2015. december 14.

19. kritika - Bosszúállók újratöltve

Bonjour!
El sem tudom mondani, mennyire sajnálom, amiért a Kritika-hetes tervem nem jött össze és kevesebb bejegyzést kaptatok. A fő célomat ugyan elértem, és behoztam a lemaradást, mégis ugyan úgy három nap kihagyással fogom hozni a kritikákat. Majd ha elérkezünk a tanév vége felé, akkor inkább, amikor-kész-vagyok-kirakom alapon fog menni a blog, azt hiszem meg tudjátok érteni, hogy inkább a kis érettségire szeretnék készülni. De addig is, jönnek a bejegyzések, és köszönöm a sok oldalmegjelenítést és a feliratkozókat! ♥

Előszó
A Marvel filmek a kedvenceim, így szurkoltam, hogy nagyon ne térjen el a történet az eredetitől. Igazándiból nagy elképzeléseim nem voltak, és amikor elkezdtem olvasni a blogot, eléggé megleptek a leírtak. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a 2. évad, 18. fejezet volt!

Fejléc
A fejléc elég egyszerű, mintha nem a 'szokásos módon' lett volna szerkesztve. Azonban a maga nemében kell értékelnem, ahol nagyon is megállja a helyét. Az írónak külön dicséret, amiért nem egy képpel és külcsínnel akarja lenyűgözni az olvasókat, inkább a történetre fektet nagyobb hangsúlyt. Jennifer Lawrence tökéletesen illik Kate-hez, és mivel ő az 'ismeretlen' szereplő, sokan  -vagy nem annyian, ez részlet kérdése-, örülhetnek, amiért csupán ő van rajta a fejlécen, így nem lesz a sok karaktertől túlzsúfolt. A címbe először bele akartam kötni, mert furcsa a betűtípus, de igazság szerint én el sem tudnék a történethez képzelni semmilyet, mert valahogy nem tud érdekelni ez a kis apróság. A sztoriban annyi szál fut össze, hogy igazán nem is lehet hozzájuk megfelelőt találni. A címet egyébként Jen arca alá is tettem volna első látásra, de attól veszítene a szépségéből, így jó ötlet volt az oldalára tenni.
Értékelés: 5/5*
 http://kepkezelo.com/images/gikaxn0ay5zsytgjb394.jpg

Design
Kicsit furcsa az elrendezés, és bár így egész jól néz ki, én mégis jobbra tenném a modulsávot, hogy ne kelljen annyira oldalra pillantgatni. A rögtön legfelül található modul a fülszöveg található. A címhez írt idézetet én a történet leírása fölé tenném, és adnék egy elevezést neki, így az egész szebbem néz ki a tömöttebb soroktól, illetve attól, hogy nem egy mondat áll a cím helyén. Itt a betűtípust is növelném, csak úgy, mint a történetnél, bár ott kevésbé kell. Utóbbi elkerülhető, ha középre helyezzük a szöveget, mert nekem olyan hatást kelt, mintha közelebb lennének a betűk. Persze lehet, hogy ez csak az én hülyeségem, ki tudja? A 'Szereplők' nekem egy kicsit összecsapottnak, összeszedetlennek tűnik. Hol találunk adatot, hol nem, hol pedig titkosítottnak van tulajdonítva, bár ez még érthető. Ha ilyen kis hely áll rendelkezésünkre, érdemesebb inkább a kép alá tenni a szöveget. Ha pedig minden karakter neve még külön ki van írva, akkor miért pont a főszereplőt hagyjuk ki? A fejezeteknél mindegyik évad külön, szépen fel van tüntetve, bár egy kicsit el van maradva a felsorolás. A kritikákhoz és versenyekhez nincs mit hozzáfűznöm, a "2. évad szereplői'-nél pedig nem mindenhol látszik a név. Jó ötlet volt mindenkihez idézetet tenni, bár akkor már kéne olyan adatokat csinálni, mint az előző évadhoz. Akár össze is lehetne a kettőt vonni, egy elválasztással megoldható, és sokkal áttekinthetőbb. Az első trailer videója egész jól sikeredett, de elrontja a zene. Olyat kellene betenni aláfestőnek, ami a videó minden részéhez illik, nem csak egy-két jelenethez. A második trailer viszont nagyon jó lett! Mivel maga a második évad kicsit szomorúbb alapra épül, ezért a dalválasztás tökéletes volt, és a videó részei is jól válogatottak. Határozottan jobb, mint az első.
Értékelés: 5/4.5

Történet
A két évadot nem szeretném külön szedni, és lehetséges, hogy spoiler-ezek, szóval csak akkor olvasd, ha ez nem zavar! Úgy vettem észre, hogy egyre több, Bosszúállók fanfiction készül, és érdekes volt ilyen formában olvasni róluk.  Az egyik óriási pozitívum, hogy nem csak egy-két történetre épül a blog, hanem az összes Marvel filmre, egybegyúrva, időrendileg felépítve. Tetszett, hogy egy új karakter került a csapatba, és még Loki is jófiú lesz tőle, illetve az események alakításától. Hogy a Bosszúállók ilyen szinten kötődni kezdtek egymáshoz és képesek együtt dolgozni. Azt is jó ötletnek tartom, hogy Kate nem volt alapból egy hiper-szuper-én-mindent-tudok-úgyhogy-tiszteljetek csaj, hanem egy igenis támogatásra és kiképzésre vágyó lány. A csapat pedig felhagy azzal, hogy egymást piszkálják, inkább összefogva segítik Kate-et. Az első évad csatájánál ugyan említve van, hogy direkt hasonlít az I. New York-i csatára, ennek okára mégsem kapunk magyarázatot. Mivel a lány egyetemista, felmerül a kérdés, hogy a suliról miért nincs szó, és hogy oldható meg, így külön örültem, hogy az író erre is talált megoldást, és nem hagyta függőben a kérdést. Féltem, hogy a második évadban már nem lesz benne minden karakter, mert az eleje erre utalt, szóval eléggé megkönnyebbültem, mikor felbukkantak. A legjobban az tetszik ebben a blogban, hogy Kate, mármint az író, nem hagy elvarratlan szálakat, és előbb utóbb mindent befejez. Őszintén szólva annyira jó a történet, és annyi minden szerepel benne, amit nem akarok elárulni -hogy mindenki megkapja a sztorit úgy, ahogyan kell-, hogy nem tudok mit írni. Helyesírási hibával ritkán találkozni, a mondatoknál is csak egy típushibát vettem észre. Kate! Ha egy mondatot megszakítasz, de kell vessző, akkor nem elé kell tenni! "Kate, -mondta lassan a kapitány - nem kéne velem jönnöd." Ez így ebben a formában nem helyes, erre vigyázz. A megfelelő alakja így van: 'Kate -mondta lassan a kapitány-, nem kéne velem jönnöd.' Hú, ez aztán rohadt tanárosra sikeredett bocsánat! Összességében egy baromi jó történetről van szó, mindenkinek ajánlom, azoknak is, akik nem szeretik a csapatot!
Értékelés: 10/10*

Miért pont ez?  "Oh, you gotta hold on / Hold on to what you're feeling"


Interjú Kate Avengers-szel

Miért pont a Bosszúállók vannak a középpontban? Miért nem csak Amerika kapitány történetét dolgozod fel, ha már őt emelted ki?
"Nem akartam olyan átlagos történetet, amiben csak egy kitalált szereplő és egy már ismert karakter története fut végig, mert ilyenből rengeteg van.Mindegyik karaktert szeretem, mindegyik a szívemhez nőtt. épp ezért szerettem volna azt az egységet leírni, ami köztük van: hogy ennyi különböző ember is képes csapatban dolgozni."

Peggy-Kate-Steve kapcsolata elég furára és kissé bizarra sikeredett? Miért akartad így alakítani a sztorit?
"Eredetileg nem így terveztem, ez egy hirtelen jött ötlet volt, de aztán úgy láttam, hogy illeszkedik a történetben és úgy gondoltam, jól jöhet egy csattanó a végére. És hát Fury igazgató nem választ alaptalanul. :D"

Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címük?
"2014 nyarán kezdtem el írni ezt a történetet, ez az első blogom és komolyabb írásom. Azóta teljesen beleszerettem az írásba, ami napig folytatom. Jelenleg ez az egy blogom van, egyenlőre nem tervezek többet."

Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

2 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon szépen köszönöm a kritikát, rendkívül összeszedett, lényegretörő és tanulságos volt. Igazi kritikaírói tehetség vagy! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik a kritika, és igazán köszönöm a bókot :3

      Törlés