2016. december 30.

62. kritika - Diamond Queen

Bonjour!
Mivel tegnap kicsit elhúztam az időt a könyvvel, inkább bele sem kezdtem fáradtan az újraolvasásba, nem akartam ezzel elrontani. Úgyhogy ma kerítettem rá sort és hoztam is az értékelést.

Előszó
A blog megnyitása óta jelen vagyok, mint olvasó és én nagyon szeretem ezt a történetet, úgyhogy nagyon fura volt úgy olvasni és írni az értékelést. Vagy inkább az, hogy egy teljesen más szemmel nézzem az egészet, mintha teljesen ismeretlen lenne a sztori. De egyszerre tök jó is ez!:D Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a negyedik volt!

2016. december 28.

61. kritika - Hogyan éld túl a gimit

Bonjour!
Igazából már tegnap szerettem volna bejegyzéseket gyártani és kitenni, de természetesen el kellett mennünk itthonról, így a tervem dugába dőlt és maradt a mai, illetve holnapi nap a bejegyzésekre, hiszen 30-án, a szülinapomon nem igazán szeretnék itt ülni, 31-én pedig, mily' meglepő, ismét máshol leszek.

Előszó
A gimis blogokat nagy ívben elkerülöm, egyszerűen nem az én műfajom. Azonban néha belefutok egy-egy kritika kérőbe, akik ilyen blogokat vezetnek, és alkalomadtán tetszik is az adott sztori. Szerencsémre most egy ilyen történetről van szó! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a hatodik volt!

2016. december 24.

Boldog Karácsonyt!

Bonjour!
Nos, ismét eltelt egy év, és idén nem is próbálkozom bejegyzésekkel, mert úgysem lesz annyira érdekes egyik sem, hogy felkeltse a figyelmeteket. Úgyhogy, -mivel csak ma leszek itthon, holnap, holnapután nem-, a két ünnep között várható lesz kettő, ha nagyon jó vagyok és a kritika kérők is gyorsan tudnak válaszolni, akkor három értékelés is felkerül. Nem nagy ajándék, de ez is valami. Remélem. Szóval BOLDOG KARÁCSONYT!, mert újra itt van! Díszítsétek a fákat, gyártsátok a még megmaradt sütitek, főzzétek, ami még van, és ünnepeljetek! *.* Khm... Igen, reggel ki akartam már tenni a bejegyzést...
Ui.: Köszönet a csodálatos deisgnért és fejlécért Mercinek, csodálatos ajándék volt! ♥

2016. december 23.

60. kritika - My dear Ravenna

Bonjour!
Mostanában kezdtem átállni a két hét kihagyásra és nem ígérek semmit, de ha tudom, akkor hozom előbb is a bejegyzéseket, na meg a szünet miatt nem csak vasárnap! 

Előszó
Eredetileg előző héten akartam kitenni a bejegyzést, de annyira rápörögtünk a szalagavatóra, a szünetre, a karácsonyra és úgy mindenre, hogy egyszerűen képtelen voltam még ezt is megcsinálni. Ennek ellenére azért próbáltam haladni, majdnem ki tudtam tenni a legutóbbi hétvégén, azonban csak most volt időm ténylegesen befejezni! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizenegyedik volt!

2016. december 17.

Ti választottátok #22 - Komédia vagy paródia blog, vagy a ló túlsó oldalán?

Bonjour!
Elnézést, amiért csak ma jött, tegnap egy évfolyam szalagavatóját igyekeztünk tökéletessé tenni, ma pedig rokonoztam, viszont már itt is van a bejegyzés!

Előszó
Mindenki találkozott már olyan bloggal, ahol próbáltak, esetleg sikeresen parodizáltak ki embereket, helyzeteket. Azonban vannak történetek, amik már túlzottan viccesek akarnak lenni, túlságosan kiemelnek hibákat, ami egy idő után idegesítővé válik. A reakció erre eltérő, van, akit még ez sem zavar, esetleg pont ezt szereti.

2016. december 4.

59. kritika - Jolt írásai

Bonjour!
Mivel már annyiszor halottátok az s-betűs szót, inkább csak megköszönném a 42 feliratkozót, aki továbbra is itt van, illetve a kattintások számát, hiszem már 27000 fölött járunk!

Előszó
Ritkán nyűgöznek le ennyire, de ez... Hűha! Bár nagyon sokat csúsztam, ez inkább az időhiányra fogható, ugyanis a történeteket nagyon hamar kivégeztem. Az egyik reggel annyira belemerültem a Stingerbe, hogy majdnem elfelejtettem leszállni. Na jó, erre majd visszatérünk! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a Az Égisz nem alszik - 7. fejezet volt!

2016. november 26.

Ti választottátok #21 - A focis blogokról

Bonjour! 
Tudom, hogy csúsztam pár napot, nagyon sajnálom, de egyszerűen minden közbejött. Tudom, elegetek van már a mentegetőzésemből, higgyétek el, nekem is...

Előszó
Szerettem volna interjút készíteni néhány focistával, de mint azt vártam, egyikük sem válaszolt a levelemre, úgyhogy sajnos ez a része kimarad a bejegyzésnek. Megfordult a fejemben, hogy mivel a másik is kilenc szavazatot kapott, arról írok és még egyszer megpróbálom zaklatni a focistákat, mégis elvetettem ezt az ötletet, hiszen ha körülbelül három hónap alatt nem válaszoltak, nem is fognak...

2016. november 15.

58. kritika - Sorstársak

Bonjour!
Sajnálom, amiért nem sikerült vasárnap hoznom az értékelést, sűrűbb volt, mint szerettem és terveztem. Köszönöm, hogy ennek ellenére jöttök, már 42-en iratkoztatok fel, illetve 26.390-szer kattintottatok az oldalra! ♥

Előszó
Igazság szerint nem vagyok oda a focistákért, sok kell nekem ahhoz, hogy valamelyiküket megszeressem. Úgyhogy egyrészt félve, másrészt kíváncsian kezdtem el olvasni a történetet. Az más kérdés, hogy szinte semmiben nem befolyásolja a sztorit. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizenegyedik volt!

2016. november 6.

57. kritika - Célkeresztben

Bonjour! 
Íme, megérkezett a következő értékelés, és elnézést, ha valami hülye gondolatba ütköztök, késő este írtam...

Előszó
Egy időben elkezdtem olvasni, akkor iratkoztam fel a blogra, de nem sokkal később Babu kérte is a kritikát, én pedig nem olvasok előre egy blogot sem, így le kellett állnom vele. Persze a lista hosszú volt, én lassú, Babu meg nagyon gyors, így elég sok fejezetet kellett elolvasnom pluszba. De nem is húzom tovább az időt, ideje a kritika részére térnem! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a második évad tizenegyedik fejezete volt!

Asley Scrab és Zsazsogó Nyáplic - Lélekszakadva

Bonjour!
Igen, nos, khm... Pofátlanul sok csúszás után, de itt van az értékelése és a véleményem.

Előszó
A történet az itt megrendezett versenyre íródott és baromira elhanyagoltam, halogattam, mivel csak ez az egy kész sztori futott be. Közben egy versenyző kiesett, ezért a társa annyi nehezítést kapott, hogy egy dal is befolyásolta a történetét, plusz könnyítésnek kapott plusz időt, azonban ő sem küldte. Úgyhogy Zsazsi és Asley története következik! 

2016. november 4.

Ti választottátok #20 - Érdekbarátságok

Bonjour! 
Nem, nem felejtettelek el titeket, csupán nem voltam itthon és a suliújság is lefoglalt. Most viszont már itt is vagyok! :3
Bocsánat, amiért néhol nagyobb szünetek lesznek, de ennél a bejegyzésnél nem érdekelte a gépet és a bloggert, hogy én mit szeretnék...

Előszó
Tudom, hogy ez egy kényes téma, sőt, nagyon sok embernek nem fog tetszeni. Azonban ez is a bloggervilág része, így helye van a cikkek között. Akár tetszik, akár nem. A cikk első felében a kérdőívre adott válaszok jelennek meg, a másodikban pedig három bloggerina válaszait látjátok, akiket felkértem, hogy segítsenek. Eredetileg öt interjúalany lett volna, akik szinte teljesen különbözőek, hogy nagyobb rálátás legyen, mit gondolnak, gondoltok, de ketten végül nem adtak választ. A másik három lánynak viszont köszönöm a segítséget ismét!

2016. október 23.

56. kritika - Smaragd hercegnő

Bonjour!
Ideje ismét köszönetet mondanom, ugyanis 42 feliratkozónál járunk!

Előszó
Elnézést, amiért ilyen későn kerül ki a bejegyzés, nagyon sűrű volt ez a nap. Ha esetleg valamilyen helyesírási hiba van benne -a szokásos bénázásomon kívül-, elnézést kérek, most kénytelen voltam telefonról megírni. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a nyolcadik volt!

2016. október 15.

Ti választottátok #19 - Vajon számít egy blog megítélésében a kinézet és a fejléc?

Bonjour! 
Tegnapelőtt ledöbbentem, hogy tegnap lejár a szavazás ideje, és amikor felmentem, megkönnyebbülve láttam, hogy volt még pár óra, így csak ma kell megírnom. Bár szívesen csinálok ilyen bejegyzéseket, azért sokkal jobb, ha nincs suli másnap, mert több időt tudok rászánni a bejegyzésre!

Előszó
Megmondom őszintén, nem akarom megtoldani a ti véleményeteket az enyémmel, így erre itt és most kerül szó az előszóban. Úgyhogy ha nem érdekel, kattints a folytatásra és lesd meg mások gondolatait a témáról! Ha maradtál, köszönöm és akkor nem is húzom az időt. Én azok közé tartozom, akik nem tartják fontosnak a csicsás designt, de tisztában van vele, hogy valamilyen szinten szükség van rá. Itt, illetve a másik értékelős blogomon is én kerestem össze a kódokat és alakítottam ilyenre az oldalt, mert nem érzem szükségét a túlcicomázásnak. Azonban egy könyv megvételekor is odafigyel az olvasó a borítóra, ami a blogok terén a design és a fejléc. Úgyhogy egy történetes blognál én is odafigyelek erre, egy profit kérek meg, hogy csinálja meg nekem. Persze ehhez hozzátartozik, hogy a bloggerek között ez szinte már elvárás, akár tetszik, akár nem, ez a helyzet. És még egy olyan ember is, mint én, aki keveset ad a divatra, belemegyek a játékba. Viszont szerintem senkinek nincs joga bírálni a másik designját, fejlécét. Persze nem arra gondolok, amikor egy író megkér egy másikat, hogy mondjon véleményt róla, vagy felhívják a figyelmet, hogy túl világos/sötét, ezáltal nehezen olvasható, és a többi. Hanem amikor olyanokkal jönnek, hogy nekem ez szimplán nem tetszik, ilyennek kell lennie, miért nem ilyen, stb. Oké, ritkán fordul elő, hál' isten, de azért előfordult már. Nos, ha idáig elolvastad már, akkor köszönöm a türelmed, és hagyom is, hogy folytasd mások véleményével!

2016. október 11.

55. kritika - YouTube élet

Bonjour!
Itt is van a következő kritika, és gyorsan le is zárnám ezt az elő-előszót, hogy végre rátérhessetek a kritikára!

Előszó
A címet angolul, illetve magyarul is láttam, jelenleg előbbi van a fejlécen. Azonban, amikor én legutóbb láttam, még magyarul volt és máshol is így láttam a blogon, szóval ennél maradtam. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a hatodik volt!

2016. szeptember 30.

54. kritika - My Pack

Bonjour!
A legutóbbi bejegyzésben mondhatni sirattam a leiratkozó tagokat, erre jött egy újabb, most pedig még egy! Nagyon, nagyon köszönöm a bizalmat! ♥

Előszó
Igaz, hogy a határidőhöz képest csúsztam, de azt kell mondanom, büszke vagyok magamra, amiért a hét közepén sikerült hoznom a bejegyzést és nem csak hétvégén. Tudom, sokszor használtam az 'i' betűs szót, azonban ismét csak azt tudom mondani, hogy igyekezni fogok, próbálom tartani a határidőket. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a kilencedik volt!

2016. szeptember 25.

Ti választottátok #18 - Vajon mi a béták igazi szerepe?

Bonjour! 
Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam előbb ezt a bejegyzést, úgy látszik, a STTIVU lassan Sajnálom/Bocsánat/Elnézést nevet is kaphatna... Igyekszem belehúzni!
És egy óriási köszönet az új feliratkozómnak! ♥

Előszó
Mivel sokan érdeklődtek a focis témájú kérdőív/bejegyzés/eredmény felől, szerettem volna ezt elkészíteni, de elfelejtettem a lehetőségek közé tenni, így akik várták, azoktól elnézést! Mától lehet az oldalsávban arra szavazni és megpróbálom még érdekesebbé tenni azt a cikket, de ha nem sikerül -majd rájöttök, mire célzok-, akkor azért is egy bocsánatkéréssel tartozom! Nem is húzom tovább az időt, ideje, hogy megmutassam nektek az eredményt.

2016. szeptember 23.

53. kritika - A hét szirom legendája

Bonjour!
Eléggé eltűntem, amit nagyon sajnálok, igyekszem belehúzni! Elég sokszor olvashattok mostanában tőlem ilyet, és mást nem tudok, mint ígérgetni. Próbálom tartani a határidőt, de ha nem jön össze, akkor valószínűleg egy remélhetőleg maximum egy hetes csúszással kell számolnotok! Köszönöm azoknak, akik még mindig rendszeresen követnek és sajnálom, hogy ketten is leiratkoztak!

Előszó
Eredetileg szerda-csütörtök körül hozni akartam a bejegyzést, hogy ezzel egy kis előnyhöz jussak és ne pont a határidő napján kerüljenek ki a kritikák. Azonban sokkal zsúfoltabb, fárasztóbb és nehezebb volt ez a hét, mint amire számítottam. De már hétvége van, mondhatni meggyógyultam és itt is vagyok! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizenhetedik volt!

2016. szeptember 18.

Évforduló #1 - Egy éves a blog!

Bonjour!
Hűha, el sem hiszem! Egy éve boldogítalak titeket és még senki sem akadt ki a baromságaimon! Hihetetlenek vagytok, komolyan! Őszintén szólva, még nyáron voltak terveim, hogy mik is lehetnének a mai napon, azonban ebből semmi sem lesz meg. Egyszerűen ez a tizenegyedik egy szétcsúszós év, amikor semmi sem sikerül úgy, ahogyan szerettem volna. A hétvégéim zsúfoltak, nem fér bele minden, amit eltervezek, úgyhogy a kitalált játék ma mégsem lesz megtartva! Még fél éve meghirdettem egy játékot, amire szép számmal jelentkeztetek is, ám az egyik versenyző közben 'kiesett' tegnap pedig egy történet futott csak be. Úgyhogy ezzel még nem tudom, mi lesz, majd kitalálok valamit. Viszont ideje a bloggal foglalkozni, úgyhogy jöjjenek az adatok! 

2016. szeptember 4.

52. kritika - Kiss or Death?

Bonjour!
Nos, itt van egy újabb kritika, igyekeztem hamar hozni és r zsúfolt lesz a következő pár napom, próbálok még értékeléseket hozni! 
És, hé! Tök rég említettem, hogy áll a blog adatügyileg, ami szívás! Nos, felkészültetek? 39 -igen, az tényleg harminckilenc- feliratkozónál járunk, ami hihetetlen, tekintve, hogy szinte tegnap szurkoltam, hogy a harmincadik emberke is iratkozzon fel! És lassan 23. 289 megtekintésnél tartunk, ami egyszerűen fantasztikus! Nagyon hálás vagyok ezekért! ♥

Előszó
Andi belopta magát a szívembe, mikor elolvastam azt a hosszú szöveget az oldalsávban. Hogy miért? Mert a szülinapomon nyitotta meg a blogját. :3 Igazából mindennek semmi köze az értékeléshez, ezért írom ide és nem a designhoz. Szóval, most, hogy elolvastátok a totál lényegtelen szöveget, ideje, hogy befejezzem a bevezetőt. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a Peace of mind volt!

2016. szeptember 2.

Ti választottátok #17 - Van értelme a kritikáknak?

Bonjour! 
Nos, itt a következő Ti választottátok, hétvégén pedig érkezem a következő kritikával!

Előszó
Nem akarok nagyon változtatni azon, ami a kérdőívben is megjelent, mert azt hiszem, az a megfelelő felvezetése ennek az egésznek. Tehát akkor idézem: "Elgondolkoztam azon, vajon érdemes-e csinálni. Mert lássuk be, elég siralmas eredményt kaptam. A kérdőív megírásakor 38 (+1 véletlen) kritikám készült el, ebből szerintetek hány oldalra került ki az értékelés? Tipp? Nos, a válasz: 8 blogra; 4 pedig megszűnt. Szerintem ez elég lehangoló, pedig a kérdőív előtt sem voltam túl boldog ettől a témától!" Most ismét megnéztem, jelenleg 51+1 kritikát írtam meg, ebből 6 meghívós, 6 törölt és 1 olyan sztori van, ami újrakezdődött. Na most, akkor marad 39 blog. Ebből 8 (!) ember tüntette csak fel a blogom és a véleményemet erről még nem írom le, majd akkor, ha a végére érek! 

2016. augusztus 29.

Szünet, illetve mégsem...

Bonjour! Sziasztok!
Egy ideje fontolgatom, hogy megtegyem ezt a lépést. Eddig visszatartott, hogy megfogadtam, nem lesz szünet a blogon. Nos, végül is, félig betartom. Az a helyzet, hogy a rendelések egyre csak gyűlnek, engem pedig ez nemhogy motiválna, inkább elrettent az olvasástól. Így hát arra a döntésre jutottam, hogy egy ideig nem lehet kritikát kérni tőlem. Eddig sem jött minden nap egy-egy levél, továbbra sem fog, ezzel tisztában vagyok. Azonban szeretnék egy kicsit lassítani, főleg a suli miatt, amin nem segít, ha a blogok csak sokasodnak. Tehát a meglévő kérések nem vállnak semmissé, továbbra is haladok velük, csak új emberek nem kérhetnek. Nem tudom meddig tart ez, talán hamarosan úgy döntök, hogy oké, most már jól vagyok, mehet tovább minden. De az is lehet, hogy majd csak az utolsó tíznél jelentem be, hogy oké, mehet! Sajnálom, viszont tényleg szükségem van egy kis időre, mert eddig tepertem, igyekeztem tartani a lépést az olyan nagy design blogokkal, ahol többen vannak és akár kétnaponta tudnak posztolni. Jól van, nem beszélek tovább, a lényeget mindenki érti. 
Üdvözlettel, 
Peetagey

Facebook csoport

Bonjour!
Úgy döntöttem, hogy nem várom meg a szavazás végét. Sokat gondolkoztam, hogy mi is lenne a megoldás. Személy szerint nem akartam csoportot, se facebook oldalt, mert csak felesleges idő megy vele, így hát rátok bíztam a döntést. Mindegyik oldalon a nem kapta a legtöbb szavazatot, azonban vannak olyan emberek, akik örülnének neki. Nekem pedig nincs szívem semmibe venni az ő akaratukat, tehát kicsit variáltam. A két blognak egy csoportja lesz, végtére is mindkettőn értékelések vannak. Úgyhogy, ha valakit érdekel, bátran jelentkezzen!
Az 52. kritika folyamatban van, igyekszem hamarosan befejezni, addig is sziasztok. :)

2016. augusztus 21.

51. kritika - Royals

Bonjour!
Mostanában kicsit nehezebben veszem rá magam arra, hogy géphez üljek és bepötyögjek egy kritikát vagy értékelést, ráadásul a határidők sem motiváltak, gondolom ez fel is tűnt. Úgy átírtam az összeset, és végre ismét van mihez tartanom magam.

Előszó
Igazándiból már tizedikén vagy tizenegyedikén már nem is emlékszem mikor-, kitehettem volna a bejegyzést, de mivel kevés időt hagytam volna így a válaszadásra, hagytam a mai napig. Tény, hogy kedden már láttam a válaszokat és reagáltam is rájuk, azonban annyi minden kavarog most a fejemben és annyi mindent kéne megcsinálni a suli kezdete előtt, hogy a két blog háttérbe szorult, ezért elnézést. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a 2. évad 16. része volt!

2016. augusztus 14.

Kampány - Szótlanok beszéde

Bonjour!
Mindenki odavan, hogy jaj istenem, a bloggerközösség így, a bloggerközösség úgy. Miközben baromira nincs már egy nagy, kerek közösség, csak több kisebb, néha már érdekbarátságokkal. Igen, valami hasonlót mondott Monos Anett is, és Mercivel, illetve Szinykével teljesen egyetértünk! Csendben szemléltük az eseményeket, amiket a Blogger Málna váltott ki, közben jót röhögtünk Málna/Névtelen beszólásain és minden vitán. 
Tehát ideje egy újabb kampánynak, amiben talán ti is láttok értelmet! Ha nektek is elegetek van ebből, elő a popcornnal, és élvezzétek a showt! Miről is van szó? Egyszerű! Vitát látsz és viszketnek az ujjaid, hogy kiossz valakit? Ne tedd! Menj fel skype-ra, messengerre, facebookra, lényegtelen hova! Indíts egy hívást, írj egy üzenetet és beszéljetek a barátaiddal! Tök mindegy, miről! Ott éljétek ki magatokat. És láss csodát, meglepő dolog fog történni: Senki sem fog vitatkozni! Hűha, erre még te sem számítottál, igaz?
Új barátokat akarsz? Beszélgess másokkal, esetleg rögtön jöjjön a videóhívás! Zavarban vagy? Kit érdekel? Első alkalommal idétlenül röhögtem, amikor Mercivel beszéltünk, vagy csak bámultam a kamerába. Aztán jött Szinyke, hárman pedig sokkal jobban feloldódtunk. Szóval akár beszélgess csoportban! 
Egyél közben fagyit.
Vagy csokit.
Örökítsd meg a pillanatot.
Mindegy! De egy-egy esemény ne azért legyen emlékezetes, mert hú de jót vitáztatok. Ha annyira változást akar mindenki, akkor itt az ideje, hogy mindenki tegyen azért, hogy ne jobban széthúzzon a társaság! Tedd emlékezetessé azt az időszakot, amíg jelen voltál a bloggervilágban! Szerezz valódi barátokat! emlékeket! 


Támogatod mindezt? Tedd ki a plecsnit, a link pedig mutasson ide! Aztán keress embereket, akikkel majd dumálhatsz!
Üdvözlettel,
Merci, Szinyke, Peetagey

2016. augusztus 12.

Ti választottátok #16 - Vajon jó egy felkapottabb blog tulajdonosának lenni?

Bonjour!
Tudom, hogy csúszott ez a bejegyzés, de elég zsúfolt volt az utóbbi pár nap. Annyiból jó ez, hogy ma van időm kikérni egy-két ember véleményét, illetve nem csak 7-8-9-17-18-19-én jönnek az efféle bejegyzések.

Előszó
Egy kicsit rendhagyó a mai bejegyzés, ugyanis nem a ti véleményetek keveredik az enyémmel. Most csak az én személyes véleményemet olvashatjátok, és feltettem néhány ismertebb írónak kérdéseket, akik nap, mint nap átélik az ezzel járó pozitív, illetve negatív dolgokat. Ez aztán értelmes lett. Kértem tőlük egy álnevet, amiről senki nem ismeri fel őket. Hogy miért? Amikor kérdőívet tölt ki az ember, névtelen marad, így nem várom el, hogy ők felfedjék magukat.

Blogger Award - Köszönöm a szavazatokat! ♥

Bonjour!
Igencsak meglepődtem, hogy 15 szavazatot kaptam, mert nem számítottam ennyi emberre! Néhányat tudok, hogy kik voltak, így nekik még nagyobb köszönet jár! Már az is nagyon jó érzés volt, hogy Andro gondolt rám, így bekerültem, de az, hogy senkinek nem szóltam, csak a blogokon kiírtam, közületek pedig néhányan vették a fáradtságot és szavaztak, az valami fantasztikus élmény! ♥ Gratulálok M. Ginnek a kategóriában való első helyezésért, őszintén szólva én is rá szavaztam. :D Ott van még a többi kategória, ott nem tudom, kik nyertek, majd megnézem az összegzést. 
Hogy a blogról is legyen szó. Ma tervezem kitenni a Ti választottátok #16-ot, remélem lesz időm este kitenni, na meg van még egy fontos dolog, amire várok, de ezt majd meglátjátok! :D
Még egyszer köszönöm, 
xo Peetagey Smile

2016. augusztus 8.

20.000 oldalmegjelenítéses verseny - Eredményhirdetés

Bonjour!
Míg nem voltam itt, azért gyűltek a kattintások, és huszonegyezer felett járunk, amiért eszméletlenül hálás vagyok! ♥

Előszó
A versenyre hárman jelentkeztek, így viszonylag rövid lesz a bejegyzés. Mivel nem mentünk tíz fölé, így csak egy nyertes lesz, nem nevezem meg a második, harmadik helyezettet. Nos, nem húzom tovább az időt!

Visszatértem!

Sziasztok!
Szóval, igyekeztem mindent összegyűjteni hazafelé, amit mondani szeretnék. Nem felejtettem el, hogy az 50. kritikához még a novellákról nem beszéltem, a nyaralás előtt nem volt időm, de ígérem, ezen a héten felkerül. Az 51. hamarosan jön, már csak pár fejezet van hátra, utána pedig írom a kérdéseket és 'készen' is vagyunk. Az eredményhirdetést még ma szeretném hozni, mert sokat csúsztam, amiért elnézést kérek. Elméletileg mindent elmondtam, amit szerettem volna, úgyhogy jön egy másik fontos dolog.
Hamarosan indul a Blogger Award 2016-os szavazása, amely az Angel Blog Design oldal rendez idén. Ide kattintva meg tudjátok nézni, kik a jelöltek, én már el is döntöttem, hogy kik a választottaim, akikre e hónap 9-12 között lehet szavazni. Igen, egy picit büszke vagyok magamra, hogy így bele tudtam fűzni az időpontot. :3 Még a nyaralás alatt láttam askon, hogy megy ez a verseny, tegnap pedig rá is találtam. Kicsit meglepődtem -nem köptem vissza a kólát a pohárba, dehogyis- , amikor megláttam, hogy én is felkerültem a 'legjobb kritikus' kategóriába, ami már magában megtisztelő és nagyon köszönöm Andronak a nevezést! ♥ Nem mondom, hogy szavazzatok rám, mert tisztában vagyok vele, hogy a 'versenytársaim' sokkal profibbak nálam, de muszáj volt megosztanom veletek, mennyire hálás vagyok a bekerülésért! A többi kategóriában is remek írók, blogok vannak, úgyhogy senki se hagyja ki, szavazzatok a kedvencetekre, ha ott látjátok! :3 Oké, ez úgy hangzott, mintha egy rádióba vagy tévébe mondtam volna be egy reklámot, de mindegy. Szóval holnap, holnapután és azután szavazzatok, szavazzatok, szavazzatok, mert miért is ne? :3
Hamarosan jelentkezem, 
xo Peetagey Smile

2016. július 31.

Nyaralok

08. 01., hétfő - 08. 08., hétfő
Ui.: Zsúfolt volt a nap, így nem maradt időm az eredményhirdetésre, bocsánat!

2016. július 29.

50. kritika - Our Fantasy World

Bonjour!
Szerettem volna ezen a héten két kritikát kitenni, de aztán megláttam, milyen sok részes a következő és rájöttem, lehetetlen, hogy befejezzem. Úgyhogy bocsánat, ez a nyaralás utánra csúszik. Próbálok haladni azért közben az olvasással, három órás út vár rám, szóval időm az lesz.:D 
Köszönöm, hogy már 34-en vagytok! ♥ 

Előszó
Kicsit tartottam ettől a kritikától, mert most kéne belehúznom, erre egy többrétegű blog következett a listán. 'Szerencsére' sok egyoldalas van, így nem húzódott el annyira az olvasás, mint amitől féltem és tudtam nyaralás előtt hozni. Az viszont biztos, hogy az eddigi leghosszabb értékelésem ez! Most már tényleg igyekszem belehúzni, mert lassan itt a suli és én még sehol sem vagyok a kritikák között! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a Váratlan költözés volt!

2016. július 24.

20.000 oldalmejelenítéses verseny

Bonjour!
A következő kritika hamarosan érkezik, igyekszem a nyaralás kezdete (augusztus 1) előtt még minimum kettőt hozni!

Előszó
Már említettem, hogy szeretnék egy versenyt, így 20.014 kattintás után itt is vagyok vele! Maga a játék ötlete nem saját, az Aranymosás oldalán láttam, amikor legutóbb kíváncsiságból felnéztem. Mindjárt el is mondok mindent! Ha bármi kérdés, óhaj, sóhaj, akármi van, írjatok! :)

2016. július 21.

49. kritika - Angyal vagy démon?

Bonjour!
19.825 oldalmegjelenítésnél járunk, ami azt jelenti, hogy hamarosan jön a játék! :3 Nagyon köszönöm a kattintásokat és a 32 feliratkozót! ♥

Előszó
Előjáróban annyit mondanék csak, hogy ez a blog elég nagy meglepetés volt számomra. Részleteket kapunk csak, fülszöveg pedig nincs, így fogalmam sem volt, mire számítsak. Éppen ezért nem is tudom jelezni, mégis mi volt az utolsó, amit olvashattam. Sajnálom, de csak dióhéjban tudok erről a blogról beszélni, szóval ne várjatok nagy értékelést!

2016. július 19.

Ti választottátok #15 - Melyik a legkedveltebb műfaj? Vajon függ a korosztálytól?

Bonjour!
A kérdőívben egy-két ember elbizonytalanított, hogy ezek nem is műfajok, de aztán rengeteg ismerősöm, eltérő korral, megerősített, hogy ez így helyes. Úgyhogy köszönöm a rengeteg kattintást, hamarosan meglesz a 20.000 (!), illetve a 31 feliratkozó is fantasztikus! ♥
 
Előszó
Őszintén szólva, már nem emlékszem, hogy a kérdőív létrehozásakor hogyan kötöttem össze a kort a műfajjal, így majd próbálok logikát keresni. Maga a téma egyébként szerintem nagyon érdekes, engem legalábbis nagyon foglalkoztatott, hogy van e valamiféle kapcsolat az életkor és a választás között. Talán ezért vontam bele, ki tudja már?

2016. július 17.

Fogjunk össze! bloggerkihívás

Bonjour!
Hamarosan meglesz a 20.000 oldalmegtekintés, amiért hihetetlenül hálás vagyok! ♥ Ennek alkalmából és minden újabb tízezer után lesz egy játék, amivel szintén fejlesztheti magát minden blogger! 
Azonban most ez tárgytalan, haladjunk! 

Előszó
Az Emlékbuborék oldalán található a poszt, itt csak az oldalra tudtok menni, majd a bejegyzésben lévő kép juttat titeket a 'lényeg'. Lényegében egy bejegyzést kell csak írnod, amelyet ezen a napon minden résztvevő közzétesz, ezzel kifejezve összetartását. Szerintem ez egy nagyon jó ötlet, így most én is beállok a sorba, és bepötyögök nektek valami mondhatni lényegeset.

2016. július 14.

48. kritika - Haszontalan macska mesék

Bonjour!
Nagyon sajnálom a sok késést, megpróbálom kiküszöbölni az ilyeneket, de nem mindig sikerül...
Köszönöm a rengeteg kattintást, a feliratkozásokat! :3 30 (!) embernél járunk, ami fantasztikus, ugyanakkor meg sem érdemlem! Köszönöm! 

Előszó
FIGYELEM! Most a megértéseket kérem, mert van egy 'kis' probléma a bloggal. Az író jelenleg csak szerző és a designerére vár, aki vissza tudja állítani rendszergazdává őt. Így kérlek, ne nagyon várjatok tőle most semmilyen frissítést az oldalakon, ha mégis tud bejegyzést kitenni, az azért van, mert szerzőként tud újat írni, azonban az előzőeket nem tudja szerkeszteni, nincs 'joga' belépni az oldalakba. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a VÖRÖSKE: Veszélyes játék volt!

2016. július 12.

Eltűntem

Igen, tudom, bocsánat!
Múlthét szerdán akartam hozni a bejegyzést, de el kellett tolnom.
Aztán hétvégére terveztem, de ismét közbejött minden.
Megígértem Zsazsinak, hogy ma kiteszem. De nem tudom.
Reggel 7-kor keltem, dél után estem haza, mert segítenem kellett a vásárlásnál. A kocsiba olvastam, a még kimaradt részeket, azonban így van jócskán. Utána azonnal nekiálltam gépelni,  azonban rengeteg történetnél érzem úgy, összecsaptam az értékelést, és bár óriási pofátlanság, hogy nem tudom betartani az ígéretemet, annyira még tartom magam, hogy akkor is jó kritikát adjak ki a kezeim közül. Nem mondom, hogy az enyéim olyan hű de nagyon szuperek, viszont amit csak tudok, beleadok. 
Úgyhogy nem lesz ma bejegyzés, mert rohannom kell fürdeni, hamarosan indul a buszom, holnap estig pedig nem leszek elérhető. Nagyon sajnálom, hogy most ez így jött össze, sajnálom, hogy várnotok kell a bejegyzésekre! Igyekszem ezután több figyelmet fordítani a blogra, mert a SSH beindítására többet szántam a kelleténél. Ha csütörtökig nem kerül ki Zsazsi blogjáról a kritika, esküszöm elásom magam a kertben.
Sajnálom, és köszönöm a türelmet, 
Peetagey

2016. július 3.

47. kritika - Ébreszd fel a lelkem!

Bonjour!
Gyerekek, egyre többször mondom, milyen hálás vagyok és gondolom, már tök elegetek van belőle, de tényleg így van! 18.136 oldalmegtekintésnél járunk, illetve 28 feliratkozónál, ami két dolgot jelent. Kevesebb, mint 2000 megjelenítés, aztán megvan a húsz-e-zer meg-te-kin-tés! *.* A másik dolog, hogy két feliratkozó és megvan a harminc (!) feliratkozó! Nem vagytok semmik! ♥

Előszó
Emlékeztek még Annamarira? Igen, ő volt az, akinek véletlenül csináltam kritikát!:D Nos, biztosítok mindenkit, hogy ezt most szánt szándékkal írom. És nem csak ebben első ez a bizonyos író, de nem ám, mert természetesen pont az ő értékelése előtt nyílt meg a SSH-n, így egyszerre olvastam az ő történetét, illetve vasárnapra a kívánságlistáról az első könyvet. Na, ezután a kis előszó után, hagyom, had olvassátok végre a véleményem! Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizenharmadik nap volt!

2016. június 30.

Spoiler, spoiler hátán

Drágáim!
Egy nagyon jó barátomnak megígértem, hogy ha új blogot nyitok, akkor itt is értesítelek benneteket! Így hát mondhatni ünnepélyesen bejelentem, a Spoiler, spoiler hátán megnyitotta kapuit. Ez szintén egy értékelésekkel teli blog, ahol könyvekről, filmekről, sorozatokról olvashattok, írókat ismertetek meg veletek, illetve ti is kérhettek, mi kerüljön terítékre! A 'Kibeszélő' menüpont egy csevegőt takar, ahol kedvetekre beszélgethettek a kedvencekről, váljon egészségetekre! 
Remélem tetszeni fog,
xo Peetagey Smile

2016. június 29.

46. kritika - The Evolution of Fantasy

Bonjour!
Jézus, már 28 feliratkozónál járunk! :o Eszméletlenül hálás vagyok, főleg a 17.786 oldalmegtekintést! *.*

Előszó
Én tök nyugodtan néztem a magyar-belga meccset, hiszen amikor felmentem a blogra, csak annyit láttam, óóó, négy rész, akkor nem kell vele kapkodnom. Aztán nekiálltam megírni hétfőn az értékelés, hogy akkor elolvassuk és kész is lesz. Ahha, enyhén szólva lesokkolva ültem a gép előtt, amikor megláttam, hogy az első évadban van még huszonkét fejezet. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a Bonnie Holmes 2 Felfedezés/4 volt!

2016. június 28.

Ti választottátok #14 - Mi az oka a blog kudarcának?

Bonjour!
Eljött az ideje a következő Ti választottátok-nak,köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet! ♥

Előszó
Sajnos sokszor találkozhatunk olyan oldallal ahol a blog már nem elérhető, sőt, még facebook-on is láthatunk kérdéseket, vajon folytatják-e? De vajon mi lehet ennek az oka? Miért szünetelnek az írók? És a legfontosabb; vajon minden blogger folytatja tovább a blogolást, vagy leáll végleg? 

2016. június 25.

45. kritika - Szerelem a neten

Bonjour! 
Nagyon hálás vagyok a két új feliratkozóért és a 17.222 megtekintésért! Fantasztikus, hogy egy nap alatt, akár kétszázzal is nő ez az érték! :O ♥
FIGYELEM! Mivel a blog megszűnt, nem tudtam átjavítani a bejegyzést, így a majdnem egy éve leírtakat olvashatjátok!

Előszó
Maga a történet egy lányról szól, aki a neten megismerkedik pár emberrel, köztük egy sráccal is, aztán természetesen beleszeret. De van az utoljára kitett bejegyzések között egy fejezet, a '♥♥♥♥♥♥♥ CSAK NEKED, CSAK MOST ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥', amiben a karakterek ugyanazok, de cselekménye nem passzol a már ismert történethez és az ismert adatokhoz, szóval a végén ennek is adtam egy dalt. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a harmincnegyedik folytatása volt!

2016. június 23.

This one's for you Hungary

Bonjour!
Bocsánat, tudom, nincs mindenki oda a fociért, én is csak nemrég kezdtem el ebben a lázban égni. De láttátok már a tegnap kikerült David Guetta - Zara Larsson videót? :$ Annyira jó kedvem lett tőle, muszáj volt megosztanom veletek! :$
 xo Peetagey Smile

2016. június 22.

44. kritika - Violetta élete

Bonjour! 
Ma egy -szerintem-, elég érdekes bloggal álltam elétek. Tudni kell rólam, hogy amellett, hogy szegény írókat szapulom, emellett utálom azokat a blogokat, amikből ezeregy van, és csontig lerágott mindegyik történet, úgy akar kitűnni valaki, hogy több ilyet rak össze. Na de bővebben a véleményem:

Előszó
Mielőtt azt hinnétek, őrült Violetta és/vagy One Direction rajongó vagyok, tévedtek. Ezt a történetet az egyik barátnőm küldte... Egy paródia blog volt, de mivel sokan kritizálták, ezért törölve lett. Sajnálom, de én is azok közé tartozom, aki ritkán nevetett rajta, és sokat szörnyülködött, a blog miatt. De aztán az író összekapta magát, majd kihozott belőle mindent, amit csak tudott. Az értékelés során vedd figyelembe, az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a harmadik volt!

2016. június 20.

43. kritika - Önmagunk árnyékai

Bonjour!
Nos, számomra most jött el hivatalosan a nyár, úgyhogy igyekszem behozni a lemaradásomat! Előfordulhat, hogy rendszertelenül jönnek a bejegyzések, aztán egyszer csak visszaállok a három nap kihagyásokra. Persze majd leírom nektek, hogy mikortól! Viszooont, tudjátok hány megtekintés volt eddig? :$ 16.599! Nagyon köszönöm! ♥

Előszó
Tudjátok mi a kedvencem? Amikor valaki kritikát rendel tőlem és mire hozzá érek, akkor éppen szünetet tart. Ez persze nem az ő hibájuk, mert sok idő, mire elkészülök, ezzel tisztában vagyok. De ilyenkor mindig reménykedek, hogy na, vajon kapok választ a kérdéseimre? Szerencsére néha előfordul, úgyhogy nem érzem teljesen reménytelennek a helyzetemet! Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a hetedik volt!

2016. június 18.

Készülődés a blogszülinapra, avagy játék - Sorsolás

Bonjour!
Háromnegyed éves a blog, ez alatt az idő alatt pedig rengeteget köszönhetek nektek! Köszönöm a 25 feliratkozót és a 16.344 megtekintést! ♥

Előszó
A párokat és a témákat a random.org oldal segítségével sorsoltam ki, a miheztartás végett pedig képek is készültek ezekről. A jelentkezés sorrendje szerint kapta meg mindenki a saját számát, ezt azért feltüntetném.
  1. Zsazsi
  2. Szépvölgyi Dóra
  3. Adri
  4. Székelyhidi Bettina
  5. Ayu
  6. Smiley Smiley
  7. Jacobson Martina Edina
  8. Asley Scrab
  9. Tóth Orsolya

2016. június 13.

Kérdezzetek!

Bonjour!
Mint láthatjátok, új külsőt kapott a blog, ami ugyan tervben volt, de csak holnapra. Ennek az az oka, hogy holnap biztosan nem lenne hozzá kedvem suli után, ma viszont 'szabadnapos' vagyok. Úgyhogy nem csak új külcsín van, de már elérhető vagyok ask-on is. Igazándiból kb. két éve jelen vagyok ott, amit nem igazán reklámoztam, mert nem volt kedvem. Most viszont cuki leszek, töröltem minden eddigi baromságot és tiszta lappal indulok. Úgyhogy, ha bármi óhaj, sóhaj lenne, akkor nyugodtan zaklassatok! Peetagey-ként találtok fent és az oldalsávban a feliratkozó modul fölött van a link, hogy ne innen kelljen mindig belépnie annak, aki szeretne valamit.
Hamarosan jön a nyár és a bejegyzések,
xo Peetagey Smile

2016. június 7.

42. kritika - Utca

Bonjour!
Mint olvashattátok, vége a terrornak, úgyhogy itt is vagyok, és a nyár beálltával igyekszem belehúzni a kritikákba! Amíg nem voltam igazán jelen, ti alkottatok és már 15.491 oldalmegjelenítésnél, illetve 25 feliratkozónál járunk! Eszméletlenek vagytok, köszönöm! ♥

Előszó
Nos, ez az a blog, ami eszembe juttatta, hogy lehetnek olyan rendelések is, ahol a blog meghívós. Szóval már megszületett a rendelet, ha valakinek meghívós a blogja, van két hete küldeni egy meghívót, különben a rendelése törölve lesz! Ééés igen, ezt láthatjátok a Jelenlegi rendeléseknél, és igen, csak húzom az időt, mert annyira rég írtam kritikát, hogy félek nekiállni, mi van, ha rosszabbat írok, mint eddig! :"D Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a nyolcadik volt!

Ti választottátok #13 - Mit árul el a cím?

Bonjour!
Íme, itt is van a bejegyzés, hamarosan pedig érkezik a kritika is! 

Előszó
A kérdőív végén volt egy kis szövegem, miszerint egy történetet ne a címe alapján ítélj. Persze ez egy kicsit szemét szöveg, hiszen én is beleszámítom sokszor, de mindig adok a történetnek és az írónak egy esélyt, ha pedig beleolvasás után sem tetszik, akkor lépek is ki. Hogy miért írtam akkor? Ez egyszerű. A kérdőívet és magát a témát az ihlette, hogy az egyik csoportba feltettek egy kérdést: Magyarul vagy angolul hangzik jobban, melyik legyen? Erre jött egy olyan komment, hogy magyarok vagyunk, miért legyen más nyelven? Kérdem én, miért ne? Miért a cím, a külcsín számítson, ha a tartalomért megyünk az oldalra? Ezért kérek mindenkit, hogy ha a cím nem is tűnik jónak, a sztori rövid ismertetője mégis megtetszik, olvassatok bele! Nem mindenkinek megy a címadás, én is sokat szórakozok vele mindig. De lehet, hogy ezért maradtok le a jó történetekről...

2016. június 6.

Végeztem!

Gyerekek, végre vége a kevés alvásnak, a folyamatos izgulásnak! Jelentem, 9:40-kor kihúztam a Jelek és jelrendszerek, illetve a Romantika és Vörösmarty Mihály tételt! Igaz az említett személy életrajza először nem jutott eszembe, de akkor is tudtam! Aztán volt egy két-három perces szünetem, az mellékes, hogy amíg rohantam a vécé felé a nyakkendőm szétjött és utána bent azzal szórakoztam, és amikor bementem kihúztam az egyik legkönnyebb tételt, már akinek, szóval a Reformációt is felmondtam 11:35-kor, aztán már jöttem is ki a suliból, három 5-sel! *.*
Igen, az 51 tétel körülöttem...
Igazából számotokra ez tök lényegtelen, de jól esik leírni és baromi büszke vagyok magamra, illetve áldom a sorsot, hogy nem azt a négy tételt húztam ki, amit nem tudtam! :"D Na szóval, holnap alszok, délután/este pedig megkapjátok a kritikát, a Ti választottátokat, hamarosan pedig fejléc-design csere és sorsolás!
Jesszus, piszkosul boldog vagyok!
xo Peetagey Smile

2016. június 4.

Sajnálom...

Bonjour!
Tudom, nagyon eltűntem és borzasztóan sajnálom, de azt hiszem, nem kell magyarázkodnom. A mai bejegyzésnek nem tudtam nekiállni, még el sem olvastam az adott blogot, annyira el és szét vagyok csúszva. Hétfőn reggel jön az alapvizsga, letudom az irodalom, nyelvtan, illetve töri tételeket, este elolvasom a történetet, kedden pedig jön az értékelés és reményeim szerint a Ti választottátok! 
Azért ne higgyétek, hogy nem foglalkozom a blogger életemmel, azért kilenc után mindig volt rá időm. A Spoiler, spoiler hátán című blogom, ahol majd értékeléseket fogtok megtalálni, nyáron indul, hiszen főleg nyári blog lesz, úgyhogy már készül hozzá a fejléc, amiért óriási köszönet jár Apollonia Cartellnek! Az a bizonyos másik történetes blog, amit annyira titkolok, szintén nyáron készül el, mivel csak akkor lesz időm nekiállni írni, és amint végeztem vele, már kerülnek is fel a részek! Szintén köszönet illeti Asley Scrabet, aki annak a sztorinak a könyvborítóját készíti, Violet Betranche-ot, aki a trailert készíti el. És tudom, hogy nem nagy kárpótlás, de akit érdekel, annak elárulom, Vörös köd lesz a történet címe, ami a főszereplőre utal majd. Lány szemszögből, E/1 személyben íródik, bár a prológus már készen van, ezt E/3-ba írtam, szerintem így élvezhetőbb lett. :3 Lesz egy másik sztori, azt is nyáron írom, pontosabban írjuk majd, ennek a címe még nincs meg, csak a történet nagyjából, nyáron dolgozzuk ki a részleteket. És ugye ott van a beígért Könyvekbe zárt lelkek, amivel fogalmam sincs mi van, mert sosem voltunk fent egyszerre mind az öten, úgyhogy az még számunkra is titok, de ígérem, hamarosan mindent megtudtok!:D Remélem ti is annyira várjátok ezeket, mint én és nem ér csalódás titeket!
A Végjáték című kritika kiegészült a válaszokkal, 7-én akkor jövök a kritikával és a Ti választottátokkal, 14-én fejléc csere, szóval az oldal pár órára ismét elérhetetlen lesz számotokra, és 18-án sorsolom a versenyhez a párokat és a témákat, erre egyébként még tudtok nevezni!
Remélem mindent le tudtam így gyorsan írni nektek,
xo Peetagey Smile

2016. május 21.

41. kritika - Végjáték

Bonjour!
Új feliratkozó, új feliratkozó, új feliratkozóóó! :3 Köszönöm neki is, illetve mindenkinek, aki tett a 14.769 megtekintésért! :3 Meg sem érdemellek titeket!
Ui.: Ha akad pár percetek hétfőn, gondoljatok rám, és kívánjatok sok sikert a matek vizsgához! :3 ♥ 

Előszó
Hogy mivel gyűlt meg leginkább a bajom? Az író nevével! Ugyanis a nevében a modulsávban 'K.', a bejegyzéseket pedig 'N.' szerepel, így fogalmam sincs, melyiket tüntessem fel. Hát lett a részek szerint 'N.'. Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a negyedik volt!

2016. május 18.

Ti választottátok #12 - A díj okozta öröm szép és jó, de vajon mindenki hálás is érte?

Bonjour!
Jesszusom, milyen régen pötyögtem be ezeket a betűket, hogy összeálljon ez a szó! Baromira elhanyagolom az oldalt, amit nagyon sajnálok, higgyétek el, rosszabb, ha tisztában van ezzel az író! De vannak most fontosabb dolgok, és jelentem, a tételekkel egész jól állok, szurkoljatok nekem június 6-án, mert 9:10-kor utolér a pokol. Remélem, minden simán megy, ha pedig igen, akkor esküszöm lesz 7-én egy örvendező bejegyzés, aztán neki is állok a kritikáknak, hogy még július kezdete előtt utolérjem magam! Bocsánat, amiért regényt írtam most nektek, kezd a szokásommá válni!:D Köszönöm, hogy még mindig velem vagytok, igyekszem ki is érdemelni! ♥ Elhiszitek, hogy a gyenge teljesítményem ellenére átléptük a 14.600 oldalmegtekintést és megmaradt a 22 feliratkozóm!? :o Mert én alig hittem a szememnek! :3 Nagyon-nagyon köszönöm!! ♥

Előszó
Ez az egyik legrégebbi és szerintem legfontosabb kérdőívem, amit régebben olyan témákkal raktam össze, hogy biztosan azt válasszák a szavazók. Hát nem azokra szavazott mindenki, amit unalmasnak gondoltam? Aztán tök érdekesekkel rakom össze és ezt választjátok! Ezeken mindig mosolygok, mert gyakran fordul ilyen elő, és egy pocsék nap után, amikor már agyilag nulla vagyok, nagyon jók az ilyen pillanatok!

2016. május 7.

40. kritika - Ikergondok

Bonjour!
Nagyon sajnálom, hogy eltűntem, de ahogy beállt a szünet, minden a nyakamba szakadt és rájöttem, hogy minden vackot meg kell csinálnom. Hétfőn volt csak időm elolvasni a blogot, aztán tepertem, hogy legalább aznap ki tudjam tenni, de rájöttem, felesleges. Már szó volt róla, hogy a vizsgáim előtt két hetente jövök, mivel szünetet nem akarok, így hát elkezdtem most. Sajnálom, hogy nem szóltam legutóbb, ha valaki várta a bejegyzést, annak köszönöm, mert legalább hitt bennem! ♥ A következő bejegyzés reményeim szerint majd 21-én jön, aztán kérdéses. Megpróbálom 4-én is, de túl közel lesz a magyar-töri alapvizsga, nagy valószínűséggel tanulni fogok akkor is. De igyekszem, amint az unokahúgom ballagása is lement, beáll hivatalosan is számomra a nyár -június 18-, már itt is vagyok és behozom a lemaradást! nyleg nem tudok mást mondani, mint hogy sajnálom, illetve köszönöm a 14.163 megtekintést! ♥ 

Előszó
Talán láttátok a jelenlegi rendelések menüben, hogy hoztam egy új szabályt. Ha meghívós a blog, akkor csak két hetet várok a meghívóra, utána törölve lesz a rendelés. Ehhez hozzátartozik, hogy üzenetet küldök, de úgy érzem szükséges volt ezt bevezetni. Nem mondom, hogy ez a kritika a meghívós blog miatt késett, mert ez nem teljesen igaz, viszont ráébresztett valamire: azért ne hogy már csak én alkalmazkodjak!:D Szóval nem húzom tovább az időt, épp eleget tettem már, és jöjjön a kritika! Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a hatodik volt!