2016. január 31.

Interjú Cécile Ayton-nal

Bonjour!
Nos, itt is van a következő interjú. Bár előbb nem említettem, most jönne egy kis indok, miért is csúszik a Csillaghullás kritikája. Pénteken írtam a kérdéseket mind a négyüknek, azóta ki válaszolt, ki nem, Betti pedig az utóbbi csoportot erősíti. Szóval, amíg nem kapok válaszokat, addig nem teszem ki az értékelést, de közben már nekiálltam a következő blognak, ami szintén az övé!

Előszó
Eredetileg úgy terveztem, hogy egy óra elteltével teszek ki egy újabb interjút, de aztán rájöttem, hogy ez hülyeség. Nincs annyi időm sajnos mostanában, hogy ezt meg tudjam tenni, ezért rögtön kitettem az összeset. Vagyis majdnem... Kate ugyanis még nem válaszolt a kérdésekre, szóval az övé nem tudom, hogy mikor kerül ki!

1. Miért szerettél bele az írásba?
"Szeretem leírni a gondolataimat, és ezeket bemutatni az embereknek. Mielőtt elkezdtem írni, sosem voltam sikeres, ezért kivételesen megtetszett, hogy valamire vihetem még az életben. Sokan buzdítanak, köztük az egyik tanárnőm is, ez felettébb jó érzéssel tölt el, és leginkább miatta vagy miattuk írok."

2. Mit gondolsz, mi az erősséged írás terén?
"Szeretek történeteket írni, engem leginkább az akció, a dráma, és a romantika fogott meg, de drámát még nem adtam ki a kezeim közül. Szerintem a leírásokat tudom szépen kifejezni, legyen az egy táj vagy egy személy."

3. Miért éppen ez lett a neved? Van valami története?
"Különösképpen nincs nagy története, mind a keresztnevembe, mind az utónevembe beleszerettem első látásra. Mindig is tetszett a Cécile, a vezetéknevemet pedig egy Behind the Name nevű oldal családneves részéből választottam ki."

4. Szoktál zenét hallgatni írás közben, vagy amikor az új részen gondolkozol?
"Számomra az írás mellett elengedhetetlen egy éppen ahhoz a történethez illő zene, ami általában a kedvenceim listájáról szokott előkerülni. Sok eddigi történetemhez a zenéket hívtam segítségül."

5. A történetet mindig előre megírod vagy folyamatosan írod a kirakás után?
"Próbálkoztam más helyen is megírni a történetet, de sosem szerettem igazán. Szóval inkább maradtam a jó öreg Bloggernél, ahol a megírás után rögtön közzé is tehetem, és nem kell másolgatnom, beillesztgetnem."

6. A blogon más nyelven köszönsz mindig, illetve a 'Tovább' szócska is más. Mi ennek az oka?
"Mivel én magam rajongok Oroszországért, és a blogban szereplő főszereplők hazája, ezért elengedhetetlennek tartottam, hogy egy kicsit orosz világot varázsoljak az olvasóknak. Bár még a nyelvet nem igazán sajátítottam el, de eléggé biztos forrásokból tudom az adott szavaknak az orosz megfelelőit."

7. Körülbelül hány részesre tervezed az oldalt?
"30-40. Nem akarok a húsznál megállni."

8. Az összes szereplő végig a történetben marad, vagy fokozatosan szórsz ki párat?
"Nincsen annyi szereplő, hogy folyamatosan ki kelljen dobni őket az ablakon. Én spórolok velük, és mindenkinek meg lesz majd az adott szerepe a történet befejezésénél. :D"

9. Van olyan karakter, esemény, akit a való életből, a környezetedből tettél bele?
"Mihailt az egyik barátomról mintáztam, aki mindig meg tud nevettetni a jól elsült kicsinyes hülyeségein. A legnagyobb hahotákat is neki köszönhetem, és mindig akkor varázsol mosolyt az arcomra, amikor éppen szükségem van rá. Azaz mindig."

10. Élnél az általad kitalált világban? Miért?
 "Oroszország a valóságban is létezik, nagy álmom az oda való kiutazás. Szeretem a múltját, a történelmét, a zenéit, a nyelvet, és a művészetét. Egyszóval igen, élnék ott."


Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile 

2 megjegyzés: