2015. december 31.

Egy év lezárása és köszönet ♥

Bonjour!
Szeretném megköszönni, hogy velem voltatok az év utolsó három és fél hónapjában. Mikor belevágtam ebbe az egészbe, nem gondoltam volna, hogy akár eddig is eljutok. Az, hogy ilyen rövid idő alatt képes voltam 46 bejegyzést produkálni, plusz ezt, csak nektek köszönhető! Köszönöm a rengeteg oldalmegjelenítést és a 13 feliratkozót, mert ti adtátok az erőt a folytatásra! ♥
 Eredetileg egy Ti választottátok különkiadást akartam hozni, amibe csak az én észrevételeim kerültek volna, de végül nem akartam ezzel elrontani a köszönetemet. Na meg ott van az az icike-picike kis tény, hogy maga a téma, amiről írtam volna, nem véletlenül nem került a lehetőségek közé. Egyszerűen nem lehet leírni mindazt, ami a téma magába foglal, mert minden ember más, ezeregyféleképpen vezetjük a blogjainkat, így nincs megfelelő technika. Mindenki mást remél a blogtól és az olvasóktól, így a bejegyzés felületes lenne, csak összecsapottnak tűnne. Maga a téma az írók elvárásai lettek volna, illetve ők olvasóként hogyan viselkednek. Ami lássuk be, tényleg egyedi minden embernél. Szóval igen, a különkiadás, amit szerettem volna, elmarad, és csak boldog, sikerekben gazdag évet kívánok a következő évre! ♥

Ezer köszönet, hogy vagytok, 
xo Peetagey Smile

2015. december 29.

Ti választottátok #5 - Vajon ha nincs feliratkozó, olvasó sincs?

Bonjour! 
Íme, itt a következő általatok megszavazott bejegyzés, jó olvasást. Köszönet azoknak, akik kitöltötték a kérdőívet! ♥

Előszó
Előfordult már veled, hogy nem volt annyi feliratkozód, mint ahányan megnézték egy nap a blogod, vagy egy adott bejegyzést? Mi ennek az oka?

2015. december 28.

A versenyről

Sziasztok, drágáim!
Alapból is csúsztattam a rövid határidő miatt, de ismét eltolom a verseny végét, két okból. Az egyik, hogy nem szeretném, és nem is tudom a szülinapomat, illetve a Szilveszteremet, Újévemet olvasással és eredmények gyártásával tölteni. A szűkös idő miatt így is kevesen jelentkeztek, szóval ez a másik ok is feltornázza a döntésbeli elhatározottságomat. Ezt de szépen fogalmaztam! Tehát a verseny új határideje: 2016. január 17., vasárnap! 

Ennyi idő szerintem elég lesz, sok sikert!
xo Peetagey Smile  

2015. december 27.

Karácsonyi bejegyzés #7 - A STTIVU bejegyzések háttere

Bonjour!
Köszönöm azoknak, akik velem tartottak ezen a héten, és győzték olvasni a silány bejegyzéseket, köszönöm az 5000 oldalmegjelenítést és a 12 feliratkozót. Köszönök mindent! ♥

Előszó
Igazándiból nem akartam ilyen bejegyzést, és már minden napra meg volt írva, hogy mit is szeretnék, de aztán eltoltam az eredményhirdetést, szóval kellett valami új. Két napig szenvedtem, hogy mégis mi a fenéről írjak, aztán beugrott. Ha már úgyis unalmas volt a hét, akkor miért ne lehetne a blog bejegyzéseiről írni? Hogy egy kicsit megismerjétek magát a blogot, és engem.

2015. december 26.

Karácsonyi bejegyzés #6 - Novella

Karácsonyi csoda

     A nap már rég nyugovóra tért, az égen a sűrű ködön át csak egy halovány folt jelezte a hold ottlétét. Egy lány ült az ablakban, vastag, kinyúlt pulcsija az ujjain is túlnyúlt, krémszíne kiemelte arcát. Festett vörös hajának egy tincse kékeszöld szemébe lógott, mire idegesen kisöpörte belőle. A kezében tartott bögrét felemelte és belekortyolt a forró teába, majd felnyögött dühében, mikor leforrázta száját, végül pedig elegánsan visszaköpte azt.

2015. december 25.

Karácsonyi bejegyzés #5 - Karácsonyi körmök

Bonjour!
Köszönöm, hogy eddig velem tartottatok, igyekszem nem untatni titeket. Holnap jön egy novella, addig is: körmök! Köszönöm a 4730-nál is több megjelenítést és a 12 feliratkozónak, hogy nem léptek le :* ♥

Előszó
Bár nem vagyok oda annyira a köröm festésért -nuku tehetség, ez van-, azért hoztam nektek pár ötletet, amiket a saját színeitekre kicserélve is jól mutatnak!

2015. december 24.

Karácsonyi bejegyzés #4 - Süssünk? Süssünk!

Bonjour! 
Azt hiszem, a címet nagyon nem kell magyaráznom. Még mindig lehet beküldeni történeteket a versenyre, aminek meghosszabbodott a határideje! Illetve szavazhattok az ötödik Ti választottátok bejegyzésre is! 

Előszó:
A Karácsony a sütikkel az igazi, és utolsó pillanatban is elkészíthetőek. Van, ami nem igényel sok időt, van, ami már kicsit többet, mégis megéri, ha betoppannak a vendégek. Az itt felsoroltak közül nem mindet próbáltuk ki a családdal, van, amit pedig más formában!

2015. december 23.

Karácsonyi bejegyzés #3 - Holnap Szenteste, mégsincs hangulat?

Bonjour!
A mai nap egy kis ráhangolással próbálkozom, remélem, összejön!

Előszó
Már velem is előfordult, hogy közelgett az ünnep, de egyszerűen nem volt hangulatom hozzá. Ez egyrészről bosszantó, másrészről rányomja a bélyegét a Karácsonyra. Hogy mi ennek az oka? Általában a hosszas előkészületek, és a stresszesebb napok, hogy vajon tetszeni fog-e a másiknak az ajándék. Megpróbálok nektek segíteni ezen, de ahhoz egyetlen egy dologra van szükségetek: időre.

2015. december 22.

Karácsonyi bejegyzés #2 - Az írás alapszabálya: Szeress írni!

Bonjour!
Ma egy kicsit keményebb témával érkeztem, lehet benne néhány szemét mondat, akinek nem inge, ne vegye magára. Nem akarok senkit megbántani, csak a hibákra, és azok javítására próbálok koncentrálni! Köszönöm a 12 feliratkozót és a több mint 4400 oldalmegjelenítést! ♥

Előszó:
Az írás nem való akárkinek. Sajnos sokan csak divatból írnak, és csak ezért akár leégetni is képesek magukat, ha nincs tehetségük. És sajnos ez előfordulhat. Senki nem válik csak azért remek íróvá, mert belekezd, ezt soha ne feledje senki!

2015. december 21.

Karácsonyi bejegyzés #1 - Verseny #1 {Lezárult}

Bonjour!
A kérdőívben megszavaztátok, hogy egy hétig tartson a Karácsonyi bejegyzés-sorozat, ezért úgy döntöttem, hogy a lehetőségeket egybegyúrom, és első napra meghoztam a blog első versenyét!

Előszó
Úgy döntöttem, ha már annyira tudlak kritizálni titeket... apropó, bocsánat, hogy rajtatok élem ki szadizmusomat, meg minden... szóval akkor miért ne lehetne egy verseny? Hát beletettem a lehetőségek közé. Aztán gondolkoztam mégis milyen fajta, hisz nem akarok egy újabb tucatot, legyen benne kihívás, tehát valamivel fel kéne dobni, de mivel? Valami olyan kell, ami fejleszt is, és ami arra ösztökél titeket, hogy belevágjatok.

2015. december 19.

20. kritika - Egy Senki Naplója

Bonjour!
Először is köszönöm, hogy ilyen türelmesek vagytok kritika téren, másodszor pedig a több mint 4200 oldalmegjelenítést és a 11 feliratkozót! Nagyon hálás vagyok! ♥

Előszó
A rendeléskor mindenkit felírtam, és utána be is néztem az oldalakra, hogy megtudjam, egyáltalán mit vállaltam? Ennél pedig homályos folt volt előttem, és a cím sem segített ki, szóval csak mentem a következő blogra, abban a hitben, hogy majd a kritika írásakor rájövök.

2015. december 14.

19. kritika - Bosszúállók újratöltve

Bonjour!
El sem tudom mondani, mennyire sajnálom, amiért a Kritika-hetes tervem nem jött össze és kevesebb bejegyzést kaptatok. A fő célomat ugyan elértem, és behoztam a lemaradást, mégis ugyan úgy három nap kihagyással fogom hozni a kritikákat. Majd ha elérkezünk a tanév vége felé, akkor inkább, amikor-kész-vagyok-kirakom alapon fog menni a blog, azt hiszem meg tudjátok érteni, hogy inkább a kis érettségire szeretnék készülni. De addig is, jönnek a bejegyzések, és köszönöm a sok oldalmegjelenítést és a feliratkozókat! ♥

Előszó
A Marvel filmek a kedvenceim, így szurkoltam, hogy nagyon ne térjen el a történet az eredetitől. Igazándiból nagy elképzeléseim nem voltak, és amikor elkezdtem olvasni a blogot, eléggé megleptek a leírtak. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a 2. évad, 18. fejezet volt!

2015. december 13.

Technikai probléma

Sziasztok, drágáim.
Sajnos nem úgy jött össze a Kritika-hét, ahogy terveztem. Ma jött volna még egy bejegyzés, azonban a gép befuccsolt és nem tudom megoldani telefonról, mert néhány fontos dolog a gépen van csak meg, illetve elmentve. Szóval ha minden rendben lesz, akkor holnap megkapjátok a bejegyzést, remélhetőleg nem csúszik át keddre.
Sajnálom,
           xo Peetagey Smile

2015. december 11.

Karácsonyi bejegyzés #Előkészületek

Bonjour!
Sajnos ma nem kritikával érkeztem, ugyanis sokat vállaltam be, és az előző kettőt is csoda, hogy időben meg tudtam írni. A következő pedig két évados -amit csak ma vettem észre-, a lemaradásomat pedig behoztam, szóval úgy döntöttem, nem kapkodom el a kritikát, inkább akkor másik bejegyzést hozok ma.

Előszó:
Ugyan még lenne két nap a szavazás lezárásáig, de azt hiszem egyértelmű. hogy szeretnétek Karácsonykor, vagy épp a környékén bejegyzést, tehát már most nekikezdek az előkészületeknek! Egy kis szavazás lenne most is, ahogy azt beígértem, annyi különbséggel, hogy már az időtartamról is kérdeznélek titeket:

2015. december 10.

18. kritika - Sex&Shout

Bonjour!
A karácsonyi bejegyzésre, és a következő Ti választottátokra még mindig lehet szavazni oldalt, az eddig leadottaknak, illetve azoknak, akik még voksolni fognak, egyaránt köszönet ♥ Köszönet minden látogatónak, mert már 3781 megjelenítés felett járunk, illetve a tizenegy feliratkozómnak, nagyon hálás vagyok

Előszó
Nagyon féltem ettől a kritikától, hiszen én nem szeretem a Beatles-t. A problémát az jelentette számomra, hogy mi van, ha ez miatt nem sikerül jóra az értékelés? Aztán a blog elolvasása után rájöttem, hogy ezzel egyáltalán nem lesz probléma, ugyanis nem képzeltem el az élő személyeket, csak a történetbe éltem bele magam, ahogy szoktam.

2015. december 9.

Ti választottátok #4 - Milyen a tökéletes történetes blog az olvasók szerint?

Bonjour!
Először is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy kitöltötte a kérdőívet! ♥ Az új szavazás pedig már tegnap el is indult!

Előszó:
Az egyik leglényegesebb bejegyzés, az ez. Azt hiszem érdemes mindenkinek elolvasni, főleg azoknak, akik sok negatív üzenetet kapnak. Ez egy kis magyarázatot ad, vajon mi is lehet azoknak az oka.

2015. december 8.

17. kritika - Prison

Bonjour!
Itt is van a Kritika-hét következő bejegyzése, ami azt jelenti, hogy végre behoztam a lemaradásom :$ Még mindig szavazhattok arra, hogy akartok e Karácsonyi bejegyzést! Elindítottam az ötödik Ti választottátok bejegyzés témáit, tehát erre is tudtok szavazni, holnap pedig jön a negyedik, tökéletes történetes blog témában
Az új feliratkozóknak, és minden látogatónak pedig egy virtuális ölelést küldök, köszönöm, hogy egyre több lesz minden számadat!  

Előszó
Az első fejezetet olvasása közben néha volt olyan pillanat, amikor beparáztam. Féltem, hogy egy jó ötletet egy ilyen kis aprósággal elront az író, de aztán láttam, hogy egy olvasó már szóvá tette ezt neki. És Gabby, mint egy szorgos kis tanuló, azonnal nekifogott, és igyekezett a maximumot hozni. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a negyedik fejezet volt!

2015. december 7.

16. kritika - Titkok városa

Bonjour!
Hát íme, ezzel a bejegyzéssel meg is kezdeném a Kritika-hetet, szóval mozgalmas lesz most a blog. Ha minden jól megy, akkor hat kritikát és egy Ti választottátok bejegyzést kaptok! Aki még nem látta volna, elindítottam egy szavazást, ahol a Karácsonyi bejegyzésről dönthettek.

Előszó
A cím felkeltette a figyelmemet, de fogalmam sem volt mire számítsak. A fülszöveget szokásomhoz híven pedig a kritika megírásáig nem olvastam el, ezért amint megtörtént az első eset, gyorsabban akartam haladni. Sajnálom, hogy csak ennyi fejezet van fent, mert kíváncsi vagyok a folytatásra. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a hatodik fejezet volt!

2015. december 5.

15. kritika - Mennybéli szerelem

Bonjour!
Az utóbbi időben annyira elfoglalt voltam -és még leszek is, sajnálom!-, hogy nem is néztem a számadatokat. Így amikor a mai nap észrevettem mennyi, egyrészről nevetnem kellett a szám miatt, másrészről iszonyatosan hálás vagyok a 3333 oldalmegtekintésért, illetve, hogy a 6 feliratkozóm közül egy sem iratkozott le! Mert megtehetnék, mégis itt vannak továbbra is. Köszönöm mindenkinek! ♥ Egy kicsit más téma; még mindig lehet szavazni a következő Ti választottátok bejegyzésre, az eredmény pedig szerdán érkezik!  

Előszó
Az összes fejezet elolvasása utána csalódott voltam, mert egy igazán jó alaptörténettel találkoztam. Sajnálom, hogy nem lett jól kivitelezve, és talán a tanácsaimat, illetve, ha még valaki írt a Mennybéli szeremről kritikát, akkor az egészet egybesűrítve Réku javít a sztorin. Na de nem húzom tovább az időt, jöjjön a véleményem a blogról! Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizenötödik fejezet volt!

2015. december 1.

14. kritika - Édes élet

Bonjour!
Már csak egy kritika, és megkezdődik a 'Kritika-hét'! 

Előszó
Talán Barby nem is emlékszik rá, de mi ismerjük egymást régebbről, és akkor is hasonló okok miatt beszéltük. Érdekes volt számomra ez a kritika, és valószínűleg mindig is jó emlékem lesz erről, függetlenül a jó, avagy rossz értékeléstől. Ennek oka, hogy még anno, mikor meg akarta nyitni első blogját, engem kért meg, hogy segítsek neki a design-ba és a történetbe, most meg egyesen kritika formájában értékelem egy másik blogját. Emlékszem még, bocsánat a fogalmazásért, hogy milyen kezdő szinten írt akkor még, és így most, egy vagy talán két évvel később furcsa más stílusú munkáját olvasni. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a harminckettedik fejezet volt!

2015. november 29.

13. kritika - Evolution - A leszármazottak

Bonjour!
Jönne a következő kritika, és mindenkit emlékeztetnék, hogy a következő héten ugyanúgy tartom a három napos kihagyást, tehát 1-én és 5-én kaptok bejegyzést, majd 7-13-ig minden nap felkerül egy, de! Ebbe beletartozik, hogy 9-én nem kerül fel kritika, mert aznap Ti választottátok bejegyzés!
Felül megtaláljátok a zenelistát,amit nektek kell elindítani, és minden eddigi kritika zenéje ott van, a blog címével 

Előszó
A cím alapján valami különleges történetre számítottam, és kissé csalódott voltam az elején, mert egy gimis történetnek tűnt, amibe annyi a változatosság, hogy valamibe kimagaslanak. Aztán tovább olvastam, amikor végre kezdtek beindulni az események és végre kezdtek beugrani a dolgok a kritikához. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizennyolcadik fejezet volt!

2015. november 27.

Gyors értesítő

Sziasztok, édeseim!
Nem tudom hányan vagytok még, akiket érdekelnek a kritikáim, de ez most nektek szól! Mivel gyólyáztatok ma és sietnem kell, ezért gyors leszek! Mivel még az Evolution című blog írója, Nicolette Field nem válaszolt az üzenetemre, ezért ez a kritika csúszik! Szóval, ha hétfőig nem kapok választ a kérdéseimre, akkor azok nélkül rakom ki a bejegyzést, kedden pedig jön az Édes élet kritikája! (Utána még egy kritika, és jön a maratoni hét, amikor igyekszem minden nap kirakni egy bejegyzést!)
xo Peetagey Smile

2015. november 23.

12. kritika - Lélekvándor

Bonjour!
Ismét egy novellás blog, de itt már vannak versek is! Haladok, mi? ;)

Előszó
Amikor megláttam, mennyi novella és vers van kitéve, először beparáztam, hogy nem végzek időben, mivel a Logolepsy kritikát alapból előbb kitettem, és így mindent előrébb hoztam. Hát mit mondjak? Nem jött össze, mert csúsztam...

2015. november 19.

Ti választottátok #3 - Top 10+1 író, akit talán nem is ismersz, pedig kéne!

Bonjour! 
Sajnálom, hogy most kerül még csak ki a bejegyzés, de most értem haza önvédelemről. Hétfőn igyekszem hozni a következő kritikát!
Sajnos túl sok jó írót kellett kihagynom a listáról, csak azért, hogy a kevésbé ismertekre hívjam fel a figyelmet. Ennek ellenére, remélem valamelyikük megtetszik majd nektek, mert mind csodálatosak!

Előszó:
Miután elindítottam a szavazást, rájöttem, hogy ez a téma megtévesztő lehet. Ha netán tán valaki arra számított, hogy bloggerek listájával jövök, elárulom miért nem akartam megcsinálni: felesleges! Egyrészről, ha az én véleményem kerülne csak bele a bejegyzésbe, akkor nem garantált, hogy aki nekem tetszik, az nektek is fog. Ha pedig ebből is kérdőívet csinálnék, ott lenne ugyan ez a probléma: mindenkinek más a véleménye. Szóval én ebbe nem is bonyolódnék bele, ha akartok, keresgéljetek a facebookon.
Imádok olvasni, és sokszor veszem észre, hogy mikor ajánlok kedvenceim közül valakit, nem is ismerik. Pedig kéne! Miután kölcsön adom a könyvet, vagy csak megszerzik, és elolvassák, ők is egyet értenek velem. Így nektek is bemutatok tíz plusz egy írót, akit talán meg is szerettek.

2015. november 15.

A Gratitude Award megkezdi útját

Bonjour!
Azoknak, akik nem tudják miről van szó, ajánlom figyelmükbe az előző bejegyzést! 

Előszó:
Úgy gondoltam, holnap kezdek bele, de idő hiányában, na meg, mert kíváncsi vagyok már a választottam reakciójára, ma ki is teszem a bejegyzést! Igazából fogalmam sincsen, hogyan kéne egy díjat elindítani, szóval most is a magam feje után megyek és csinálom, ahogy jónak látom! Mivel én találtam ki a díjat, ezért ez a bejegyzés inkább csak afféle útmutató annak a bizonyos személynek, akit én kijelölök. Nem is húzom az időt, belekezdek!

Rendhagyó bejegyzés, avagy újítás a blogger világban!

Bonjour!
Már mióta gondolkozom ezen a lépésen, és most úgy döntöttem, megvalósítom!

Előszó:
Az utóbbi időben nem volt időm a Ti választottátok kérdőívek válaszait megnézni, ma viszont gyorsan vetettem rájuk egy pillantást.  Az egyik kérdőív (A díj okozta öröm szép és jó, de vajon mindenki hálás is érte? Kérdőív a tapasztalatokról!) ugyanis csak megerősített az elhatározásomban!

2015. november 14.

11. kritika - Segítek, akár akarod, akár nem!

Bonjour!
Tudom, tudom! A négy napos kihagyások miatt egy kicsit csúszok, de muszáj. Ezen, és a jövő héten szinte minden tantárgyból írtam/írok dolgozatot vagy épp esszét, sőt ezek mellett még tételeket, beadandókat kell készítenem, szóval esélytelen, hogy jövő héten nagyon aktív legyek, de lesz kritika. Viszont! Azutáni második héten, vagyis december 7-13-ig, igyekszem minden nap bejegyzést hozni, maximum egy nap kihagyással. Köszönöm a türelmet! ♥

Előszó
Talán nem tudjátok, honnan is tudnátok?, de én régebben rengeteget hallgattam a bandát, és Luke, illetve Ashton örök kedvenc, rengeteg blogot olvasok amikben a fiúk szerepelnek. Hát most egy újabb ilyen következik! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a negyedik különkiadás volt, Brynn szemszögéből!

2015. november 9.

10. kritika - Huszonnégy

Bonjour!
Köszönöm a több, mint 2000 (!!!) oldalmegjelenítést, imádlak titeket! ♥ Egyszerűen nem tudok mit mondani; köszönöm! ♥

Előszó
A fülszöveg alapján egy igazán jó történetre készültem fel, és bár voltak halvány elképzeléseim, mi fog ebből kisülni, nem erre számítottam. És sajnos nem jó értelemben. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a negyedik rész volt!

2015. november 5.

9. kritika - A rosszak ellen

Bonjour! 
Először is: több mint 1700 megjelenítés? Másodszor: 4 feliratkozó?!! Úristen, nagyon szépen köszönöm, feldobtátok a napom. ❤

Előszó
Az oldalt egyszer már felkerestem, de akkor még csak egy-két fejezet volt fent és pont abban az időszakomban voltam, amikor befejezett történetekre utaztam, szóval neki sem álltam olvasni. Amikor viszont már kiestem abból a fázisból, már nem emlékeztem a blogra. Aztán most, mikor felkért, készítsek egy kritikát a blogjáról, csak nevetni tudtam, hogy mégis el fogom olvasni. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a huszonegyedik rész folytatása volt! Azóta felkerült a harmadik folytatás.

2015. november 1.

8. kritika - Logolepsy

Bonjour! 
Itt is volna a következő rendelés, és kérnék mindenkit, hogy akinek van pár perce, töltse ki bármelyik kérdőívet, mert nekem ez nagy segítség! Köszönöm! ♥

Előszó
Amikor a blogom ötlete érlelődött bennem, soha nem mentem volna bele a novellás oldalról való véleményalkotásba és most tessék! Na jó, ennek azért oka is van. Nem szeretem a novellákat; írni alkalomadtán jó, de olvasni kevésbé. Mikor már az olvas belelendül, akkor ér véget, és következő alkalommal jönnek az új szereplők, az új életükkel és helyszíneikkel.

Ismertető

Sziasztok, drágák!
Mint látjátok van már egy olyan menü is, hogy Jelenlegi rendelések, ahol már határidőt is találtok! Ez azt jelenti, hogy az adott bejegyzés aznap mindenképp kikerül! A dátumot mindig az alapján írom, hogy három nap kihagyással mikorra esne az adott kritika! A Ti választottátok bejegyzést nem tüntetem fel, de az is bele van kalkulálva! Ma este ha van időm, kiteszem Papp Fruzsi, Logolepsy blogjának kritikáját, de holnap mindenképp kikerül!
Ui.: A Ti választottátok kérdőívekhez felkerült egy újabb, és hamarosan készítek még egyet! Ötleteket bátran írhattok, amiről szívesen olvasnátok, és a lehetőségek közé kerül.
Majd jelentkezem,
xo Peetagey Smile

2015. október 30.

Hatalmas köszönet, avagy első díj!

Sziasztok, édesek!
Jó, tudom, nem megszokott tőlem a becézés, de ilyen kis elnevezések után sem akartátok a fejemet venni, szóval kezdem elengedni magam és hülye nevekkel illetni titeket. (♥) Mivel még soha életemben nem kapott egy blogom sem díjat, ezért nagyon váratlan volt látni. Komolyan, le sem tudom írni, mennyire hálás vagyok, amiért alkalmasnak találták a blogom a Dorothy Blog Award-ra! Pontosítanék: ezerszeres köszönet jár Chestia H. Stilson-nak, a Beépített második blog tulajdonosának. Nem tudok mit mondani, folyamatosan ugyan az kattog a fejemben, mint egy őrült dallam: köszönöm, köszönöm, köszönöm...

Ti választottátok #2 - Hogyan érdemes reklámozni blogunkat?

Bonjour!
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki szánt rám pár percet és kitöltötte a kérdőívet! ♥ A végeredményben vannak azért meglepő infók... legalábbis számomra. Este jön még egy bejegyzés, maximum holnap. ;) És majd a Ti választottátok is újra indul, ha hazaértem. Jó olvasást :*

Előszó:
Mikor megkértelek titeket, hogy válaszoljatok, megemlítettem, hogy akár megszavazzátok ezt a bejegyzést, akár nem, én szeretném megírni. Nos, ennek oka van... Néha ugyanis az az érzésem támad, hogy nem is a bejegyzések megírása a legnehezebb, sokkal inkább a blog terjesztése. Egy bloggernek fontos, hogy visszajelzést kapjon az olvasóitól -már ha vannak, én gyakran kételkedem. És nyilván nem kapunk semmi választ, vagy épp csere kérést, akármit, ha nincs az oldalnak látogatója. Szóval feltettem két kérdést, és kaptam rengeteg választ...

2015. október 28.

Köszönet! ❤

Sziasztok!
Nem, ez nem egy újabb kritika. Ma reggel néztem az adatokat, és rádöbbentem, hogy több, mint 1000 megtekintése van az oldalnak! Köszönöm, komolyan! Amikor elkezdtem, bíztam abban, hogy jó lesz, amit csinálok, tőletek pedig kapom a támogatást, még ha nem is olyan sok kommentben és pipában. Nagyon hálás vagyok nektek, köszönöm! ♥
Ui.: A kritikákat három naponként hozom továbbra is, hiába van már kész néhány, mert emellett a suli lefoglal, és félő, hogy elmaradnék a rendelők között valahol... Bocsánat és köszönöm, hogy türelemmel vagytok! ❤ Pénteken jön a Ti választottátok #2!
Imádlak titeket,
xo Peetagey Smile 

2015. október 26.

Vészhelyzet!

Sziasztok!
Sajnos a facebook most kattant rá arra, hogy eredeti névvel lehet csak regisztrálni és belépni, ergo, az álnevemnek lassan annyi! Hiába írom be az álnevem, nem enged tovább, amíg egy fényképes igazolást nem kap arról, hogy én tényleg létezem. Tehát egy olyan iratomról kér képet, amin a Peetagey Smile név látható. Ez egyrészről felháborító, másrészről problémákat szül. Ugyanis ezzel a névvel raktam ki eddig mindent, és így beszélgettem néhány emberrel. Akik pedig kértek, így ismernek. Fogalmam sincs mi lesz, addig nem enged be, amíg 'felül nem bírálják', de valószínűleg erre nincs sok esély. Pár nap múlva talán a facebookon eredeti névvel jelentkezem, addig is sziasztok!
xo Peetagey Smile

7. kritika - (Gond)terhes

Bonjour!
El sem tudom mondani mekkora idiótának érzem magam, amiért nem vettem észre, hogy Netty blogja még nem került ki! Elnézést!

Előszó
Erre a blogra véletlenül találtam rá, de istenem, hogy mennyire jól tettem, hogy rákattintottam! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az az ötödik volt! Azóta felkerült a tizenegyedik rész is.

2015. október 22.

6.kritika - A démonok játékai

Bonjour!
Bár holnapra terveztem ezt a bejegyzést, mégis ma rakom ki, így hétfőn jöhet a következő kritika és pénteken a Ti választottátok bejegyzés!  Megkérnék mindenkit, aki ezt olvassa, hogy ha van pár perce, töltse ki az oldalsávban lévő kérdőívek bármelyikét! Egy kitöltés is sokat ér, és az eddigi válaszokat köszönöm! 
 

Előszó
Már annak is örültem, mikor Victoria Green végül kritikát kért tőlem, hisz az első volt! Bocsi Szinyke, téged először 'felkértelek', így amikor magadtól kértél, az már olyan rá kényszerítettnek tűnt. Aztán még másnap írt Noémi is, szóval oda meg vissza voltam! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a harmadik volt! 

2015. október 19.

5. kritika - Szív-hangok - Csak egy év

Bonjour! 
El sem tudom mondani, milyen csodálatos érzés, hogy egyre többen kezdtek kritikákat kérni tőlem, köszönöm!  

Előszó
Ami elsőként szemet szúrt, az a cím. Pontosítok. A problémám az volt, hogy fogalmam sem volt arról, hogyan is kéne rá tekintenem. Victoria Green-nel már facebook-on megbeszéltük, hogy készítek neki egy kritikát, így rá is mentem a nevére, hogy ott csekkoljam le a jó változatot. Na jó, kicsúszott a kezemből a telefon és véletlenül nyomtam rá. A lényeg, hogy észrevettem, az oldalán minden ki van rakva a bloggal kapcsolatban. Gondoltam, szuper, akkor rájövök és nem égetem le magam. De aztán észrevettem, hogy hol így, hogy úgy van a link miatt. Szóval hagytam a fenébe a kutakodást, és inkább megkérdeztem. Áá, nem nézhetett hülyének, dehogy. Na de akkor a blogról. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizenhatodik volt, és ezzel le is zárult a történet! Kikerülés után hozzáírt: Mivel a történet megjelenik könyvben, a részek le lettek szedve, és csak néhány maradt!

Összegzés a kérésekről

Sziasztok!
Tegnap gondoltam kiírom facebook csoportokba, hogy vállalok kritikát, hátha egy-két ember szeretne... na most ebből lett harmincegy, amiért egyrészt hálás vagyok, másrészről viszont sok munkát kaptam. Kritikákat továbbra is kérhettek, de kérlek titeket, legyetek türelemmel, mert nem csak a bejegyzéseket kell írnom, de kis érettségi tételeket is! Akkor összegzem, a rendeléseket:

2015. október 15.

4. kritika - Kaszadémia

Bonjour! 
Az első kritikámban Szinyke blogjáról írtam, és örömmel olvastam a levelet, amiben megkért, másik történetéről is írjak egy bejegyzést.
Illetve köszönöm a több mint ötszáz oldalmegjelenítést, és a két feliratkozót! Sokat jelent ez nekem, köszönöm!

Előszó:
A történet nem teljesen csak Szinyke blogja, ott van a társa Lovassy Szonja is. A lányok egy-egy szereplőt képviselnek, és az ő szemszögükből írnak... Hát a Kaszadémia cím alapján el nem tudtam képzelni miről szólhat a történet. A értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a ötödik volt!

2015. október 12.

3. kritika - Without Shadow

 Bonjour!
Mivel beígértem, hogy ez lesz a következő kritika, gyorsan ki is rakom, mert erre a hétre sokat vállaltam. Jó olvasást! :)
És köszönöm azt az egy feliratkozót! Az első... huh!♥

Előszó
Régóta követem nyomon a történetet, és most, hogy megnyílt a blogom, úgy gondoltam mindenképp kell egy bejegyzést írnom róla. Az a típusú történet, amit szívesen olvasnék könyvben, és elismerésem, amiért ennyit ki tudott hozni a történetből az írónő. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a 3. évad 2. része volt! Azóta több rész felkerült más szemszögből, illetve a blog tulajdonosa folyamatosan szerkesztgeti a szerinte kevésbé jóra megírt részeket.

2015. október 9.

Gyors összegzés a mai katyvaszról

Halihó!
Ma teljesen felpörögtem, mikor rájöttem, hogy az első Ti választottátok bejegyzést kéne raknom. Szóval azonnal nekiálltam a Kísértetjárta helyek Magyarországon-nak, de rájöttem, hogy akkor már a szavazást is le kell cserélnem. Na meg ott van az a néhány cikk, amiről majd szeretnék írni, hát akkor legyártom a kérdőíveket, és kirakom nektek. De közben még a kritikákkal is foglalkozni kell, és ugyebár én minden bloghoz hozzárendelek egy számomra hozzáillő számot, vagyis kéne egy vázlatot csinálnom, hogy azok a nyamvadt dalok, mikről szólnak, így aztán már csak fel kell használnom őket. És mivel szerintem nagy valószínűséggel ez is egy összevisszaság lett, próbálom még jobban összegezni!

Újdonságok:
  1. Új bejegyzés - Ti választottatok #1
  2. Új lehetőségek amikre szavazhattok, most három közül választhattok.
  3. Kérdőíveket találtok az oldalsáv legtetején, megköszönném, ha szánnátok rá pár percet.
  4. Hamarosan kirakom a Without Shadow blogról való bejegyzésemet.
xo Peetagey Smile

Ti választottátok #1 - Kísértet-járta helyek Magyarországon

Bonjour!
Sajnos a szavazás nem volt egyértelmű, így azt a bejegyzést rakom ki, amelyikre elsőként szavaztak. Remélem elnyeri a tetszéseteket.

Előszó:
Mindig is imádtam az ilyen helyeket, és ha lehetőségem van, szívesen bemegyek körülnézni. Már ha lenne. Szóval gondoltam, miért ne? Tuti nem vagyok egyedül, akkor felkutatom az ilyeneket, és leírom nektek. Nem túl ijesztő, de a többi hely közül kiemelkedő. A rangsorolást igazából mindenki maga dönti el, én így állítottam sorba őket. Figyelem! Ha olyan a hely, akkor inkább érdekességként írom, és NE menjetek el oda! Nem viccből kerül majd oda a figyelmeztetés!

2015. október 1.

2. kritika - Kamasz kórság

Bonjour!
Bocsánat, a suli minden időmet elveszi... 
de azért így a kései órákban meghoztam a következő kritikámat!

Előszó
Nem igazán vagyok oda az ilyen 'önéletrajz' szerű történetekért, mégis érdeklődve kattintottam a cím miatt a linkre. És kellemesen csalódtam. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a negyedik volt! Azóta felkerült az ötödik is.

2015. szeptember 22.

Első közvélemény-kutatás, avagy hogyan reklámozzunk?

Bonjour!
Tudom, tudom, még nem is biztos, hogy lesz ez a téma, én mégis tervezek egy bejegyzést írni arról, vajon melyik a hatásosabb módszer blogunk reklámozásához? Vajon jobb kirakni Facebook-on egy csomó bloggal kapcsolatos csoportba? Vagy te a bloggerek cseréi közt szoktál keresgélni? Esetleg máshogy találsz rá a blogokra? A bejegyzéshez elindítok egy kérdőívet a neten, hogy akinek van kedve, kitölthesse. Ha van egy-két perced a két kérdésre, kérlek mindenképp töltsd ki! Köszönöm!
Hamarosan jön Vámos Dorina, Kamasz kórság című blogjáról a bejegyzés.
xo Peetagey Smile

2015. szeptember 19.

1. kritika - A vámpír nem jár egyedül

Bonjour! 
Nem is tudom mit mondjak, annyira várom már, hogy mi a véleményetek a blogomról, még ha rossz is! Bármilyen visszajelzésnek örülök, vagy ötletnek, csak írjatok bátran!  És még egy dolog! A leírtakkal senkit nem akarok megbántani, ez csak az én véleményem, ha nem akarod, nem is kell figyelembe venned, csak egy visszajelzés! Nem is húzom az időt, íme a kritika:

Előszó
Őszinte leszek, fogalmam sincs hogy találtam erre a blogra, vagy mikor, de azóta olvasom, pedig a vámpírok már hidegen hagynak. Mikor kijött az Alkonyat, mármint a könyv, én is nagy fan voltam. Tulajdonképpen Meyer szerettette meg velem az olvasást. Odavoltam ezekért a lényekért, na meg Emmett-ért, aztán idővel elkezdtem más könyvekben más lényeket megismerni, és a vámpírok már nem is tűntek érdekesnek. Szóval talán ezért kezdtem el olvasni a történetet. Az emlékek miatt, kicsit nosztalgiázni. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a harmincegyedik volt! Ááá, nem pörögtem fel az elején a blog gondolatától, és beszéltem pár emberrel, hogy benne van e, dehogyiiiiis.  Most már elértünk a harmincharmadik részig!

2015. szeptember 18.

Nyitás

Bonjour!
Hát nem hittem volna, de kemény három hónap után végre megnyitottam a blogot. Vártam, hogy legyen fejlécem, mert nélküle túl üresnek tűnt... de itt a poén! Ez nem a kért képem, csak egy ideiglenes, mivel Lanának sok rendelése van. Persze ez is az ő munkája, hisz imádom az alkotásait, de nem végleges.
Igazából nem is tudom mit mondjak, mert nem ismertek, és konkrétan most szerintem még senki nincs, aki olvasná a bejegyzéseim, de remélem, hogy ez változik. Mindenesetre, ha itt vagy, köszönöm, ha pedig lenne blogod, ahová kritikát szeretnél, írj nyugodtan! Akárhány fejezetes, évados, vállalom!
Az oldalról még pár szót akkor. Rendelhettek itt is, a csevegőben, de ha nem venném észre és nem jeleznék vissza, akkor emailben írjatok, az biztosabb! Nem csak kritikák lesznek, legalul lesz mindig egy szavazás, és ötven húsz nap elteltével az éppen legtöbbre szavazott témáról írok. Ha eszembe jut valami, én írom a lehetőségek közé, de ha nektek, szívesen várom az ötleteket, írjatok nyugodtan. Továbbá rendezni fogok néha napján versenyeket is, remélhetőleg érdemes lesz figyelni rájuk, mert újdonság lesz. Az idő múlásával pedig lesznek új dolgok, amik éppen eszembe jutnak, mert miért ne alapon. Ennyi lennék, holnap pedig máris kirakom az első kritikámat, amiben Szinyke történetén élem ki szadizmusom, ez A vámpír nem jár egyedül. További jó pihenést így a hétvégére:
xo Peetagey Smile