2016. december 4.

59. kritika - Jolt írásai

Bonjour!
Mivel már annyiszor halottátok az s-betűs szót, inkább csak megköszönném a 42 feliratkozót, aki továbbra is itt van, illetve a kattintások számát, hiszem már 27000 fölött járunk!

Előszó
Ritkán nyűgöznek le ennyire, de ez... Hűha! Bár nagyon sokat csúsztam, ez inkább az időhiányra fogható, ugyanis a történeteket nagyon hamar kivégeztem. Az egyik reggel annyira belemerültem a Stingerbe, hogy majdnem elfelejtettem leszállni. Na jó, erre majd visszatérünk! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a Az Égisz nem alszik - 7. fejezet volt!

Fejléc
Nem is tudom, hogy mondható-e ez fejlécnek, én mindenesetre annak veszem. Mivel több történet is van a blogon, amik kicsit sem hasonlítanak, ezért jó ötlet volt egy semleges képet választani, mintsem egy túlzsúfolt még-ez-is-legyen-rajta-meg-az-is-ó-ezt-kifelejtettem fejlécet betenni. Az egyetlen, ami nem tetszik, hogy a Stingerből ott egy idézet. Persze ez így tök jól feldobja a látványt, de ott van a Csillagtolvaj, amiből szintén lehetett volna egy részletet kiszedni.
Értékelés: 5/5

Design
A modul a kép fölött látható, az első oldala a 'Jolt', amin az író bemutatkozása található. A 'Blog'-on azok a bejegyzések olvashatóak, amiknek nincs külön besorolásuk, mégis kellett a kikerülésük. A 'Stinger' oldalon több dolog is van, elsőként a fülszöveg. Ezután olvashatjuk az információkat, illetve van egy gyors magyarázat, ami fontos, hiszen Jolt egy külön világot teremtett, amiben vannak dolgok, amiket csak az ő segítségével érthetünk meg. Ez alatt ott vannak a történet részei, na meg az extrák, amit először nem tudtam, mi lehet. Nagyon tetszett, hogy a halászokon keresztül is megtudtunk, mégis mi történt azon az estén, amikor megtalálták Stingert, valahogy még jobban felpörgetett. Aztán jön a 'Csillagtolvaj', ahol szintén megkapunk minden információt, amit elöljáróban tudtunk kell. A 'Kihívás' a 300 szavas kis történeteket takarja, remélem, nem haragszik meg Jolt, amiért ezeket nem olvastam el. Nem tudom megmagyarázni, miért, de úgy érzem, mintha teljesen független lenne a blogtól, talán, mert egy kihívásra készült, fogalmam sincs. Egyszerűen minden egyes alkalommal, amikor nekiálltam volna, képtelen voltam olvasni. Az 'Üzenj' oldalon található a csevegő, ami meglepett, mert bele sem gondoltam, hogy ez hiányzik. Mondjuk rövid úton eszembe jutott volna a design rész lezárásakor, de se baj! A 'Kritikák'-at nem részletezem, azt hiszem, egyértelmű, mik találhatóak itt, csakúgy, mint a 'Wattpad'. Van még egy kisebb menü a jobb felső sarokban, a kereső mellett, itt a történetekről, illetve a kihívásról van egy kis olvasnivaló.
Értékelés: 5/5

Történet
Kezdjük a Stingerrel, és mivel nehéz nekiállnom, inkább a helyesírásra térnék rá. Ami konkrétan tökéletes. Egy idő után már annyira furcsa volt, hogy szinte már vadásztam a hibákra, és egyetlen egyet sem találtam, ami nagyon ritka. A történet pedig... Mindig igyekszem nem kifejezni, ha egy történet hihetetlenül tetszik, mert nem lenne fair a többi 10-sel vagy 10*-sal szemben, de ez... Lenyűgözött. Jolt utánajárt az amnéziának, ez tisztán látszik, és fantasztikus módon átadta a különböző szerepeket. Ne várjatok hosszú értékelést, mert egyrészt még kicsit lesokkolt mindez, másrészt nincs is mit mondanom. Stingernek sokáig nem volt neve, azonban mindez fel sem tűnt, valahogy mindig könnyedén belesimult a névtelenség a sok helyettesítéssel, mint amilyen a Kincaid betege is. A doki számomra egy csodás karakter, imádtam, amikor csak benne volt. Aztán ott van Lori, aki egy mellékszereplőnek indult, végül szinte Stinger társa lett. És olyan észrevétlenül váltottunk hirtelen, alig tűnt fel, hogy a kezdetben napok teltek el fejezetek között, a végére pedig szinte percek. Nagyon tetszett, hogy a prológusnak van egy alternatívája, mert érdekes a halászok szemszöge is. Ha már itt tartunk; a prológus és az epilógus mind egy-egy jelenet a Játékmestereknél -azt hiszem, ők azok-, amik csak még inkább felspannolják az embert és tudni akarja, mi ez az egész. Plusz az is rátesz egy lapáttal a hatásra, hogy Stinger amnéziás, így együtt, az olvasókkal jön rá mindenre, azonban mi már tudok néhány apró részletet, a prológus miatt. Végig olyan érzésem volt, mintha egy könyvet olvasnék, és egyszerűen nem tudok mit mondani. Engem megvett kilóra ez a sztori!
A Csillagtolvajnak eszméletlenül hosszúak a fejezetei és olyan sok minden történt, hogy hirtelen azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák. Egyszerre éreztem, hogy rám zúdul az egész, és mégis tökéletesen érthető és kicsit könnyed volt a történet. Eleinte nem tetszett, hogy egy kislány szemszögéből látjuk az egészet, mert sokszor éreztem, hogy komolyabb, mint kellene. Persze aztán rájöttem, hogy ezt úgy meséli el, és nagyon tetszett, hogy Jolt sokszor belevitt nyafogást, sírást és Sky szüleinek említését, mert egy kisgyerek tényleg ilyen, ha kétségbeesett. Oké, aláírom, először meg kellett állnom, mert a Galaxis őrzői jutott eszembe a gyerekrablás és a tolvajjá képzésről, ez még mindig egy kicsit fájó pont. De le a kalappal Jolt előtt, mert ezen kívül nem találtam semmit, ami hasonlítana a filmre.
Ha érdekelnek a történetek, less be Jolt blogjára!
Értékelés: 10/10

Miért pont ez? "And I just can't keep living this way / So starting today, I'm breaking out of this cage"


Interjú A. T. Jolt-tal

Stinger próbálja megfejteni, ki lehet ő és mit élt meg az amnézia előtt. A trilógia végig erről fog szólni?
"Mikor elkezdtem dolgozni a történet vázlatán, még ez volt a terv. Azzal akartam zárni, hogy Stinger megtalálja a válaszokat a kérdéseire önmagával, a múltjával kapcsolatban, de aztán a vázlat egyre csak bővült és bővült, és azon kaptam magam, hogy talán ez a történet jóval sokrétűbb lesz, mint azt először hittem. Vázlatírás közben számos új csavart, karaktert és történetszálat agyaltam ki, így a sztori nem trilógiaként ér véget, sokkal több részből fog állni. (A pontos számot még nem tudom.) Talán nem adok ki nagy spoilert azzal, ha azt mondom: Stinger emlékei előbb-utóbb vissza fognak térni, és amikor ez megtörténik, rádöbben, hogy még így sem tud mindent. A válaszkeresés folytatódni fog, csak ezúttal nem saját magát kell megfejtenie."

A Csillagtolvaj eddig nagyon az elején jár, így azt gondolná az ember, alig történt valami, ezzel szemben a három fejezet alatt rengeteg információt kap az olvasó. Engem mégis az fogott meg, hogy a tolvajlásra és a kalózokra, illetve a Skyhoz való viszonyukat írod le. Lesz mindennek valami jelentősége?
"Igen lesz. Ez az egész űrutazás csak amolyan díszes köntöse a történetnek, mivel korában még nem dolgoztam ezzel a "műfajjal", és őrült nagy késztetést éreztem az iránt, hogy kipróbáljam magam benne. A hangsúly a kapcsolatokra épül. Azt szeretném szemléltetni, miként alakul Skylar és a tolvajbagázs (különösen a kapitány) közötti viszony az évek során. Ennek a hatását akkor lehet majd érezni igazán, amikor az idősebb, felnőtt Sky kalandjait követhetjük nyomon, aki már úgy ismeri az űrt és a szabályait, akárcsak a tenyerét. És aki már nem úgy táncol, ahogy a kapitány fütyül..."

Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címük?
"Egész kiskorom óta. Komolyabban csak egy-két éve. Rengeteg szárnypróbálgató kis szösszenetem van régről, ezek szinte egytől-egyig mind befejezetlenek, a legtöbbe épphogy csak belekezdtem. Sok mindenbe belekóstoltam, míg végre megtaláltam a saját hangom, bár még most is szeretek újdonságokat kipróbálni. Volt más blogom, több is, de azok már nincsenek meg. Ezt a mostanit viszont szeretném sokáig üzemeltetni."

Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

7 megjegyzés:

  1. Hi! Jól vettem ki a kritikádból, hogy csatlakozol mellém a Jolt Rajongók táborába? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:D
      Hát próbáltam kevésbe látványosan rajongani, hogy a semleges hangvételhez közel álljon, de apám!

      Törlés
  2. FLSnfnsfslnglhágswjagahéfdmhdksgnlséngdslhn!!

    Oké, most fordítok. :') Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kritikát, a dicséretet, el sem hiszed, mennyire felvillanyoztad a napomat! Igazából olyan túl sok mindent nem tudok írni, most épp úgy vigyorgok, mint egy idióta.
    Sosem gondoltam bele, hogy Eminem Not Afraid-jének a dalszövegét érzi majd valaki a történethez passzolónak, pedig ismerem a számot. :)

    Zsazsi, Jolt Rajongók tábora? Micsoda? :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, és sajnálom :S -nem jutott eszembe hirtelen kreatívabb név :'D

      Törlés
    2. Jaj, ne haragudj, nem láttam, hogy írtál! Nagyon örülök, hogy jó volt valamire a kritika, ha már "hasznos" dolgokat nem tudtam írni:D És biztos lehetsz benne, hogy nyomon követem Sky ès Stinger történetét! :3

      Törlés