nincsen, ezért úgy állapodtunk meg, hogy a kritika kérés lehetőségét elteszi, az pedig azonnali első helyet jelent a listán! Bár lehet, hogy ezt a kis apró tényt elfelejtettem megemlíteni neki, de lényegében mindegy is, hogy mikor kerülne ki neki. Nos, nem is húzom tovább az időt, jönnek is a kérdések és válaszok!

1. Miért szerettél bele az írásba?
"Hű, nem is tudom... kiskoromban is jó voltam fogalmazásból, már oviban megtanultam írni, de komolyabban csak hetedikes koromban kezdtem el foglalkozni vele. Akkor született meg a regényötlet, majd nyolcadikban a blog az első fanficekkel és novellákkal. Ezek amolyan gyakorlás céljából íródtak, hogy fejlődjek... de ezzel csak a mikort válaszoltam meg, ami nem volt kérdés, szóval kezdem elölről ;) Azt hiszem, azt szeretem benne a legjobban, hogy megalkothatok egy saját világot, karaktereket, elképzelhetek eseményeket, ami szerintem kiváló időtöltés, nem tudom, hogy magyarázzam el jobban. Tudod, van az az érzés, amikor a legapróbb hétköznapi eseményről is egy sztori jut eszedbe... az új Loki novellám például a Figaro 2.0 opera nézése közben ugrott be :D Szóval ezekért szerettem bele... egyszerűen csak megtörtént :)"

2. Mit gondolsz, mi az erősséged írás terén?
"Na ez pont az a kérdés, amit sosem tudok úgy igazán helyesen megválaszolni. Kezdeném inkább azzal, hogy (szerintem) mi nem. Sokszor vagyok úgy, hogy a karakterek fejlődésén túl gyorsan végigrohanok, mert én tudom, hogy milyenek lesznek. Ezzel ellentétben szeretek leírásokat írni, főleg hangulatos természeti képekét, mint például az Esős Világok c. szösszenetemben :)"

3. Miért éppen ez lett a neved? Van valami története?
"Ohhohhó, persze :) A Babu egy könyvbeli kedvenc szereplőm neve annyi különbséggel, hogy ő Babú-nak írja. A Miriel pedig egy tünde név, egy oldalon kikerestem az igazi nevem tünde fordítását :)"

4. Érdekes a történeted alapötlete, én legalábbis nem találkoztam még ilyennel. Miért ezt a témát választottad?
"Pont ezért kezdtem bele egy ilyenbe, mint te is említetted, nem sok ilyen blog szaladgál az internet sötét labirintusában. Az igazság az, egy ilyet sokkal jobban meg tudok - és szeretek - írni, mint egy egyszerű romantikus sztorit, ahhoz az én ízlésem, hogy is mondjam, túl eltérő, túl bonyolult. Szeretem az ilyen típusú történeteket, krimi, egy kis képregény, akció, rejtélyek... igyekszem ezt visszaadni az Olvasóknak :)"

5. Van olyan karakter, akivel szívesen cserélnél?
"Ez megint csak furcsa kérdés egy ilyen blognál... tragikus múltú főszereplő, a bűnözés világa, egy széteső város, ahol a maffiák és a bérgyilkosok döntenek az életek felett... Nem hiszem, hogy bárki sorsát bevállalnám, talán Lullaby-ét, hiszem Floyd egy igazi főnyeremény lesz, HA úgy alakul a sorsa ;)"


Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése