2016. augusztus 8.

Visszatértem!

Sziasztok!
Szóval, igyekeztem mindent összegyűjteni hazafelé, amit mondani szeretnék. Nem felejtettem el, hogy az 50. kritikához még a novellákról nem beszéltem, a nyaralás előtt nem volt időm, de ígérem, ezen a héten felkerül. Az 51. hamarosan jön, már csak pár fejezet van hátra, utána pedig írom a kérdéseket és 'készen' is vagyunk. Az eredményhirdetést még ma szeretném hozni, mert sokat csúsztam, amiért elnézést kérek. Elméletileg mindent elmondtam, amit szerettem volna, úgyhogy jön egy másik fontos dolog.
Hamarosan indul a Blogger Award 2016-os szavazása, amely az Angel Blog Design oldal rendez idén. Ide kattintva meg tudjátok nézni, kik a jelöltek, én már el is döntöttem, hogy kik a választottaim, akikre e hónap 9-12 között lehet szavazni. Igen, egy picit büszke vagyok magamra, hogy így bele tudtam fűzni az időpontot. :3 Még a nyaralás alatt láttam askon, hogy megy ez a verseny, tegnap pedig rá is találtam. Kicsit meglepődtem -nem köptem vissza a kólát a pohárba, dehogyis- , amikor megláttam, hogy én is felkerültem a 'legjobb kritikus' kategóriába, ami már magában megtisztelő és nagyon köszönöm Andronak a nevezést! ♥ Nem mondom, hogy szavazzatok rám, mert tisztában vagyok vele, hogy a 'versenytársaim' sokkal profibbak nálam, de muszáj volt megosztanom veletek, mennyire hálás vagyok a bekerülésért! A többi kategóriában is remek írók, blogok vannak, úgyhogy senki se hagyja ki, szavazzatok a kedvencetekre, ha ott látjátok! :3 Oké, ez úgy hangzott, mintha egy rádióba vagy tévébe mondtam volna be egy reklámot, de mindegy. Szóval holnap, holnapután és azután szavazzatok, szavazzatok, szavazzatok, mert miért is ne? :3
Hamarosan jelentkezem, 
xo Peetagey Smile

6 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Engem is jelöltek mikkor meg tudtam azt láttád volna öröműbe földhöz vágtam magam :) (De tudom hogy esélyem sincs egyik kategóriába se).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, én is gratulálok neked!:D
      Nekem már az felér a nyerés sikerével és örömével, hogy benne vagyok, úgyhogy számomra mindegy a végeredmény:D
      Sok sikert! :3

      Törlés
  2. Gratulálok a jelöléshez!! :) Én rád fogok szavazni! ;) (amint nem lesz meghívós az oldal)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ♥ Én is gratulálok, bármilyen hülyén is jön ki:D
      De aranyos vagy, nagyon, nagyon köszönöm! ♥ Nos, ez is érdekesen hat, de mivel én neveztelek, valamiért van egy olyan megérzésem, hogy én is rád fogok:D
      Biztos készülnek a versenyre:D

      Törlés