2016. március 31.

Kihívás - 18. nap

Bonjour!
Ismét egy érdekes meghatározás, ami alapján választani kellett, de ilyenek is kellenek:D

Mai kihívás
Egy könyv, amiben csalódtál.

2016. március 30.

35. kritika - Kényszer

Bonjour!
Ma kerestem egy bejegyzésemet, és tudtátok, hogy december közepe óta 7600-nál több oldalmegjelenítés volt? :3 Nagyon hálás vagyok nektek, köszönöm, hogy itt vagyok, na meg olvastok! ♥

Előszó
Vegyes érzéseim voltak ezzel a bloggal kapcsolatban. Egyrészről vártam, mert szerintem nagyon jól tud írni Vanessa. Másrészről azonban tartottam tőle, hiszen csak két rész van fent. A minimum három fejezetet pedig pont azért találtam ki, hogy mire a rendeléshez érek, addigra legyen sokkal több rész, esetleg már az alapok látszódjanak. Nem véletlenül három a magyar igazság mi? Se túl kevés, se túl sok! Szóval bocsánat, amiért nem lesz egy kisregény a kritikából, de igyekszem majd nyáron ehhez is hozzáírni a véleményem. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a második volt!

Kihívás - 17. nap

Bonjour!
Egy számomra nehéz bejegyzés következik, ugyanis rengeteget fel tudnék sorolni...

Mai kihívás
A kedvenc idézeted a kedvenc könyve(i)dből. :P

2016. március 29.

Kihívás - 16. nap

Bonjour!
Ismét egy nagyon várt bejegyzés, és el kell mondanom, milyen hálás vagyok a rengeteg oldalmegjelenítésért és a feliratkozókért; imádlak titeket! ♥

Mai kihívás
Kedvenc női szereplőd.

2016. március 28.

Kihívás - 15. nap


Bonjour!
BOLDOG NYUSZIT MINDENKINEEEEK! *.* Oké, szóval gyerekes énem eltűnik, jöhet a komoly. Aha, jó vicc volt. Szóval az oldalsávba szavazhattok, illetve még mindig lehet jelentkezni a játékra. Boldog nyuszit! :3

Mai kihívás
Kedvenc férfi szereplőd.

2016. március 27.

Kihívás - 14. nap

Bonjour!
Nagyon hálás vagyok a 11.617 oldalmegjelenítésért, na meg a 22 feliratkozóért, csodálatosak vagytok! ♥ Lehet még az oldalsávban két dologara is szavazni, illetve versenyféleségre szavazni.

Mai kihívás
A kedvenc könyved a kedvenc íródtól.

2016. március 26.

34. kritika - Monsters

Bonjour!
Íme, itt is van a következő kritika. Most van időm, szóval próbálok a szünetben több kritikát hozni, előredolgozni, remélem, összejön.

Előszó
Kicsit félve álltam neki a történetnek, amit egy dolog váltott ki nálam: "Nyitás: 2015. 10. 09 / Zárás: 2015. 10. 09". Kicsit gyors, nem? Féltem, hogy a történet is ilyen hamar fog lezárulni, és amikor megláttam, hogy kilenc fejezetes, rossz érzés tört rám. A blog befejezett, az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a kilencedik volt!

Kihívás - 13. nap

Bonjour!
Sajnálom, hogy csak most jelentkezek, de közbejött egy-két dolog és muszáj volt azt elintéznem. Most azonban itt vagyok és hamarosan érkezik a kritika is! Ha van kedvetek egy kis játékhoz, aminek köze van az íráshoz, nézzétek meg a Játék című bejegyzést!

Mai kihívás
A kedvenc íród.

2016. március 25.

Kihívás - 12. nap

Bonjour!
Remélem az írónő, vagy épp a könyv rajongói nem ölnek meg ma. Szeretlek ám titeket! ♥

Mai kihívás
Egy könyv, amit régen szerettél, de már nem.

2016. március 24.

Kihívás - 11. nap

Bonjour!
Újabb naphoz érkeztünk, ami ismét egy rosszabb feladatot hozott magával, de hát ez van...:D

Mai kihívás
Egy könyv, amit utáltál.

2016. március 23.

Kihívás - 10. nap

Bonjour!
Remélem, hogy sok embernek nem lesz újdonság ez a mű, akinek mégis, az pedig nekiáll, mert tényleg megéri.

Mai kihívás
Kedvenc klasszikus könyved.

2016. március 22.

Kihívás - 9. nap

Bonjour!
szönöm a rengeteg oldalmegjelenítést és a feliratkozókat!!! ♥

Mai kihívás
Egy könyv, amiről azt hitted, nem fogod szeretni, de a végén mégis másképp alakult.

2016. március 21.

Kihívás - 8. nap

Bonjour!
Tudom, ma sokan meg akarnak majd kövezni, de ez van.:D

Mai kihívás
Egy könyv, amit szerinted túlértékelnek.

2016. március 20.

33. kritika - Suttogás

Bonjour!
Oké, végre eljutottam idáig és itt is van a kritika. Köszönöm a 11.020 megtekintést és a 22 feliratkozót, illetve az egy jelentkezőt a játékra! ♥

Előszó
Jesszusom, annyira lassan haladtam a történettel, mert mindig megzavartak közbe, és konkrétan tíz órán keresztül talán fél fejezetet tudtam csak elolvasni. Aztán másfél-két óra alatt tudtam csak a végére érni, szóval azonnal nekiálltam a bejegyzésnek, és mint azt láthatjátok, sajnos csak most tudtam kitenni a kritikát. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizenötödik volt!

Kihívás - 7. nap

Bonjour!
Folytatódik a kihívás, és ez volt az a pont, amihez a legtöbbször változtattam meg a vázlatomat. Igen, nézzetek hülyének, de én csináltam egy kis jegyzetet az összes ponthoz! Na, akkor nézzük!
Ui.: A kritika félig kész, hamarosan lesz időm befejezni, és ki is teszem!

Mai kihívás
Egy könyv, amit szerinted alulértékelnek.

2016. március 19.

Ti választottátok #9 - Vajon mi a jobb? Ha előre megírjuk a történetet, vagy ha publikálás közben/után kezdünk bele?

Bonjour!
Nagyon szoros volt az állás, hol a komédiás, hol ez a téma vette át a vezetést, és már éppen reménykedtem, hogy az a szerencsétlen végre tényleg megnyeri, amikor ismét érkeztek erre szavazatok. Hát, a lényeg, hogy szegénynek még nem jött el az ideje.

Előszó
Sajnálom, hogy ilyen későn kerül ki, illetve a kritika holnapra csúszik át, de csak huszonnégy óra van... Most kicsit máshogy csinálom a bejegyzést. Először jönnek a lehetséges válaszok, a számadatok és minden, amit a ti válaszaitokból le tudtam szűrni. Ezután pedig elmondom az én véleményemet erről az egészből, és bármilyen hülyén is fog hangozni: Most tényleg megéri odafigyelni rám. Igen, ez nagyon gáz mondat, de van értelme! Megfontolandó a tippem, ugyanis évekig bámultam a blogokat, felmértem az előnyöket, hátrányokat. Aki megfogadja, megfogadja, aki nem, nem!

Kihívás - 6. nap

Bonjour!
Olyan jó tervem volt mára. Délelőtt ugyan program, de négytől már szabad a pálya. Aha, nos, a drága suli miatt csak most értem a francia tétel végére, még ezernyi dolgom és elmaradásom van, szóval most tudok csak nekiállni mindennek! Akár tizenegykor, de igyekszem ma kitenni a beígért bejegyzéseket, kezdetnek itt van ez!

Mai kihívás
Egy könyv, ami elszomorít.

2016. március 18.

Játék

Bonjour!
Nagyon hálás vagyok, hogy ennyiszer kattintattok már az oldalamra, illetve a feliratkozásokért! ♥ Igyekszem a hétvégén hozni a kihívás két bejegyzését, az újabb kritikát, na meg a Ti választottátok #9-et, de jövő héten szóbelizek franciából, szóval egy kis csúszás előfordulhat, de én bizakodom.

Előszó
Először is, kezdjük azzal, hogy nem vagyok buggyant! Egyszerűen csak szeretek előre tervezni, még akkor is, ha néha hülyeségnek tűnik. Amit most olvastok, és ez az egész, azért íródott meg, mert szeptemberben egy éves lesz a blog. Tudom, tudom, baromság már most szerinted ez a bejegyzés, de kérlek, olvasd tovább! Körülbelül három, talán négy napja jutott eszembe, milyen durva lesz majd az első ünneplés, nem is fogom tudni, hogy mit csináljak. Aztán csak úgy beugrott egy ötlet, amit ma, a blog fél éves korát 'ünnepelve' jelentenék be.

Kihívás - 5. nap

Bonjour!
Következő naphoz érkeztünk, és meg is hoztam a mai kihívást. Holnap hozom az újabb kritikát, illetve a Ti választottátok bejegyzést!

Mai kihívás
Egy könyv, ami felvidít.

2016. március 17.

Kihívás - 4. nap

Bonjour!
Na és akkor ma jön a nyáladzás, hiszen az egyik álom pasimról lesz szó! ♥

Mai kihívás
Kedvenc könyved a kedvenc könyvsorozatodból.

2016. március 16.

Kihívás - 3. nap

Bonjour!
Hű, rengeteg könyvet tudtam volna ma felsorolni, és nehezen tudtam csak válogatni közülük!

Mai kihívás
Kedvenc könyvsorozatod.

2016. március 15.

Kihívás - 2. nap

Bonjour!
A második naphoz érkeztünk, aminél nem volt nehéz a döntés, mivel csak egy ilyen könyv van!:D Köszönöm a 10.522 megtekintést és a 22 feliratkozót! ♥


Mai kihívás
A könyv, amit háromnál többször olvastál el.

2016. március 14.

Kihívás - 1. nap

Bonjour!
Itt is van az első ilyen bejegyzés, és az oldalsávban már megtalálhatjátok a 'Kihívás' menüpontot, aminél láthatjátok, hogy lesz egy hasonló bejegyzés-sorozat, ez azonban a nyárig várni fog!

Mai kihívás
A legjobb könyv, amit a múlt évben olvastál.

'30+1 nap könyvkihívás' - Előkészületek

Bonjour!
Egy kihívással érkeztem ma, ahogyan azt a címből is le tudtátok szűrni. Köszönöm az újabb feliratkozót, illetve a 9680 megtekintést! ♥

Előszó
Ezt az egészet a Passz. című blogról szedtem, pontosan mégsem tudom, hogyan is kell végigvinni ezt a bejegyzést, szóval a magam feje után megyek. Lehet, hogy néha véletlenül több könyvvel ismertetlek meg titeket, de szerintem nem fogtok haragudni :$

2016. március 12.

32. kritika - The House of Fear

Bonjour!
El sem hiszem, de már 10.137 megtekintésnél és 22 feliratkozónál jár az oldal! Nagyon-nagyon hálás vagyok.

Előszó
Az utóbbi időben egyre nehezebben írom meg a kritikákat, általában nem tudom, mivel is indíthatnék itt az előszóban, mert a pénteki-szombati napomat tudom csak felhasználni, szóval nagyon nincs is mit mondanom. Pedig ez a kis bevezető segít mindig a bejegyzésekben, de hát ez van! Igyekszem gyártani a kritikákat, kérdőíveket, lassan pedig ígérem, visszatérek a régi rendszerre! Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a negyedik volt!

2016. március 7.

Köszönet, a 10.000 megtekintésért! ♥

Bonjour!
Röviden: Nagyon-nagyon-nagyon hálás vagyok! ♥

Előszó
Azaz hosszabban. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok, amiért ennyire látogattátok meg az oldalamat. Jesszusom, még mindig fura kimondani... az én oldalam. Mindig köszönetet mondok, de ez valahogy más. Eddig is óriási számokról volt szó, de valahogy a 10.000 jutott most el a tudatomig, most fogtam fel, hogy ez mit is jelent. Szóval nagyon hálás vagyok, mert ez valami hihetetlen érzés, így az első sokk után! Rendben, nem húzom az időtöket, inkább megmutatom az adatokat!

2016. március 5.

31. kritika - Haláli nyaralás

Bonjour!
Nagyon hálás vagyok, hogy 21 (!!) feliratkozónál tart a blog, illetve a 9853 megtekintésnél! ♥

Előszó
Jesszusom, el sem tudjátok képzelni milyen nehezen írtam meg ezt a kritikát! A hat napos suli miatt egyszerűen behülyült a szervezetem, és egyszerűen nem hajlandó bármit is csinálni. Fáradtság lenne a neve? Ki tudja? A lényeg, hogy végre kész a kritika, a kihívásba is belekezdtem, hamarosan pedig meg is látjátok ennek az eredményét! Remélem. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizenegyedik volt!