2016. március 23.

Kihívás - 10. nap

Bonjour!
Remélem, hogy sok embernek nem lesz újdonság ez a mű, akinek mégis, az pedig nekiáll, mert tényleg megéri.

Mai kihívás
Kedvenc klasszikus könyved.


Magyar cím: Jane Eyre
Eredeti cím: Jane Eyre

Fülszöveg
"A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek…A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést."

Miért?
Tudom, tudom, nem tűnik nagy számnak a fülszöveg alapján! Először én sem akartam elolvasni, aztán egyik nyáron gondoltam egyet, és belekezdtem. Én egy nagyon régi kötésben olvastam, így kicsit lassabban olvastam, mert konkrétan szétesett a kezemben a könyv, de akkor is élveztem. Jane árvaként rengeteg mindent megtanult az életről, ezért is lehetett jó nevelőnő. Nem kell itt gondolni semmi hiper-szuper fordulatokra, természetfeletti elemekre, csak egy egyszerű, néhol vicces történetre. Természetesen azért dráma is kerül bele, ennek ellenére nagyon élvezhető könyv, és igenis tartalmaz csavarokat. Bár nem kötelező olvasmány, szerintem egy alap mű, amit mindenkinek olvasnia kell. Az csak ráadás, hogy még jó is a történet!

Mindenképp ajánlom,
xo Peetagey Smile

2 megjegyzés:

  1. Micsoda véletlen, hisz ugyan a Jane Eyre-t ugyan még nem olvastam, de a jegyzetemben, mint Kedvenc klasszikus nálam is feltűnt egy Bronte könyv (még mint lehetséges választás) <- igen, pár nap csúszással, de magam is belekezdtem a könyvelésbe :3
    Eddig a legtöbb könyv, amit bemutattál számomra ismeretlen volt, még címileg is (kiv. a Csontváros és társai)
    Napról-napra kíváncsian várom a következő könyvet/könyveket :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, mindjárt meg is lesem a te választottaidat! :3 Nahát, ennek örülök, remélem tudok még újat mutatni, megéri elolvasni őket!:3

      Törlés