2016. június 22.

44. kritika - Violetta élete

Bonjour! 
Ma egy -szerintem-, elég érdekes bloggal álltam elétek. Tudni kell rólam, hogy amellett, hogy szegény írókat szapulom, emellett utálom azokat a blogokat, amikből ezeregy van, és csontig lerágott mindegyik történet, úgy akar kitűnni valaki, hogy több ilyet rak össze. Na de bővebben a véleményem:

Előszó
Mielőtt azt hinnétek, őrült Violetta és/vagy One Direction rajongó vagyok, tévedtek. Ezt a történetet az egyik barátnőm küldte... Egy paródia blog volt, de mivel sokan kritizálták, ezért törölve lett. Sajnálom, de én is azok közé tartozom, aki ritkán nevetett rajta, és sokat szörnyülködött, a blog miatt. De aztán az író összekapta magát, majd kihozott belőle mindent, amit csak tudott. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a harmadik volt!

Fejléc
Csodálatos lett. Nekem már az előző is tetszett, bárki is csinálta, de ez... Elismerésem. A két kép a lányról nagyon jól meg lett szerkesztve, körülötte a virágáradat pedig csak még jobban kiemeli az egészet. Jobboldalon végig rózsák futnak, amik a színük miatt is passzolnak a képhez, de még össze is csatolja a háttérrel. A balon már egy kicsit csupaszabb, azonban ez csak jobbá teszi a fejlécet, nem válik túlzsúfolttá. A két lány alatt van pár háromszög, ami első ránézésre érdekesen hat, aztán rájön az ember, hogy igen, az kell oda, mert remekül odavonzza a sok élénk színről a figyelmet a címre. A 'Violetta' nagyon jól ki van emelve, a betűtípus tökéletes, az élete azonban beleolvad a képbe. Talán csak annyi, hogy az 'élete' szócskát jobban ki kellett volna emelni, de más hibát tényleg nem találni.
Értékelés: 5/5
Violetta élete

Design
A háttér ugyebár ugyanaz, ami a fejléc egy darabkája is, illetve rengeteg a virág azon is, így tökéletesen passzol egymáshoz a kettő. A cím is tükrözi azt az eleganciát, ami megjelenik az egész oldalon, így tökéletes választás volt. A modulsávba az első az 'Egy nem átlagos lány története', ami a fülszöveget takarja. Tetszik, hogy a címek itt is megkapták a hátteret és betűtípust, kár lett volna lehagyni. Szóval a történetre visszatérve, szerintem kicsit sokszor van megemlítve, hogy irracionális események várhatóak, de annyiból jogos, hogy nagyon sokan fejezték ki nemtetszésüket az előző változatnál. Utána jön egy idézet, ami azért volt jó választás, mert a cselekmény maga is őrületes. A 'Navigáció'-nál nagyon tetszik, hogy ha rávisszük az egeret, ugyanaz a kép jelenik meg, mint a háttérkép, ráadásul mozog. Nem tudom, miért, de szerintem feldobja az egészet! A 'Violetta élete' a főoldalra irányít, míg a következő a szereplőket rejti. Dorothy a karaktereknél is szép munkát végzett, ahogy az egész oldalon. A 'Részek'-nél az összes eddigi fejezet fel van sorolva, az 'Infók'-nál pedig pár adatot találunk, és ott van, hogy Dorothy Chanté készített az oldalon mindent, de ha valaki még mindig nem vette észre, akkor remélem, most olvassa a bejegyzést, mert már az én szememet szúrta, hogy annyian rákérdeztek. Az oldalsávban a következő az oldalmegjelenítések száma, aztán van egy csevegő. Ezután jön még egy idézet, ami kevésbé illik a történethez, de nekem nagyon megtetszett! Ezt követi egy feliratkozós modul, majd a könyvborító. Ami nem tetszik, az ennek a címe; nem kell szereti Szűcs Vandát, én is ehhez a táborhoz tartozom, azonban ennyire ne fejezzük ki a nemtetszésünket. Végül egy archívum zárja a sort, és szerintem nincs is olyan modul, ami hiányozna. Talán egy jogokat ismertető szövegdobozt szúrnék be, de összességében ennyi. 
Értékelés: 5/5

Történet
A történet; nos... Kezdetben egy elég durva és már bocsánat, de pocsék blog volt ez. Fontos, hogy a komikus blog lényege az, hogy valamit a jelleme, vagy a stílusa miatt kiemeljünk, felnagyítsuk azt a 'nagyon jó' tulajdonságát, majd felfedjük, hogy ez valójában nem így van, és nem remekel ebben. Itt azonban nem ez volt a helyzet, inkább a helyesírást vitte le az író a béka segge alá, hogy viccesnek tűnjön. Sajnálom, hogy kemény kritikát kapott sok embertől, de becsülöm, amiért nem adta fel az író és nekiállt egy normális blogot összehozni. A helyesírás itt majdhogynem tökéletes, már a történet mondanivalójával gúnyolja ki a bandát és a színészt/énekest. Biztosan lesznek olyan emberek, akik ennek ellenére nem fogják szeretni, hiszen nagy rajongótábora van mind az 1D-nek, mint Violettának, viszont ez ellen nem lehet mit tenni. Ami viszont fontos; egy jó blogról van szó. Persze, érdekes a stílusa, furcsa dolgokkal próbálja kiemelni, hogy nem kedveli a két 'csapatot', és nem mindegyik vicce csattan úgy, ahogyan kéne, ennek ellenére látni, hogy igenis egy tehetséges emberről van szó. Mert ezek alapján, ha kitalálna egy jó történetet, amiben senkit nem gúnyol, szerintem tudna villantani. A sztoriról nem igazán tudok beszélni, mert nincsenek nagy cselekmények még benne, remélem, hogy ez változik. Mindenesetre, azt hiszem, néhány tini sajnos pontosan olyan, mint amilyennek Violettát beállítja az író. Összességében jó kis blog lett belőle, a maga hihetetlen módján. Azért minimum egyszer érdemes meglátogatni az oldalt, és beleolvasni a történetbe, mert az olvasói köre vagy szereti, vagy nem; mégis ott vannak.
Értékelés: 10/7,

Hogy miért ez? "...bébi, soha nem vagy teljesen felöltözve mosoly nélkül."


Interjú Violetta Styles-szal

Milyen kategóriába sorolod a történetet?
"Komédia. Nem szeretem, ha paródiának hívják, mert nekem nem az a célom, hogy bármit is kiparodizáljak vele. Egyébként sincs az az irreális, esetleg béna blog, amit így kilehetne parodizálni, hiszen az enyhe túlzás lenne. :D"

Miért váltottál, és cserélted le az egész blogod?
"Úgy éreztem változásra van szükség. Rájöttem, hogy nem szeretnék lesüllyedni a szinte mindenhol fellelhető, gagyi, helyesírási hibákkal teli "paródiának" nevezett blogok szintjére, amit még egy 5 éves is meg tudna írni."

 Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címük?
"Nem rég óta, csak most kezdtem el, ezzel a bloggal. Nem, nincs. A Violetta Élete az egyetlen blogom."

Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése