2016. március 27.

Kihívás - 14. nap

Bonjour!
Nagyon hálás vagyok a 11.617 oldalmegjelenítésért, na meg a 22 feliratkozóért, csodálatosak vagytok! ♥ Lehet még az oldalsávban két dologara is szavazni, illetve versenyféleségre szavazni.

Mai kihívás
A kedvenc könyved a kedvenc íródtól.


Magyar cím: Várok rád (Várok rád 1.)
Eredeti cím: Wait for You (Wait for you 1.)

Fülszöveg
"A 19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét.
Vannak dolgok, amiket meg kell élni…
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait.
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba…
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa?
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…"

Magyar cím: Bízz bennem (Várok rád 1.5)
Eredeti cím: Trust in me (Wait for You 1.5)

Fülszöveg
"Cameron Hamilton hozzászokott már, hogy megkapjon mindent, amit csak akar – különösen, ha csajokról van szó. Amikor azonban viharos körülmények között megismerkedik Avery Morganstennel, megtalálja az egyetlen lányt, aki képes ellenállni szikrázóan kék szemeinek. Nem csoda, ha minden gondolata e szeleburdi és izgalmas csaj körül forog.
Averynek megvannak a saját titkai, amelyek nem engedik, hogy akár önmagának is bevallja, milyen mély érzelmekkel viseltet Cam iránt. Vajon mit kell tennie Camnek ahhoz, hogy áttörje a falat, és elnyerje Avery bizalmát? Vagy az is lehet, hogy továbbra sem lesz képes közel kerülni Averyhez, és elveszti az esélyét, hogy végre őszinte és hosszan tartó szerelemre találjon?"

Miért?
A két könyv valójában egy és ugyanaz, csak a szemszög más. Sejtettem, hogy a sanyargató múlt mi lesz, mert nagyon kevés ma már a ritkaság ezen a téren. Azonban Jennifertől még nem olvastam ilyet és nagyon kíváncsi lettem rá. Bár akármit kínálhat, én azt elolvasnám! Szóval belekezdtem, egyre csak közeledtem a vége felé, aztán végeztem. Pont olyan gyorsan, mint ahogy végig lehetett olvasni az előző mondatot. A könyv élvezetes, vicces, mégis tragikus, a karakterek életében voltak szörnyű dolgok, de istenem, olvastatja magát! Még ha meg is érint a tartalom, mert az írónő mindig beletesz valamit, amivel kiváltja nálad az érzést, még akkor sincs szükséged időre. Nem mondod, hogy 'Oké, kell egy kis szünet', mert képtelen vagy letenni. Féltem a másik szemszögtől, nem tudtam, vajon ad-e valami pluszt a történethez, megéri-e. És ismét lenyűgözött Jennifer! Ugyanolyan élvezetes volt, pörgős, azonban van egy fontosabb dolog: más ember életét mutatja be. Teljesen más volt vele haladni a történettel, megismerni az addigi mellék-mellékszereplőket, így már csak egyszeressé váltak, hogy aztán a következő kötetbe már főszereplők legyenek. Az írónő gyorsan halad, mégis fokozatosan adagolja az eseményeket. Csodálatos tőle olvasni!

Mindenképp ajánlom,
xo Peetagey Smile

4 megjegyzés:

  1. (rossz szokásom, ritkán/sose köszönök be, most se)
    Én is olvastam már több (2 db) hasonló könyvet, ami mindkét szemszögből bemutatja a történetet, és néhány olyat, ami csúsztatott/átfedő váltott nézőpontban írja meg, és mit ne mondjak, már bennem is felmerültek a kételyek, mi újat adhatnak ezek?
    Aztán persze van, amikor a második nézőpontban kiderül, hogy a feledékeny hősszerelmes azért késik minden randevúról, mert titkos ügynök, és igazából minden szava hazugság volt, amit az első kötetben mondott, na az meg már túl nagy "csavar" számomra, olyan hihetetlenül abszurd fordulat, hogy egyszerűen nem tudom elfogadni XD
    Azt mondod, itt megéri,hm? :3
    És azt esetleg tudod, miért van két különböző néven megemlítve az írónő a két könyvön? :")

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Nem gáz!:D)
      Én is mindig félek tőle, de eddig nem csalódtam Jenniferrel kapcsolatban. :3 *lekopogom*
      Jézusom, az már tényleg az a kategória, amikor az író utolsó szalmaszálba kapaszkodva új sztorit ír, ugyanazokkal a szereplőkkel o.o
      Nagyon is megéri! Maga a történet is fantasztikus, de a másik szemszög plusz élményt és tudást nyújt a folytatáshoz. :3
      J. Lynn, J. L. Amrmentrout, Jennifer Lynn Armentrout egy és ugyanaz. Voltak is ebből gondjai, szerette volna, ha a neve mindenhol a második változatban lenne feltüntetve, viszont néha így is máshogy adták ki. Ezentúl, ha jól tudom, J. L. Armentroutként lesz mindenhol. Eredetileg a J. Lynn-ként az erotikus jeleneteket tartalmazó könyveit adta ki, a másikkal pedig a 'simát', aztán gondolom rájött, hogy felesleges, úgyis olvasnak tőle gyerekek:D

      Törlés
    2. Igen, olvastam erről az előző bejegyzésedben, hogy több néven is írt, csak furcsa volt, hogy egy sorozaton belül említik két külön néven ^.^"

      Törlés
    3. Pont ezeknél a köteteknél kérte az írónő:D
      Szegénynek így néz ki a sorozata:
      1. J. Lynn: Wait for You – Várok rád
      1,5 J. L. Armentrout: Trust in me – Bízz bennem
      2. Jennifer L. Armentrout: Be with me – Légy mellettem

      Törlés