Karácsonyi csoda
A nap már rég nyugovóra tért, az égen a sűrű ködön át csak egy halovány folt jelezte a hold ottlétét. Egy lány ült az ablakban, vastag, kinyúlt pulcsija az ujjain is túlnyúlt, krémszíne kiemelte arcát. Festett vörös hajának egy tincse kékeszöld szemébe lógott, mire idegesen kisöpörte belőle. A kezében tartott bögrét felemelte és belekortyolt a forró teába, majd felnyögött dühében, mikor leforrázta száját, végül pedig elegánsan visszaköpte azt.
A gép pityegésére azonnal felpattant, ezzel elérve, hogy kilöttyintse az ital egy részét, ezért káromkodva törölte kezét fekete cicagatyájába. Az idegrendszere már így is fel akarta mondani a szolgálatot, és a remény sem tett jót neki, mikor a laptophoz rohant, hát még a bolyhos térdzokni, amiben majdnem elcsúszott. A bögrét az asztalra csúsztatta, és azonnal megnyitotta a programot, arra várva, hogy szerelme egy óra késés után végre jelentkezik a netes randira. Csalódottan vette észre, hogy barátnője írt és a lány szíve darabokra tört a következő sorokat olvasva.
Boldog Karácsonyt, te nyomi. Írj, ha vége a randinak, és átugrom hozzátok, mert új fejlemények vannak Mr. Tökéletesről. Puszi, drága
Szipogva gépelte be az üzenetét, amiben biztosította, hogy majd mindent megbeszélnek, de most mennie kell. Az ablakhoz sétálva kinézett a hóesésbe és mélyen felsóhajtott. Elfelejtette. Hogy felejthette el? Eddig egyet sem hagyott ki, a családja mindig hagyott neki időt! –gondolta kétségbeesetten, majd hirtelen ötlettől vezérelve lerohant a lépcsőn. A szülei és két testvére a tévét nézve beszélgettek, abban a hitben, hogy a lány éppen a barátjával ünnepli a Karácsonyt. Felhúzta a kabátját, egy sálat dobott a nyakába, és mit sem törődve, hogy a zoknija kilátszik, felhúzta bakancsát, és útnak indult. Minden mindegy alapon nem zárta be az ajtót, de pár lépés után megtorpant és szitkozódva ment vissza korrigálni hibáját. Tizenegy óra lesz az ég szerelmére, azért gondolkodj is! –szidta le magát.
Miután végzett, a kulcsot a zsebébe csúsztatta és csak sétált a hóesésben. Fel sem fogta, hogy merre megy, míg egy sötét sikátorhoz nem ért. A távolból részeg egyetemisták nevetése és artikulálatlan ordibálása hallatszott, mire hátrált egy kicsit. Amint meglátta a felbukkanó fiúkat, azonnal megtorpant. A lány jól ismerte őket, alatta jártak két évvel, de mindig szemétkedtek és kiszúrtak a lánnyal. Alig várta, hogy lediplomázzon, mikor jött egy új srác az osztályba, végül csak azt vette észre, hogy a fiú folyton megvédi. Aztán hipp-hopp, egymásba szerettek, és tervezgetni kezdték a jövőjüket. Tiszta love sztory –fintorodott el a gondolaton, mert még mindig fájt neki, hogy a fiú semmibe vette a randijukat.
- Hellóóó, bébii –hangzott fel a sikátor másik feléből az egészen érthető mondat, ami kizökkentette a lányt a gondolkodásból, és sarkon fordulva futásnak eredt. Csak futott és futott, az sem érdekelte, ha eltéved a koromsötétben. Teljesen magába zuhant, végül egy árok térítette magához. Az eséstől kiszorult belőle a levegő, egy pillanatig csak döbbenten meredt maga elé. Mikor végre újra levegőhöz jutott, kapkodva szívta be a friss oxigént. Kényszerítette magát, hogy gondolkodjon, essen ki végre a melankóliából, illetve a sokkból és jöjjön rá, hol is van. A hó addigra már vastagon ellepte a földet, de még így is felismerte a helyet. A park, ahová befutott, közel volt a pár közös lakásához, na meg a lány szüleinek házához, ahonnan eredetileg is indult.
Lassan úrrá tudott lenni a fejében lévő káoszon és az érzelmein, majd a havat lesöpörve magáról, újra megindult. Már nem volt kérdéses, hogy hova megy. Addig nem állt meg, amíg el nem ért a patakhoz, ahová egyszer a fiú vitte el. A befagyott jégre lépett, majd a hold felé fordult és lehunyta a szemét. Bárcsak most itt lenne velem. Karácsony van. Nincs valamiféle csoda ilyenkor? –Egy kimondatlan kérés, aminek semmi esélye nem volt. Néhány éles levegővétel után összébb húzta magán a kabátot, mikor egy hangra megdermedt.
- Nem kéne a jégen állnod, beszakadhat –szólt a fiú. A lány remegve fordult meg, majd elkerekedett szemekkel nézett barátjára.
- Ez lehetetlen –suttogta.
- Tessék? –kérdezte kissé bágyadt hangon szerelme, ami nem vallott rá.
- Te nem is vagy itt. Csak hallucinálok, igaz? –kérdezte megtörten a lány.
- Már hogy ne lehetnék itt? Jól vagy? –lépett aggódva közelebb, de visszalépett a partra, mikor a jég recsegni kezdett alatta. –Édesem, kérlek, gyere ide. A pokolba is, nem mehetek be érted, mert a végén mindketten beszakadunk, és nem tudlak kimenteni –szólt idegesen. Barna haja még csak a gyönyörű barna szemei közelében sem volt, mégis átfutott rajta ujjaival.
- Tényleg te vagy az –mosolyodott el haloványan a lány és sóhajtva indult kifelé. A jég recsegett, ropogott a talpa alatt és szerelme végig idegesen méregette, ugrásra készen. Mikor végre kiért, megtorpant és csak állt, pár lépésre barátjától. Most dühös vagy rá –emlékeztette magát.
- Nem jöttél a randinkra –mondta sértetten a lány.
- Bébi, ha még nem tűnt volna fel, én itt vagyok. Elég nehezen tudtam volna meglepetésként eljönni, ha közben veled beszélgetek. Láttad volna, hogy mozgok –magyarázta ki a fiú, mire a lány szíve kezdett összeforrni. Állj! Ilyen könnyen nem úszhatja meg –gondolta durcásan a lány, de már régen megbocsátott szerelmének, amit ő is tudott.
- El sem hiszem, hogy itt vagy –suttogta megtörten, miközben lehajtotta a fejét. A földet pásztázva várta a fiú válaszát, amire rögtön felkapta a tekintetét.
- Karácsonyi csodák igenis léteznek –mondta teljes komolysággal a fiú. Honnan tudta, hogy kívántam? -töprengett el hirtelen a lány.
- Eddig nem hittem a karácsonyi csodákban...
- És most már hiszel?
- Itt vagy, szóval igen, hiszek.
- Akkor köszönd meg szépen az angyalkáknak –kacsint rá pimaszul a fiú.
- Mintha léteznének –forgatja szemét reagálásképpen barátnője.
- Most mondjam azt, hogy felszálltam a repülőgépre, annak ellenére, hogy megfogadtam soha többé nem teszek ilyet? Aztán mondjam azt, hogy mindenhol kerestelek, mikor nem találtalak otthon? Ott hol a romantika? –kérdezi felháborodottan, amint a lány komolyan is vett volna, ha nem ismerné szerelmét.
- Bolond vagy –mondja ki nemes egyszerűséggel, mire a fiúból kitör végre a nevetés, a lány pedig idegessége ellenére elmosolyodik. Miért nem ölel már meg végre? –zakatol folyamatosan a fejében ez a rövid kis mondat.
- Inkább köszönnéd meg! Így végre tudsz majd aludni és nem csak forgolódsz éjjel, arra gondolva, micsoda szexisten vagyok. Bár, álmaidban úgyis szerepelni fogok, egy szaftos kis... –kacsint rá ismét a lányra.
- Elég! –nevet fel a lány végre először azóta, hogy szerelme elutazott. –A végén még elszállsz magadtól, ego bajnok. –Amúgy meg. Ez a te kérésed volt, nem az enyém. –Utal vissza a fiú angyalos mondatára.
- Akkor már megyek is –dob egy csókot a fiú, majd sarkon fordulva nekiiramodik, közben háromtól visszaszámolva. Éppen amikor a nullához ér, meghallja a lány csilingelő hangját.
- Várj már!
- Mégis csak kellek? –fordul vissza egy féloldalas mosoly kíséretében a fiú.
- Csak egy kérdés és már mehetsz is –sértődik meg a lány, mire szerelme elfolyt egy vigyort.
- Mondd, édesem!
- Mit keresel itt? Azt hittem a családoddal töltöd a Karácsonyt.
- Ó, bébi! Te már attól a perctől a családom tagja vagy, hogy beléd szerettem.
- És az pontosan mikor is volt? –kérdezi, mintha nem tudná a választ, közben pedig ajkait rágcsálja.
- Még egyetem első napján, amikor betetted a formás kis lábad a terembe –mosolyodik el a fiú szeretettel a hangjában. –És amúgy is. Hogy adtam volna át az ajándékom, ha nem látlak?
- Ügyes fiú vagy, megoldottad volna –kacsint rá a lány nevetve, de barátja komolyságát látva lehervad arcáról a mosoly. Miért nem mondja el, hogy mi bántja? –ijed meg a lány. –Kell a fenének az ajándék, csókolj már meg, te őrült! –mondja ki remegve a lány.
- Ó, pedig szerintem tetszene az ajándék, de ha te csókot kérsz inkább... –dugja zsebre kezeit a fiú, és a lány is csak most kezdte megérezni a kinti hideget. Vacogva követte barátja példáját, majd nem várva a fiúra, úgy döntött ő teljesíti saját kérését. Óvatosan, egy picit közelebb araszolt, mintha csak attól félne, hogy szerelme eltűnik a hirtelen közeledéstől. –Szóval?
- Tessék? –Eszmél fel hirtelen a lány, és a fejében lejátszódó legrosszabb forgatókönyveket eldobva, a fiúra fókuszál ismét.
- Csók vagy ajándék? –mosolyodik el a fiú haloványan.
- Még szép, hogy te! –Lépett ismét közelebb, hogy végre magához szoríthassa a barátját, ám meglepetésére ő hátrált. A lány csodálkozva és összetört szívvel nézett fel az alig fél fejjel magasabb fiúra, dühében egy kicsit csücsörítve, amitől szerelme majdnem elrontotta a meglepetést; csak egy hajszálon múlt, hogy ne kapja karjaiba vigasztalni.
- Nos, ha tényleg engem akarsz... –tartott egy kis szünetet, hogy barátnője bólinthasson, majd szép lassan letérdelt és kihúzta zsebéből pirosra fagyott kezét, benne egy aprócska dobozzal. –Akkor akár te is válaszolhatnál egy kérdésemre. Hozzám jössz, bébi? –mosolyodott el a fiú egyszerre szerelmesen, félve és reménykedve. A lány könnyekkel a szemében nézett le a gyűrűre, hirtelen meg sem tudott szólalni. Tényleg szeret! Nincs semmi baj –követte egymást folyamatosan a két mondat.
- Képes voltál csak ezért ideutazni? –nevetett fel reszketegen a lány és csak bámulta a dobozkát.
- Érted bármit megtennék. Hisz még nyálas dumákra is képes vagyok, nem? –kacsintott rá, de látszott az idegessége.
- Többé-kevésbé –somolygott a lány, végre a szemébe nézve. –Na, mi lesz? Felhúzod végre azt a gyűrűt? –sóhajtott fel boldogan.
- Szóval hozzám jössz? –ért fülig a mosolya.
- Bolond vagy, ha egy percre is azt hitted, hogy nem –nyomott egy puszit szerelme ajkaira, majd könnyezve csókolta meg.
- Szeretlek menyasszonyom –suttogta ajkai közé a fiú, miközben magához szorította.
- Én is szeretlek, vőlegényem –mosolyodott el a lány még kicsit sokkos állapotba, és arra gondolt, ez talán mégsem a legszörnyűbb, hanem a legboldogabb Karácsonya.
Remélem tetszett a történet,
xo Peetagey Smile
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése