2016. március 20.

33. kritika - Suttogás

Bonjour!
Oké, végre eljutottam idáig és itt is van a kritika. Köszönöm a 11.020 megtekintést és a 22 feliratkozót, illetve az egy jelentkezőt a játékra! ♥

Előszó
Jesszusom, annyira lassan haladtam a történettel, mert mindig megzavartak közbe, és konkrétan tíz órán keresztül talán fél fejezetet tudtam csak elolvasni. Aztán másfél-két óra alatt tudtam csak a végére érni, szóval azonnal nekiálltam a bejegyzésnek, és mint azt láthatjátok, sajnos csak most tudtam kitenni a kritikát. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizenötödik volt!

Fejléc
Kezdjük a lánnyal; nem szeretném külön választani a két képet, együtt jellemezném őket. Mindkét esetben jól lett megszerkesztve, a színek nagyon jól lettek 'rátéve'. Különösen tetszik, hogy fekete, illetve fehér ruhát viselnek, mert akarva, esetleg akaratlanul, nálam ellentétes hatást ért el. Allyson kettős személyiségét szimbolizálja nekem, a jó és a rossz oldalát. Pontosan nem tudom minden esetben kivenni, hogy mi is van a háttérben, ami nem minden esetben szerencsés. Láttam már olyan fejlécet, ahol ez borzalmasan mutatott, na meg olyat, amin csodásan. Itt is ez a helyzet, a rendezett rendezetlenség kiemeli a lányt és a címet. A ház fontos helyszín a történetben, így érthető, hogy rákerült. Az óra és az apróbb képek rajta feldobják a képet, és akaratlanul is illenek oda. A madarak a szabadságot jelképezik, amire a két szereplő vágyik -legalábbis szerintem-, és talán nem véletlen, hogy kettő van csak rajta. A cím betűtípusa és színátmenete egyrészről nagyon jól mutat önmagában, illetve a fejléccel, másrészről pedig utal a történet könnyedségére. A két idézet nagyon tetszik, izgalommal tölti el az odatévedt embert, és tudni akarja, vajon ki, miért mondja az adott mondatokat.
Értékelés: 5/5*
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgCFFJokoyd_s-XWIAPbYe6VabX0ydX22vTC2hsOFB1cqt027BaX1E51B7VbIlp-sxPmruwELa9gBRE2CrjbdmptHqcpcmbqIuvbfG4jiShBL889_Snki9kZDOeimKAcm7Wydp3oWwnie4/s1600-r/a7fc3a08-0e1c-4060-a505-157a873527af.png

Design
Elsőként a betűtípus, mert ez a legzavaróbb szerintem. A történetnél a méret kicsi, bár tudtam olvasni, kényelmetlen volt és át kellett másolnom, hogy aztán felnagyítsam. A bejegyzés címe olvasható, azonban a dátumé a vastagsága miatt nem, ami még nem is lenne gond. Azonban a modulsávban ugyanez a probléma, ha fehér színű a szöveg, akkor még olvashatatlanabb. Nos, akkor felülről lefelé haladok. A 'Fülszöveg' modul a betűk típusa és mérete különbözik az 'Információk'-étól, ami azért rossz szerintem, mert ez a kettő hasonló kódolású. A többitől teljesen eltérő, így akkor már ezt a kettőt csak ebből a szempontból ugyanolyanná állítanám be. A fülszövegnél a kép ugyan jó így, de ha a szélét hozzáigazítanánk a fölötte lévőkhöz, talán egy kicsit szebb lenne, ez igazából részletkérdés, így is-úgyis jó. Az információknál is növelném a betűk méretét, így jobban olvasható lenne. A 'Menü'-nél meg kell mindenképp változtatni a másodlagos szövegszínt, mivel ha rávisszük az egeret, akkor eltűnik a szöveg. A 'Főszereplők'-nél tetszik, ahogyan a karakterek oda lettek helyezve, nem csak az elhelyezés lett nagyon jó, de a "saját" mondatokon kívül alul egy kis idézetet is találni -aminél szintén növelném a méretet. Amikor először néztem meg a 'Fejezetek'-et, telefonról voltam -és baromi jó lenne egy mobil verzió!-, és észre sem vettem, hogy lecsúszik a szöveg, ha rávisszük az egeret, mert nekem a képet jelenítette meg külön ablakban. Szóval most meglepett, amikor gépről megnéztem, és bár tetszik a megoldás, talán az egyszerű begépelés is elég, ezért nem fogok pontot levonni, mert teljesen mindegy. Azért viszont igen, mert el van maradva a feltüntetés, a tizenkettedik fejezet az utolsó. Fontos, hogy ezt mindig frissítsük -mondom ezt én, aki néha csak másnap teszi meg. Aztán jön a 'Könyvborító'; bár nem vagyok oda a rózsaszínért, az árnyalatok el lettek itt is találva, csak úgy, mint a fejlécen. Az előlapon lévő kép tökéletes, a főszereplő, illetve a háttérben ott a ház egy része. A könyv gerincét azonban jobban kiemeltem volna, így egybeolvad a hátlappal. Bella nevét is csak egyszer tüntetném itt fel, szükségtelen kétszer ráhelyezni. A fülszöveg betűtípusát megváltoztatnám, mert az "ő" látványosan eltérő. Azonban mindenképp megcsinálnám ugyanígy a kiemeléseket, a más betűtípus használata feldobja, kiemeli az adott részeket. A 'Díjak'-nál furcsán van megjelenítve a sok név és link, nekem azonban tetszik a megoldás. A 'Cseréknél' ugyanez a módszer, azonban az alján kicsit kicsúszik, vagy épp becsúszik még egy fél sor. Az 'Ami volt, elmúlt' modulnál a cím még épphogy olvasható, de itt is látványos a vastag betűk hátránya. Ezt egy kicsit egyébként lejjebb helyezném, mert ez után jönnek a leglényegesebb modulok szerintem. Az 'Aktuális díj' ötlete tetszik, a 'Suttogóim'-hoz pedig nincs hozzáfűzni valóm, talán csak megcserélném a sorrendjüket. A csevegőt mindenképp feljebb tenném, a versenyeknek pedig csinálnék egy újabb oldalt, mert csak gyűlni fognak!
Értékelés: 5/4,

Történet
Ugyan az előbb nem említettem, azonban az első résznél arab szám jelzi a történet kezdetét, a másodiktól pedig már váltunk rómaira. Mindenképp javítanám az elsőt, ha a második lehetőségnél maradunk. Most sem olvastam el a fülszöveget, így csak vártam, vártam, mikor jön a pillanat, amikor ismét váltunk, hogy jöhessenek a természetfeletti dolgok. Aztán pár rész után rájöttem, itt nem lesznek, és baromi megörültem! Az utóbbi időben több ilyen blogot is olvastam, szóval már kezdtem beletörődni, hogy ha egy-két sima is jutott, akkor nyilván megint visszacsöppenek azokba. Értelmes fogalmaz nem menni! A cím alapján, illetve a folyton erdőbe mászkálás miatt is tippeltem rá, de 'csak' egy hétköznapi történetet kaptam. Imádtam, hogy az érzelmek ilyen erőteljesen vannak kifejezve, mert egyszerre tud feldobni és a padlóra küldeni. A cselekmény fokozatosan fejlődik, a megfelelő előzményeket is megkapjuk. Bár Kelly néni szörnyűnek van lefestve, a történetben még nem adott okot, hogy ezt tényleg így is gondolja az olvasó. Kicsit értetlenkedtem az ötödik fejezetben, illetve utána. A gyerekek Elsa, Brandon és David, ami előtte és utána is többször kiderül. Azonban az előbb említett részben van egy mondat, ami ugyan Davidre utal, mégis más nevet visel a szereplő: "Logan a telefonját nyomkodja egész vacsoraidő alatt, legszívesebben kiverném a kezéből." A sztori azonban meglepően könnyed, élethűen adja át az esetleges problémákat, vagy épp a családi nézeteltéréseket. Az első részben viszont eléggé furcsálltam, hogy Lyla sír, azonban Allyson nem ment be hozzá. A későbbi fejezetekben is kiderül, mennyire szereti a húgát, mégsem ront rá a pici babára, hogy mégis mi a baj. Visszatérve az ötödik fejezetre, megemlítettem, hogy oda kell figyelni, ha kötőjelet,/gondolatjelet teszünk ki. "...hogy legyek a bájos unokahúg, aki körbevezeti a házban - teljesen feleslegesen, mivel már ismerik - a rokonait.". Soha ne ott folytassuk a mondatokat, ahol a kötőjel előtt voltunk, mert esetleg értelmetlenné válhat a mondat. Helyesírási hiba ritkán fordul elő benne, inkább csak az elején fordul elő benne, illetve szóismétlés és értelmetlen mondatok is becsúsztak. Összességében nagyon jó történet, élvezhető, és valósághű. Ha kíváncsiak vagytok a sztorira, nézzetek be az oldalra.
Értékelés: 10/10

Ha egy zenével akarnám jellemezni a történetet...
Miért pont ez? "Hey! Hey! You! You! / I don’t like your girlfriend! (...) Hey! Hey! You! You! / I want to be your girlfriend"


Interjú Bella Stewarttal

Nagyon erősen, élethűen tudod átadni az érzelmeket, problémák jelentőségét. Miért szeretted volna ennyire kiemelni?
"Az olvasók szeretik, hogyha látják a fejlődést a regény olvasása során és szerintem ezt az érzelmeken keresztül lehet leginkább közvetíteni feléjük."

Mostanában mindenhol természetfeletti lényekről, esetleg fanfictionökkel van tele a bloggervilág és egyre ritkább a 'sima' blog. Mi az oka, hogy nem akartad túlbonyolítani, csak egy egyszerű, könnyed történetbe kezdtél?
"Pontosan ezért. Nem akartam egy túlbonyolított blogot nyitni, hiszen fanfictionből már elég van, és nem is szeretem őket. Ezúttal a könnyedebbel vágtam bele. Mielőtt elkezdtem, arra gondoltam, hogy végig fogom vinni, ha csak egy olvasóm is lesz, mert tudom, hogy ez nem egy mindennapi sztorinak készült. Aztán itt vagyok a 26 imádott olvasómmal és nem lehetek nekik elég hálás <3"

Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címük?
"Elég régóta kezdtem, körülbelül elsős korom óta írogatok, de úgy érzem az utolsó két évben születtek a legjobb történeteim és elég sokat fejlődtem. Jelenleg csak designblogoknál tevékenykedem, de tervezek a közeljövőben nyitni egy új történetes blogot. :)))"

Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Szia!:)
      Bocsánat, az lemaradt, de már pótoltam! Jó olvasást. :*

      Törlés
    2. Dréga Peetagey!

      Ne haragudj, hogy csak most köszönöm meg a kritikát, de nem volt időm rá, tényleg sajnálom! Nagyon hálás vagyok érte és megérte minden minutum, amit vártam rá! Köszönöm szépen, hogy fordítottál rá időt! Tudom, kihez forduljak legközelebb!

      Hatalmas ölelés,
      <3 <3 <3 Bella

      Törlés
    3. Drága Bella!
      Semmi gond, annak is örülök, ha valaki utólag ír! Köszönöm a bókot, és bármikor kérj nyugodtan kritikát, öröm tőled olvasni! :3 ♥

      Törlés